Nem tudunk az élő ige nélkül élni

Nem tudunk az élő ige nélkül élni

Anyaországi és felvidéki lelkésztalálkozó Budapesten

Egyházunk

Pozitív eredmények, egyházfinanszírozási kérdések – Ülésezett a Zsinat

Kép: Pozitív eredmények, egyházfinanszírozási kérdések – Ülésezett a Zsinat

Egyházunk püspöke és főgondnoka, illetve egyes szolgálati területek vezetői számoltak be az elmúlt év munkájáról április 13-án Rimaszombatban, a Csillagházban ülésező Egyetemes Egyházunk Zsinata X. ülésszakának 7. ülésén. A zsinati képviselők jóváhagyták, hogy idén a Pálóczi Czinke István-díjat Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának volt lelkészi elnöke kapja meg.

Mestereknek mestere Jézus: aki több, mint tanító

Kép: Mestereknek mestere  Jézus: aki több, mint tanító

Vannak híres és nagy tanítóink, akik a hit útján terelgettek, akik gondolataikkal beleíródtak véleményformálásunkba, akik részeseivé váltak hitmegélésünknek, pedig soha nem találkoztunk velük. Könyveken, hitvallásos iratokon keresztül szóltak és szólnak hozzánk. Vannak még nagy mestereink, akik a vasat vassal élő szóban formálják, és legjobb értelemben mindig visszakényszerítenek az iskolapadba.

Szeretet és áldozat

Kép: Szeretet és áldozat

A könnyed szórakozásra vágyók nagyon sok olyan film és regény között válogathatnak, amelyek az emberi szeretetről szólnak. Ezekben mindig van egy konfliktushelyzet vagy egy nehezen megoldható probléma, de a végén minden jóra fordul, és kellemes, jó érzéssel áll fel a fotelből a néző, vagy teszi le az elolvasott könyvet. Géresi Róbert püspök ünnepi gondolatai.

Húsvét fényében

Kép: Húsvét fényében

„Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.” (1Kor 1, 18)

Oktatás

Szenczi Molnár Albert 450

Kép: Szenczi Molnár Albert 450

A Tompa Mihály Református Gimnázium diákjai és tanárai szervezésében Szenczi Molnár Albert születésének 450. évfordulója alkalmából ünnepi műsorra kerül sor 2024. április 18-án, 17.00 órai kezdéssel a rimaszombati református templomban.

Szívben és lélekben is érezni az isteni elhívást

Kép: Szívben és lélekben is érezni az isteni elhívást

Húsz évvel ezelőtt kezdte meg működését Komáromban a Selye János Egyetem, amelynek a legkisebb, Református Teológiai Kara a közös nyílt nap után, március 21-én – részletesebb betekintést nyújtva a kar életébe – ismét várja azokat, akik érdeklődnek a teológiai tanulmányok iránt. Milyen szakok közül lehet választani, kik jelentkezhetnek? Többek között erről beszélgetünk Somogyi Alfréd dékánnal.

Kapcsolataink

Frankfurtban találkoznak a közép-európai keresztyének - Egyházunk is képviselteti magát

Kép: Frankfurtban találkoznak a közép-európai keresztyének - Egyházunk is képviselteti magát

2024. június 7. és 9. között kerül sor a Közép-európai Keresztyének Találkozójára, amelynek ezúttal a német-lengyel kapcsolatokat szimbolizáló testvérváros Frankfurt ad otthont. A háromnapos színes programokat kínáló eseményen a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház is képviselteti magát mintegy hatvan fővel. A rendezvényről Palcsó Attila külügyi zsinati tanácsossal beszélgetünk.

Ülésezett a Generális Konvent Külügyi Hálózata

Kép: Ülésezett a Generális Konvent Külügyi Hálózata

2019 áprilisában Rimaszombatban, a Csillagházban első alkalommal megtartott és a Református Külügyi Fórumként életre hívott, a kárpát-medencei református egyházak külügyi és nemzetközi kapcsolataiért felelős megbízottjainak második találkozójára került sor 2024. január 22-23. között Nagyváradon. Egyházunkat Dr. Palcsó Attila külügyi zsinati tanácsos képviselte.

ÉlesztŐ 2022

Önkéntesség és jelenlét nem zárják ki egymást

Kép: Önkéntesség és jelenlét nem zárják ki egymást

Kis Lázár Bence idén koordinátori jobbkézként vett részt az Élesztőn, de azzal a szándékkal, hogy a programokon is megélje a találkozót. Egy mozgalmas napján vele tartottunk, hogy jobban megértsük, mennyi mindent tesznek az önkéntesek a találkozó hátterében, és azt is, honnan van ehhez elegendő motiváció. Képriport.

„Merjünk helyet adni az új generációnak!”

Kép: „Merjünk helyet adni az új generációnak!”

Harminc évvel ezelőtt, 1992 novemberében alapították a Fiatal Reformátusok Szövetségét (Firesz), majd öt évvel később megalakult a szervezet Cantate Domino kórusa. A jeles évfordulókat az Élesztő találkozó résztvevői is megünnepelték, mi pedig alapító tagokat és jelenlegi vezetőket kérdeztünk az elmúlt három évtizedről, valamint arról, hogy látják a mai fiatalokat.

A harmadik irány

Kép: A harmadik irány

Szükségünk van arra, hogy szeressük önmagunkat, amelynek forrása Isten felénk irányuló szeretete – Fóris Tamás, a Vekker Keresztény Közösség lelkipásztora az ember önmagával való kapcsolatával folytatta péntek délelőtt a főelőadások sorát.

Az orvos csak kezel, Isten gyógyít

Kép: Az orvos csak kezel, Isten gyógyít

„Korunk háborújában a legfontosabb feladat, hogy pontosan tudjuk, mit kér tőlünk Jézus, hogy megváltoztassuk a világ menetét” – vallja Csókay András idegsebész. Az idei Élesztőn „Istennel a műtőben” címmel tartott előadást, amely után saját Istenkapcsolatáról és elhívásáról kérdeztük.

Az Istennel való kapcsolatunk tulajdonjogi kérdés

Kép: Az Istennel való kapcsolatunk tulajdonjogi kérdés

„Akkor érthetjük meg a kegyelmet, ha elfogadjuk a saját tökéletlenségünket – akkor érkezik el hozzánk a menny kapuja” – Bolyki László igehirdető folytatta tegnap elkezdett gondolatait, ezen a délelőttön az ember Istennel való kapcsolatát helyezve célkeresztbe.

Gyülekezeteink

Szenczi Molnár Albert emlékkonferencia

Kép: Szenczi Molnár Albert emlékkonferencia

A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia 2024. április 25-én Szenczi Molnár Albert születésének 450. és halálának 390. évében emlékkonferenciát tart a kar Pálóczi Czinke István termében.

Pályázat

Kép: Pályázat

A Rozsnyói Református Egyházközség pályázatot hirdet a Rozsnyói Református Egyházközség Iskolaközpontja igazgatói állásának betöltésére 2024. szeptember 1-jétől.

Hívnek lenni mindhalálig

Kép: Hívnek lenni mindhalálig

Bár még ma is szereti megjavítani a saját gépeit, a gyenge látása miatt a kassai ipariskola gépészeti szakát csak két évig látogathatta, majd gimnáziumban kénytelen folytatni tanulmányait. A karácsonykor templomukban szolgáló legátus igehirdetése azonban annyira megragadta, hogy azonnal elhatározta, ő is lelkipásztor lesz. Így indult el lelkészi pályáján Zuti Sándor, aki 46 évig szolgált Vajánban

Könyvbemutató és tudományos konferencia

Kép: Könyvbemutató és tudományos konferencia

A Kálvin Kiadó és a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának Josephus Kutatóintézete 2024. április 10-én 19.00-kor mutatja be Steve Mason Josephus és az Újszövetség című könyvét a Calvin J. Teológiai Akadémia Könyvtárában.

Megmaradásunk záloga

Kép: Megmaradásunk záloga

2024. március 17-én Pozbán három gyülekezet emlékezett a magyar szabadságharcra ünnepi műsorokkal és a megemlékezés koszorúinak elhelyezésével tisztelegtek a márciusi ifjak emléke előtt.

Nagy luxus lenne az elkeseredés

Kép: Nagy luxus lenne az elkeseredés

„Még a mai napig visszacseng a fülembe Uwe Martin Schmidt néhai jókai lelkipásztornak a mondása, aki szerint azokkal kell foglalkozni, akik vannak. Azon keseregni, hányan lehetnénk, mennyi mindent tehetnénk, de nem tudjuk, annak nem látom semmi értelmét. Igyekszem a legjobb belátásom szerint végezni szolgálatomat” – érvel Icso Sándor, aki huszonegyedik éve szolgál Vámosladányon.

Sajtó

A Világosság református egyházi műsor 2024. április 7-ei ajánlata

Kép: A Világosság református egyházi műsor 2024. április 7-ei ajánlata

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor témái: a szent dolgok megbecsülése, szolgálat az apadó közösségben, Sedivy László, a zsidómentő lelkipásztor.

A Világosság református egyházi műsor húsvéti, 2024. március 31-ei ajánlata

Kép: A Világosság református egyházi műsor húsvéti, 2024. március 31-ei ajánlata

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor témái: húsvét, a halál feletti győzelem, a feltámadás ünnepe, küzdelem a rákkal a gyógyulásban való reménységgel, orvos szeretett volna lenni, de végül mégis lelkész lett.

Bibliaolvasó kalauz

2024. április 19., péntek

Józs 12 és Ef 5,21–33(ÚSZ) „Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében" (21). Ha templomban kötünk házasságot, megfogadjuk egymásnak többek között ezt is: „vele szentül élek." A férj is, a feleség is kimondja ezeket a szavakat, ígéretet tesznek egymásnak mindenki előtt. Szentül! Ez azt jelenti, hogy Isten jelenlétében, Istennel közösségben, Istennek kedvesen. Egy-egy ilyen bibliai rész segít abban, hogy tudjuk, mit is jelent Istennek kedvesen élni a házaséletet. A teremtési rendben nem szerepel az élettársi kapcsolat fogalma, ezért csak házasságban lehet szentül élni a férfinak és nőnek. A lényeg pedig röviden ez: a férfi a család feje, papja, a feleség az ő segítőtársa, a gyermek Isten ajándéka. Krisztus pedig a család Ura! Isten segítsen meg minket e szerint élni otthon, hogy a családi életünk is bizonyságtétel lehessen a környezetünk előtt arról, hogy „én és az én házam népe az URat szolgáljuk" (Józs 24,15)!Fohász: Uram, ma is megköszönöm Neked házastársamat, akit mellém adtál, hogy őt szeressem és őt boldoggá tenni igyekezzem. Segíts meg engem ebben, és ajándékozz meg minket azzal, hogy megáldasz és megszentelsz házaspárként és családként is! Jézus nevében kérlek. Ámen

Legújabb képeink

Kép: 230617-3485.jpg

Támogatóink

Honlapunk szöveges, hang, kép és mozgókép tartalmának előállítását a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja támogatja.