Mene mene tekel – Bibliaismereti verseny Gömörhorkán

2014. április 21., hétfő

A nagyhét kezdetén, április 12-én tartotta meg a Gömöri Református Egyházmegye az idei bibliaismereti vetélkedőjét Gömörhorkán. A verseny témája Dániel próféta könyve volt. A már lassan hagyománnyá váló tudáspróbának, amely sorban már a harmadik, 130 versenyzője volt. Fülektől Gömörhorkáig csaknem valamennyi egyházközség részt vett a megmérettetésen.

Az alkalom Nagy Ákos Róbertnek, az egyházmegye esperesének a köszöntőjével és az azt követő áhítatával vette kezdetét, melyben felénk is hangzott a kérdés:  Érted is, amit olvasol? Az igében való elmélyülést segítette az egyházmegye zenekara, akik a dicsőítést vezették. A helyi szervezők nevében a gyülekezet gondnoka Ötvös Sándor mondott rövid köszöntőt. Örömét fejezte ki, hogy egy év után ismét Gömörhorka ad otthont a bibliaismereti versenynek.  Az előző évek tapasztalatai és ismeretei alapján igyekeztek biztosítani az alkalomhoz a lehető legjobb feltételeket.

A játékszabályokat, amelyek legalább egy érettségi vizsga szigorával bírtak, Szarvas Erzsébet lelkipásztor ismertette, majd elkezdődött a versengés. Nem volt puskázás, súgás, mobilos segítség, mindenki azt adta, amit otthonról hozott.  Az ifisek nagyon játékosan, könnyedén oldották meg a feladatokat. A felnőtteknél inkább érződött az izgalom.

A tesztlapok leadása után következett a frissítő, amiről a szervezők a helyiek  segítségével gondoskodtak. Az eredményhirdetésig – miközben folyamatosan történt a tesztlapok javítása – rendhagyó, nagy sikerű táncházat készítettek a szervezők az Új Gömör néptáncegyüttes vezetésével. Az esemény legnagyobb örömét az jelentette, hogy a legfiatalabbak is szép számban bekapcsolódtak a táncba.

A mustármag el lett vetve.  Az kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között (Máté 13,32). Dicséret illeti a lelkészeket, nem csak a szervezésben kifejtett munkájukért, hanem azért is, mert a versenyzők között sűrűn felfedezhettük gyermekeiket is. A legfiatalabbak, akik még nem urai az írás mesterségének, megfigyelőként vettek részt az eseményen.

Az eredményhirdetés mindenkinek nagy örömet szerzett, mert  senki sem tért haza üres kézzel. A legnagyobb ajándék az volt a több mint 150 jelenlevőnek, hogy együtt lehettek az Úr közösségében, megismerhették egymást és Dániel könyvét, és  örülhettek az eredményeknek – számolt be az eseményről a refgomor.sk honlapon Bán Zoltán egyházmegyei gondnok.

Eredmények:

1. kategória (1–4. osztály)

Aranysáv: Rimaszombat, Runya

Ezüstsáv: Tornalja

Bronzsáv: Hanva, Gömörhorka, Nagybalog, Simonyi, Tornalja

2. kategória (5–7. osztály)

3. kategória (8–12. osztály)

4. kategória (felnőttek 50 év alatt)

5. kategória (felnőttek 50 év felett)

Képek itt tekinthetőek meg.

események továbbiak →