Már ismert a KOEN Vakációs Bibliahét programja

2014. április 24., csütörtök

A Bátorkeszi Fireszke-központban mutatta be a KOEN nyugat-szlovákiai munkacsoportja április 12-én a Vakációs Bibliahét programját a komáromi egyházmegye lelkészei és hitoktatói számára, melyen harmincöten vettek részt. Előtte egy nappal Nagymegyeren adtak ízelítőt az öt napból. Programcsomagot az idén 87 csoport igényelt, akik 3 620 gyermek részvételével számolnak a napközis táborokban.

A 2014-es év Vakációs Bibliahét programját a KOEN vajdasági munkacsoportja készítette el, amit  Bácsfeketehegyen  április 4-én mutattak be a kárpát-medencei munkacsoportok számára. Az öt napra szóló program témájául a Válaszutat adták. Elsősorban is azért, mivel Isten naponta többször, több élethelyzetben döntés elé állítja az embert. Ha pedig választ, akkor az Isten kedve szerint vagy akarata ellen van-e? A témához kapcsolódóan öt ószövetségi személy – Noé, Gedeon, Ruth, Dávid és Saul – történetet dolgozták fel, illetve Jézusét, amelyek által példát lehet adni a gyermekek elé, hogy ők hogyan választottak. „Mindannyiunknak egyedül, személyesen kell eldöntenünk, hogy milyen úton járunk. E programmal bibliai példaképeket, követendő jellemvonásokat szeretnénk a gyermekek elé állítani” – fogalmaznak az idei program készítői.

A vajdaságiak által elkészített program napokra lebontott témáit, illetve az egyes játékokat próbálták közelebb hozni különböző szemléltető eszközök és az elkészített zenei anyagok segítségével egy héttel később először Nagymegyeren április 11-én, majd Bátorkeszin április 12-én a megjelentek számára a KOEN nyugat-szlovákiai munkacsoportja  Czinke Tímea, Czinke Zsolt, Holop Szilvia, Nátek Mária, Szénási Lilla összetételben. A három órás programbemutatón azonban a hatvanhárom résztvevőnek csak ízelítőt tudtak adni az elkészített gazdag anyagból, amelyet a nyár folyamán a gyülekezetek napközis táborai alkalmával mindenki a saját elképzelése és ötlete szerint valósit majd meg a gyermekek számára.

A nyári szünidő alatt a KOEN Vakációs Bibliahét programját megvalósító csoportok mindegyike egy programot tartalmazó kézikönyvet a hozzá készített hanghordozóval és egy zenei CD is kapott, valamint egyéb hasznos alapanyagokat  és segédeszközöket is.

A Vakációs Bibliahét, amely az elmúlt évben 88 gyülekezetben, illetve csoportban valósult meg napközis tábor formájában, jó alkalom volt arra, hogy a gyermekek játékos formában találkozzanak az evangéliummal. A bekapcsolódó gyülekezetek számáraa a program jó mozgatórugó is volt, hiszen sok gyülekezeti tag vehette ki a részét a szervezésből és a kivitelezésből, megtapasztalva ezáltal az együtt munkálkodás és a szolgálat örömét.

Az idén 87 csoport, illetve gyülekezet igényelte a vajdaságiak által elkészített Válaszút című programcsomagot. A táborok szervezőinek előrejelzése alapján a nyár folyamán mintegy 3 620 gyermek ismerkedhet majd meg Noé, Gedeon, Ruth, Dávid és Saul, illetve Jézus történetével.

események továbbiak →