IV. Országos Református Pedagógustalálkozó

2014. április 25., péntek

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közoktatási Tanácsának szervezésében április 11–12-én, Nagybörzsönyben került sor a IV. Országos Református Pedagógustalálkozóra.

A Szlovákiai Református Egyház kötelékében hét református tanintézet van: egy alsó tagozatos, négy teljes szervezettségű, egy közülük óvodával is rendelkezik, és két gimnázium. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház mellett működő Közoktatási Tanács évente szervez egy-egy továbbképzést, amelyre nagy szükség van, hiszen a református iskolák sajátos célt szolgálnak, küldetésük van, s erre rendszeresen figyelni, készülni kell, a kihívásokra megfelelő módon kell választ keresni.  Ez alkalommal április 11–12-én az iskolák pedagógusai Nagybörzsönyben találkoztak.

A kezdő áhítatot Fazekas László püspök tartotta a Jelenések könyve 3,14–22 alapján. Bevezető gondolatsorai segítettek helyretenni a napi munkától nehezülő érdeklődést, rámutattak a református pedagógus munkájának fontosságára, az adódó lehetőségek felkarolására, a szükséges lelkesedés fenntartására, az igével való töltődés naponkénti szükségességére. Manapság, amikor minden lehetséges csatornám az elterelés mesterkedik, állandóan választani kell a helyes és a helytelen, az értékes és az értéktelen, a maradandó és a pillanatnyi között.

Összesen négy előadás hangzott el a találkozó folyamán:
Melyik tantárgy keretén belül foglalkozzunk a teremtéstörténettel? – Géresi Róbert
Krisztus feltámadt. Valóban feltámadt? – Jézus feltámadásának valósága – Ficzere Tamás
„Kérdezed: ki az? Jézus Krisztus az.“ (Luther Márton reformátor kérdései és válaszai) – Buza Zsolt
Református kihívások tegnap és ma – Kassai Gyula

A szünetekben persze lehetőség volt beszélgetésekre, ilyenkor összehasonlítjuk eredményeinket, gondjainkat, tanácsot adunk egymásnak, vagy kapunk egymástól, erősítjük egymást. De az egyes intézmények munkatársai is ilyenkor tudnak kissé kikapcsolódni, hiszen az iskolai munka, az órák közti néhány perces beszélgetések nem igazán alkalmasak egymás megértésére, segítésére.

Ezt az alkalmat használták ki az iskolák igazgatói, hogy a megjelent lelkészekkel, püspök úrral és helyettesével az iskolák jövőbeni működését is továbbgondolják.

Egy Európába tartó államnak nem lehet megkerülni azt a kérdést, hogy az egyházi iskolák milyen módon gazdagítják az oktatás-nevelés színskáláját. Persze ezen felül megtanítanak (reményeink szerint) szelektálni is, odafigyelnek az emberi magatartás, a munka, az emberi kapcsolatok kialakítására. Ezen értékek miatt kell biztosítani az egyházi iskolák fenntartását, finanszírozását, lehetséges bővítését. Ám a jelenlegi minisztériumi intézkedések nem kedveznek az iskolák működésének, inkább akadályozzák a szabad kibontakozást és ellehetetlenítik a fenntartást. A megbeszélés folyamán arról esett szó, hogy az egyházi iskoláknak – beleértve az evangélikus és katolikus iskolákat is – közösen és egybehangzóan kell fellépniük a fenntarthatóság érdekében, s ez a közös fellépés a minisztérium felé minél több csatornán, valamint a legmagasabb képviseleti formában is történjék.

események továbbiak →