Cigánymissziós munkatársi hétvége

2014. július 16., szerda

Július 5-6-án tartotta meg csendes hétvégéjét Hetényen a cigánymissziós munkacsoport.

Egyeseket a zene vonzott, másokat az üdítő játékok. A szombati jégtörő játékok után Écsi Ildikó próbálta meg közelebb hozni egymáshoz a csapat tagjait. Az élménypedagógiai játékok hatására a fiataloknak sikerült gyorsan feloldódniuk. A sok ének mellett tartottunk zsoltáros csendességet. Az alkalomra meghívtuk Szuhay György kulcsodi lelkipásztort és feleségét, Máriát, akik az életük bizonyságaival mesélték el, milyen hatalmas az Isten szeretete. Elmondták, hogy az imádságos élet milyen gyümölcsöket hoz, ha igazán figyelünk Isten vezetésére. Ezt a délután hátra lévő részében páros beszélgetés és ima zárta. Másnap az úrvacsorai közösség tette meghitté az együttlétünket, amelyen az igét Kudrna Mária hirdette.

Július 8-án megtartotta első próbáját a cigánymisszió újonnan verbuválódott ifjúsági zenekara, amelyre a komáromi gyermek-istentiszteleti teremben került sor. Imádságos lelkülettel készülünk a nyári szolgálatokra Dunaszerdahelyre, a Karcsai útra és Harcsásra – számolt be a munkatársi hétvégéről Tóth Zsuzsanna, a cigánymissziós munkacsoport vezetője.

események továbbiak →