Gyülekezeti napközis tábor

2014. július 28., hétfő, Padány

A padányi és a bögellői gyülekezet közös napközis tábort szervez július 28. és augusztus 3. között Padányban a  templom és a parókia udvarán  az óvodás kortól az alapiskola 5. osztályos tanulói számára.

A délelőttötök áhitattal kezdődnek, majd lesznek bibliai foglalkozások és énektanulás, valamint játékok, vetélkedők, kézműves foglalkozások, sport és cukorka készítés is. 

A tábor kezdete július 28-án, hétfőn 11 és 12 óra között, zárás 19.00 órakor. Keddtől szombatig 9 órára várják a résztvevőket. Vasárnap tánborzáró istentisztelet 14:00 órakor a padányi református templomban, amelyben minden szülőt és családtagot szeretettel várnak.

események továbbiak →