Maroknyi csapattal is győzni tud az Úr – Bibliatábor Gömörszkároson

2014. augusztus 25., hétfő

Családias légkörű, meghitt hangulatú bibliatáborra került sor augusztus második hetében Gömörszkároson. A foglalkozások alapját a KOEN Alapítvány Válaszút című programja adta.

A foglalkozások az imateremben naponként áhítattal kezdődtek és fejeződtek be, amelyeket Tóth László helybeli lelkipásztor tartott.  A tábor vezérfonalát a KOEN Alapítvány vakációs imahétre készült Válaszút című kézikönyve képezte. Az ószövetségi hithősök helytállása alapján igyekeztünk a gyerekeket az Úr Jézushoz vezetni Noé, Gedeon, Ruth és Dávid személyét példa gyanánt a táborlakók elé állítva. Gey Jean Pierre-né Pálkovács Éva, aki családjával huzamosabb ideig élt Párizsban, arról beszélt a résztvevőknek, hogy milyenek a franciák és milyen szórakozási lehetőségei vannak a gyerekeknek a fővárosban, Párizsban. Fia Jean, nagybalogi kántor, rögtönzött hangversenyt adott a templom orgonáján.  Gecse Annabella muzeológus Lehel kürtjéről és a rajta található motívumok megfejtéséről szólt. Megemlékezve az első világháború kitörésének századik évfordulójáról azt a népdalt tanította, amelynek ez a refrénje: „Csillagos ég, merre van a magyar hazám, Merre sirat engem az édesanyám.”

A záró istentiszteleten Miklós István losonci lelkipásztor szolgált a templomban Dávid és Góliát története alapján, rámutatva a hit fontosságára az ifjú ember életében. /A mi hitünk az, ami meggyőzi a világot (Jn 5,4–5)/. A kreatív foglalkozások és játékok terén Kalydy Miklósné és Sebők Zsoltné pedagógusok voltak a szervezők segítői.

A gyerekek és a velük foglalkozók a mindent összefoglaló aranymondással búcsúztak egymástól, remélhetőleg a következő nyárig: „Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudjon választást tenni a jó és a gonosz között (1Kir 3,9)” – számolt be a napközis táborról Tóth László lelkipásztor.

események továbbiak →