Látogatás a Királyhágómelléken

2014. szeptember 26., péntek

A Királyhágó-melléki Református Egyházkerülettel a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 2000-ben írt alá testvérkerületi szerződést. A szerződésbe megfogalmazásra került az, hogy a két egyházkerület törekedni fog egymás kölcsönös megismerésére és segítésére. Ennek egyik hozadéka, hogy 2014. szeptember 12-14. között  egyházunk küldöttségét fogadta a Királyhágó-melléki Egyházkerület vezetősége Szilágynagyfaluban.

Kezdetben a találkozók főként egyházkormányzati szinten folytak, de a találkozók alkalmával sor került egy-egy gyülekezettel való megismerkedésre is. Nyilatkozatokban lett rögzítve az, hogy a két egyház mi módon próbál közeledni egymáshoz és hogyan tud segíteni a másik problémáinak megoldásában.

A továbblépést az jelentette, amikor sor került az egyházmegyék egymáshoz sorolására. Ennek célja az volt, hogy a kapcsolatteremtésben a gyülekezeti szintig jussunk. Kértük az egyházmegyéket és az alkotó gyülekezeteket, hogy a megadott egyházmegyével és gyülekezetekkel próbáljanak kiépíteni testvéri kapcsolatot. Van tehát néhány gyülekezetünk, amely szép kapcsolatot ápol és a kölcsönös látogatások és közös gyülekezeti alkalmak által is gazdagítani tudják egymás életét.

Örvendetes lenne, ha még több gyülekezet keresné ilyen módon is a kapcsolatot a Királyhágó-melléki Egyházkerület gyülekezeteivel. 2009-ben kölcsönösen arra az elhatározásra jutottunk, hogy a látogatóba érkező legfelsőbb vezetőkkel együtt egy vagy akár több egyházmegye esperese és lelkipásztora is jön, s mindig egy területi egység lesz bemutatva, megismerve.

Korábban így fogadta a küldöttséget a pozsonyi, komáromi és barsi egyházmegye, ez év szeptember 12-14. között pedig egyházunk küldöttségét fogadta a Királyhágó-melléki Egyházkerület vezetősége Szilágynagyfaluban. Egyházunkat Fazekas László püspöki vezetésével Szabó András és Dobai Sándor esperesek, valamint Palcsó Attila hetényi lelkipásztor képviselték. Megérkezésünk után a szilágynagyfalui templomban Csűry István püspök tartott rövid áhítatot, majd a gyülekezet lelkipásztora, Lukács József egyházkerületi főjegyző mutatta be a gyülekezetet és a templomot.

Az este fehér asztal mellett helyzetünk és lehetőségeink megvitatásával telt. Másnap látogatást tettünk egy modern gombatermesztő üzemben, majd a szilágysági református templomok közül a krasznait, a zilahit és a zsibóit tekintettük meg. Zsibón sétát tettünk a Wesselényi-kastély parkjában, amely botanikus kertként szolgál. Vasárnap mindannyian egy-egy gyülekezetben szolgáltunk igehirdetéssel. Még aznap az esti órákban értünk haza.

A következő esztendőben a királyhágómelléki küldöttséget várjuk szeretettel, hogy a gömöri és abaúj-tornai egyházmegyét bemutathassuk - számolt be az eseményről Fazekas László püspök.

események továbbiak →