Fokozatosan újul meg a zempléni református templom

2014. november 28., péntek

Hét év alatt 82 ezer eurót fordítottak a zempléni műemlék templom felújítására köszönhetően a különféle forrásból érkező támogatásoknak. Az elmúlt öt évben emiatt nem is lehetett a falai között istentiszteleteket tartani. 2014. november 2-án viszont újra megnyílt a templom a hívek előtt.

A zempléni egyházközség templomának felújítása a 2007-ben kezdődött el. Már az év kezdetén az évzáró közgyűlésen megszületett a döntés,hogy sürgősen tenni kell valamit a templommal, mert igen rossz állapotban volt. A tető több helyen beázott, az északi oldalon, különösen a falak alulról is mintegy 4 m magasságban nedvesek voltak. A villanyhálózat megrongálódott, vagyis a zárlattól leégett, felülről csorgott be a víz. Az egyházközség akkori lelkipásztora Szaszák Malvin a közgyűlés határozata alapján a Kassai Kerület Műemlékvédő Hivatalához felterjesztette az egyházközség műemléktemplomának felújításai szándékát. A jelenlegi templomhajó nagyobbik része ugyanis a 12-13. századból, a hátsó bővített része a 16. századból, a hozzáépített torony pedig a 19. századból, pontosabban 1873-ból való.

A zempléni hívek úgy gondolták, hogy kisebb befektetéssel a belső falakat felújítják és csak a tető, valamint a mennyezet cseréjéhez folyamodnak külső segítségért. A Műemlékvédő Hivatal végül is a tető teljes átfedését hagyta jóvá azbesztmentes fekete palával és a mennyezet telkes felújítását lakkozott nútos deszkával. Továbbá elrendelték a belső falakon a részbeni feltárást, amelyet a Szlovák Kormány Kulturális Minisztériuma 80 ezer koronával támogatott. A feltárás még azon az éven meg is történt 87 500 koronáért.

2008-ban szintén pályázat útján a Kassa Megye Önkormányzatának 6 638 euró támogatásából az egyházközség megvásárolta a palát az egész tetőre, amelyet 2010-ben használtak fel a felújítására. Ezt követően a templom mennyezete is rendbe lett téve, amelyre a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapjának építkezési kerete 2 750,- euró, a Szlovák Kormány Kulturális Minisztériuma pedig 7 ezer euró támogatást nyújtottak.

2011 őszén sor került sor egy második belső feltárásra a falakon és egy vizsgálat a nedvtelenítése céljából. Ezt a Szlovák Kormány 3 000 euróval támogatta, majd a gyülekezet költségén fel lett újítva a villanyhálózat.

1998-tól 2011. július 15-ig Szaszák Malvin lelkipásztor szolgált a gyülekezetben. A templom felújításának irányítását és a vele való teendőket az oda kihelyezett Szaszák József lelkipásztor folytatta.

Mivel a Műemlékvédő Hivatal elrendelte az újkori belső vakolat lebontását /1945-53 évekből/,  így 2012-ban a Szlovák Kormány 10 ezer euró támogatásával és az 5 százalékos önrészből ez is megvalósult, melynek következtében feltárultak a régi nyomok, mint pl. a déli oldalon a befalazott ajtó, a régi gótikus ablakok helyei, az északi oldalon egy latin szöveg kb.50 százalékban, egy román ablak és egy nagy méretű keresztnek a töredékei. 2012-ben még egy restaurátori  vizsgálatot is el kellett végezni a Műemlékvédő Hivatal igénye szerint a következő évben esedékes  munkálatok miatt.  2013-ban a karzatnak az egész alja ki lett cserélve és egy tartógerenda, valamint a torony alatti rész, az előcsarnok pedig újra lett vakolva gyülekezet költségén.

2013-ban pályázat útján a Szlovák Kormány 9200 euró hozzájárulásával a padló alatti feltárást és az eredeti megmaradt vakolat rögzítését és a feltárt leletek restaurálását végezték el. A gyülekezet költségén pedig az egész templom belseje egy új vakolást kapott. 2013-ban ősszel önerőből el lett távolítva a régi padló /fele részben elavult deszka, a másik része beton/. A padló alatti feltárás során előkerült egy nagy sírkőlap az 1600-as évből FEIES GEORGIUS /Fejes György /névvel, valamint kiderült, hogy a régi padló mintegy 60 cm-el mélyebben volt szentest lapos kővel lerakva. A régészek a régi alapokat is feltárták/nyugati fal és keletről a diadalív nyomai/

2014-ben 50 tonna mosott kaviccsal /18-35 mm/ lett feltöltve a padló alatt a padlódeszka  szintjéig mintegy 15 cm magasságban, valamint a valant mentén körös-körül 50-60cm mélyen és 30 cm szélességben szintén mosott kaviccsal, amit önerőből fedezett a gyülekezet.  Ezek után következett a templom belső kifestése tört fehér színűre, majd a padlódeszkák lerakása. A padló teljes felújítására a SzRKE Közalapjának építkezési keretéből 2 400 euró hozzájárulást kapott az egyházközség, a magyarországi Teleki Alapítvány pedig  2 millió forinttal segítette a munkálatokat. Mivel a padok nagyon megrongálódtak és részben elkorhadtak a nedves faltól, ezért úgy döntött az egyházközség, hogy ugyan kevesebb padot készíttetnek az előzőnél, de legyenek újak. Erre a Kassa Megye Önkormányzata ezer euró hozzájárulás érkezett pályázat útján, a többi kiadást a gyülekezet fedezte.

2014-ben a Szlovák Kormány Kulturális Minisztériumának 8 ezer euró támogatásával a templom körül a szakemberek a külső  régészeti  feltárást végezték el. A munkálatok befejezése után a templom északi oldalán mintegy 60 cm-el süllyeszteni kellett /legyalulni/ a földet, mert magasabban volt a padló szintje fölött, ami nagyban elősegítette a fal nedvesedését.

Az említett támogatáson kívül a felújítási munkálatokhoz hozzájárult a  magyarországi Zemplén Megye református gyülekezetei mintegy 750 ezer forintos adománnyal. Jelentősebb támogatással szolgált még a helyi önkormányzat /2 000 euró/, az Ó-Bodrog Úrbéri Társaság /3000 euró/, holland és német segítő szervezetek és nem utolsó sorban nagyon sok áldozatot hozott a  zempléni református gyülekezet, akik előzőleg a régi romos parókiát újították fel igen sok költséggel, valamint az évente nyáron itt táborozó Horkay nagy család. /Horkay Andor néhai zempléni lelkipásztor gyermekei és azoknak családjaik/.

A templomra fordított kiadások a feltárásokkal együtt 2007-től 2014-ig 82 ezer eurót tett ki.

2014. november 2-án öt év után újra a templomban tartottuk meg az istentiszteletet. Az előző években a parókián lévő imateremben vagy népesebb gyülekezet esetében /karácsony,húsvét,új kenyér,konfirmáció/ a  község központjában lévő Megye-házban vagy a kultúrházban tartottuk az istentiszteleteket. Abban a jó reménységben vagyunk,hogy a jövő évben folytatni tudjuk templomunk felújítását külsőleg is. Istenünké legyen a dicsőség és hála a belsőleg megújult templomért, hogy már ismét betöltheti rendeltetését. Egyes források szerint ennek a templomnak volt egy elődje I.István király uralkodásának első évtizedében, feltehetően a mostani helyén , amelynek küllemeiről nem tudni semmit. Egy forrás szerint ezt a templomot a pápai tizedszedők az 1332 és 1337 közötti években már gótikus formájában találták..A mostani renoválást megelőzően 1985-ben volt külsőleg cementes  fröccsel bevakolva, melyet most a Műemlékvédő Hivatal állásfoglalása szerint el kell távolítani és újonnan bevakolni a  jóváhagyásuk szerint - számolt be a felújítási munkálatokról Szaszák József lelkipásztor.

----------------------------------------------------------------------------------

A zempléni anyaegyházközség 90 egyháztagot tart nyilván, jelenleg 79 választásra jogosult személlyel. A népszámláláskor 126-an vallották magukat reformátusnak. Leányegyháza Szentmária 80 egyháztaggal, ahol 2003-ban szentelték fel az újonnan épített templomot.

Egy feljegyzés szerint 1628-ban a reformátusok védelmezője Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, aki átmenetileg Zemplén-megyét is fejedelemségéhez csatolta, állítólag ő maga a saját költségén építtette újjá a zempléni templomot.

Zemplénnel kapcsolatosan tudni kell,hogy régi római település volt egykori földvárával, ahol később kővárat építettek és 1299 -1666-ig megyei székhely volt. 1299-től mezővárosi joggal rendelkezett és mint Zemplén-megye névadója volt. Az egykori nagy múltú  királyi város ma csupán egy 400 lelkes kis község. Az egykori földvár és kővár helyén ma  az ősi református templom és a mellette lévő 1804-ben épült görög katolikus templomok találhatók a körülötte lévő temetkezési területtel.

események továbbiak →