Megújult a gömörhorkai parókia tetőzete

2014. december 19., péntek

Több mint 7500 euróból újították meg a gömörhorkai parókia teljes tetőzetét. A költségek fedezéséhez hozzájárult a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapjának építkezési kerete is.

A gömörhorkai gyülekezet presbitériuma az elmúlt évben döntött a parókia tetőjének a cseréjéről, amit szükségessé tett a rossz állapota és az azzal járó állandó jellegű beázások is.

A tervezett munkálatok 11-14 ezer eurót irányoztak elő. Mivel ilyen jelentős összeggel nem rendelkezett az egyházközség, ezért több helyre is támogatásért folyamodtak. Kérelmet nyújtottak be a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapjának építekezési keretéhez, amit először azonban az gomori egyházmegye őszi közgyűlésének is jóvá kellett hagyni, majd pedig az illetékes kuratórium döntött a pénzügyi támogatás nagyságáról. Erre az idei év első felében került sor, melynek alapján 1 900 eurót hagytak jóvá a gömörhorkai egyházközség számára a parókia tetőzetének a teljes cseréjére.

Ezen kívül sikerült hozzájárulást kapniuk a helyi önkormányzattól és magánvállalkozóktól, egy részvénytársaságtól, valamint a hívek adományai is hozzájárultak a költségek fedezéséhez.

A munkálatokra 2014. októberében került sor. A kivitelezést egy kazincbarcikai cég végezte el, akik az eredeti költségvetéstől, illetve a többi pályázótól olcsóbb árajánlatot nyújtott be.

A parókia tetőzetének a teljes cseréje - beleértve az ezzel kapcsolatos költségeket - 7542 euróba került.

Javításokat a tetőn utoljára több mint húsz éve végeztek a korábban használt cserepek által.

események továbbiak →