Az ungi egyházmegye is megtartotta őszi közgyűlését

2014. december 23., kedd

2014. november 30-án a veskóci  református templomban tartotta meg őszi közgyűlését az Ungi Református Egyházmegye. Szó volt a közalapi támogatások besorolásáról, az egyházmegye segélyéről és a korábban felvett kölcsön törlesztéséről is.

A közgyűlés áhítattal kezdődött, melyen Mártha Géza esperes, nagyszelmenci lelkipásztor szólt igei üzenettel a megjelentekhez. A tárgysorozati pontok jóváhagyása előtt üdvözölte az egyházmegyébe szolgálatra érkezett új lelkipásztorokat: Hozák Viktort és feleségét, Hozák-Magyar Ildikót, akik a vajáni gyülekezetbe kaptak kihelyezést, valamint Lőrincz Gábor nagykaposi segédlelkészt.

A közgyűlést André János egyházmegyei gondnok nyitotta meg, majd ismertette a 10  tárgysorozati pontot, amely Pándy Árpád nagykaposi lelkipásztor indítványára még eggyel kibővült. Kérte ugyanis, hogy az alkotó tagok foglalkozzanak a nagykaposi idősek otthonában végzett szolgálatokkal, illetve, hogy azok kerüljenek vissza ismét a helyi egyházközség hatáskörébe.

Az ungi egyházmegye őszi közgyűlésén harminc alkotó tag jelent meg, valamint 17 vendég is figyelemmel kísérte a tanácskozást, amely Kondásné Béres Henriett  bajánházai lelkipásztor, egyházmegyei pénztáros beszámolójával kezdődött.

A tárgysorozati pontok között szerepelt a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapjának építkezési keretéhez benyújtott támogatási kérelmek jóváhagyása. Mártha Géza esperes tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a támogatásra jelentkező egyházközségek kérvényeinél az Egyházmegyei Tanács milyen sorrendet állapított meg. Elmondta, hogy a megadott időpontra a bajánházai, a nagyráskai és a mokcsakerészi egyházközségtől érkezett kérelem. Ez utóbbi azonban visszavonta a kérelmét a bajánházaiak javára. A tanács így az első helyre sorolta be a bajánházaiak, a másodikra pedig a nagyráskaiak támogatási kérvényét. A közgyűlés jóváhagyta az előre meghatározott rangsorolást.

A közgyűlésen szó volt az ungi egyházmegye segélyéről is, amelyet az idén a szirénfalvai egyházközség pályázott meg, mivel a templomuk tornya és a főhajó közötti rész annyira veszélyessé vált, hogy már nem lehet halogatni a szükséges javítások elvégzését. A szavazati joggal bíró résztvevők támogatták a segély megítélését. 

A tanácskozáson terítékre került az egyházmegye tartozásának a kérdése is. Mártha Géza esperes tájékoztatása szerint az idei év végéig 3 700 eurót, illetve a 2015-ös év végéig is ennyit kell visszafizetni az Egyetemes Egyháztól felvett kölcsönből. Mivel az anyagi lehetőségek szűkösek, ezért az esperes azzal a javaslattal állt elő, hogy az egyházmegye nyújtson be halasztási kérelmet a Zsinati Tanácshoz. Ugyanakkor megköszönte Garamszeghy Ilonának, az egyházmegye jogi tanácsadójának az 500 eurós adományát, amelyet az ügyfeleitől szerzett az egyházmegye számára. A javaslatot a közgyűlés többsége támogatta.

Határozati javaslat született arról is, hogy 2014. december 1-től az ungi egyházmegye fennhatóságából - Pándy Árpád lelkipásztor javaslatára - a nagykaposi egyházközséghez kerüljön az idősek otthonában végzett szolgálat.

A közgyűlés Pándy Árpád nagykaposi lelkipásztor imádságával zárult.


események továbbiak →