A számarányokat nézve Kisölvedet szinte református településnek lehet tartani. Más felekezetnek nincs is temploma a faluban, pedig él itt néhány evangélikus és kicsivel több katolikus is, akik a szomszédos településre járnak misére. Általában az evangélikus-református vegyes házasságban élők evangélikus fele a református templomba jár istentiszteletre, és ehhez a felekezethez tartozónak vallja magát. Még olyanra is volt példa, hogy temetés alkalmával nem is az evangélikus lelkészt keresték fel, hanem Tóth Árpád lelkipásztor szolgálatát kérték, hiszen közelebbi kapcsolatban vannak vele.

Bizonyos szempontból különleges a kisölvedi gyülekezet: itt nem fizetnek a hívek egyházfenntartói járulékot. A gyülekezet tagjai az egyházuk támogatását legalább ötven éve úgy gyakorolják, hogy minden úrvacsoraosztáskor adományt visznek. Aki az év folyamán legalább egyszer adott adományt, az már bekerül a választók névjegyzékébe, hiszen így támogatta a gyülekezetét. Erre a listára az elmúlt évben 66 név került fel, akikhez hozzá kell számolni a gyerekeket és a nem konfirmáltakat is, és így, mindent összevetve, körülbelül százfős lehet a gyülekezet. Bár lehetnének többen is, jegyzi meg a lelkész, de sajnálattal közli, hogy itt is élnek olyanok, akik nem kérnek az egyházból…

A gyülekezet létszáma sajnos nemhogy növekedne, de még csak nem is stagnál, inkább csökken. A hívek összetétele pedig különböző. Van olyan generáció, amelyből sokan elköltöztek, vannak, akik egyedül maradtak, mások pedig nem kötöttek házasságot. Hiányoznak a gyermekek a közösségből – konstatálja a lelkipásztor, aki tapasztalja azt is, hogy az elhalálozások száma itt is magasabb, mint a születéseké. Kevés gyermek születik. De azért nem adjuk fel a reményt, teszi hozzá bizakodva a lelkipásztor. A községben, hála Istennek, még van óvoda, de az alapiskolát már régen megszüntették a kevés gyermek miatt. A lelkész szerdánként bejár az óvodába a gyerekekhez, ahova nemcsak a helybeliek járnak, hanem a környező településekről – Kissallóról, Zalabáról, sőt Ipolypásztóról is. Együtt játszanak, báboznak, bibliai történeteket tanít meg nekik és énekeket, mert énekelni nagyon szeretnek – mondja a lelkipásztor. Tízen vannak a gyerekek, akikre külön gondja van a lelkipásztornak, hogy tartsa velük a kapcsolatot és adja számukra is a reménységet.

Sajnos vasárnaponként Kisölveden sem telik meg a templom. Az egykor népes gyülekezetnek épült templomba inkább idősek járnak az istentiszteletekre, de előfordul, hogy egy-egy anyuka együtt jön a gyermekével, aminek nagyon örül a lelkipásztor. Sőt, sikerült azt elérni, hogy a kisgyermek esetleges hangosabb jelenléte már nem zavarja az idősebbeket sem, hanem türelmes mosollyal néznek rájuk, hiszen a jövőt látják bennük. Átlagosan 14-16-an látogatják az istentiszteletet. A hívek számához képest ez olyan 10-15 százaléknak felel meg, ami átlagos, bár az igehirdető azt szeretné, ha minél többen hallgatnák Isten üzenetét és épülnének az elhangzottak által.

Próbálkozások természetesen vannak arra vonatkozólag, hogy miként lehetne növelni az istentiszteletek látogatottságát. A gondot az okozza, mondja a lelkipásztor, hogy ő nem a faluban lakik, hanem Oroszkán, így inkább beszolgálja az anyaegyházközséget. Család- és beteglátogatások azért így is zajlanak, de könnyebb lenne a helyzete, ha helyben lakó lenne. Így örül annak is, hogyha a templomi alkalmakon kívül másutt is összefut a hívekkel. Valamelyik környező településen, például Zselízen vagy Oroszkán az orvosnál, gyógyszertárban, boltban, és minden váratlan lehetőséget kihasznál, hogy elbeszélgessen a hívekkel, hiszen minden kapcsolattartás értékes. Fontosnak tartja azt is, hogy a hívek lássák: a lelkipásztor is ember, számíthatnak rá és kapcsolatban lehet vele lenni, és ha kérés fogalmazódik meg vagy akár személyes panasz, azt is el lehet mondani.

Aztán vannak olyan alkalmak is például, amikor a gyülekezet tagjai kemencében sült lepény mellett ülnek le beszélgetni. Sőt, fogadják, ha máshonnan jönnek fiatalok (pl. az előző szolgálati helyéről elhozta a gyermekeket a lelkipásztor, és ők is a templom környékén a gondnokék kemencéjében sült ételt ették.)

A lelkipásztor elmondta azt is, hogy Kisölved egy zártabb közösség volt még a közelmúltban is. A Garam jobb partján többnyire katolikus falvak sorakoznak egymás mellett, a bal partján pedig reformátusok, ezért nem volt jellemző a párkeresés a túlsó partról, inkább mindenki a saját felekezetéből választotta a házastársát, még ha távolabb is kellett keresni.

Ha kis létszámú gyülekezetről van is szó, azért fenn tudják magukat tartani. Elsősorban köszönhető ez a gyülekezeti tagok adakozásának, másodsorban az egyházközség termőföldjeinek, amelyeket a helyi szövetkezetnek adtak bérbe (jelentősebb bevételük ebből származik). Ám ha szükséges, gyűjtést is hirdetnek, vagy akár egymást körbelátogatva is adakoznak a hívek.

A földeket a még szövetkezetként működő társaság bérli és műveli, ők is a református egyházhoz húznak – mondja a lelkipásztor –, és munkásaik zöme is a helybeliek közül kerül ki. Így még ha kevesebb is a bérleti díj a földek után, legalább munkát adnak a helybelieknek. A szövetkezet vezetőitől pedig bármikor kérhetnek traktoros munkához, fuvarozáshoz segítséget – utal a lelkész a segítségnyújtás ezen tárgyiasult formájára.

A gyülekezetnek tornyos temploma van,  ahol a villamosított harangok vezetéke szabadon lógott ki a falból a közelmúltig, ami veszélyes volt.  Néhány hete sikerült megoldani, hogy biztonságos legyen  – említi  Tóth Árpád a legutóbbi munkálatot.  Ebben a munkában – mint korábban sok egyébben is  – a polgármester és az önkormányzat segítette a gyülekezetet.

Parókiája van a gyülekezetnek, ami üres lett, miután az előző lelkipásztor elköltözött. És mivel Tóth Árpád lelkipásztor a családjával Oroszkán lakik, így azt egyelőre „bérbe” adták egy fiatal családnak, hogy addig se maradjon kihasználatlanul az épület. A család férfi tagja, ha teheti, ellátja a kántori szolgálatokat az istentiszteleteken. Fizetés helyett pedig a gyülekezet úgy segít rajtuk, hogy megkönnyíti a lakhatásukat. Az épületet azonban karban kell tartani, és ha nem is nagy tatarozással, de mindig van folyamatos javítás rajta.

A lelkipásztor a jövőt Isten kezében látja. Bizakodik, hogy nem fog a gyülekezet elfogyni. Ez a reménység tartja meg őt is a szolgálatában.

Kálvinista Szemle 2014/7-8