Ökumenikus istentisztelet a zselízi börtönben

2015. január 12., hétfő

2015. január 11-én délután a zselízi büntetés-végrehajtási intézet kápolnájában ökumenikus istentiszteletre került sor, ahol  fogvatartottak és lelkigondozóik együtt imádkoztak a keresztyének egységéért.

Az egyházak képviselői ötödik alkalommal tartottak ökumenikus istentiszteletet a nemzetközi imahetet megelőzve, de annak vezérigéje szerint, mivel ezen a vasárnapon tudott minden bejáró felekezet részt venni az alkalmon. Dobrovodský Péter katolikus börtönlelkész köszöntötte a fogvatartottakat és meghívott vendégeket. Ján Čermák oroszkai evangélikus lelkész vezetésével pedig dicsőítő énekeket énekeltek a jelenlévők. Ebben az évben Dobrovodský Péter hirdette Isten Igéjét János evangéliuma 4, 1-42 alapján, majd Antala Éva nagyölvedi református lelkész szolgált magyar nyelven. Kuczy Lajos garammikolai református lelkész szintén magyarul imádságban kérte az Úrtól az áldását és hálát adott az elmúlt időszakban  végzett ökumenikus szolgálatokért, a felekezetek összefogásáért még a börtönfalak mögött is. Az istentisztelet után a fogvatartottak beszélgethettek a lelkészekkel, minden fogvatartott a saját felekezete vagy anyanyelve szerinti kis csoportokban tovább gondolhatta az Igét, választ találhatott az őt érintő kérdésekre.

Az ilyen alkalmak élő példái a hívő közösség egységének, mikor a Jézus Krisztusba vetett hit a fontos: ott valóban egyek lehetünk a könyörgésekben bármilyen felekezethez tartozunk, bármilyen nyelven is beszélünk.

események továbbiak →