Megtörtént a Pozsonyi Református Egyházmegye megválasztott tisztségviselőinek a beiktatása

2015. január 21., szerda

Ünnepélyes istentisztelet keretében iktatta be hivatalába január 18-án Fazekas László püspök a Pozsonyi Református Egyházmegye presbitériumai által megválasztott esperest, Somogyi Alfréd apácaszakállasi lelkipásztort, valamint az egyházmegye gondnokát, Molnár Rudolfot (aki már a második ciklusát tölti).

A rendkívüli közgyűlésen Fazekas László püspök a Jn 6,16–21 alapján szólt arról, hogy az emberek életéből hiányzik a szeretetkapcsolat biztonsága, amit a hívő ember számára Jézus közelsége és a Benne való elrejtettség biztosít, hiszen Ő minden korban szólítja az övéit: Én vagyok, ne féljetek! Az igehirdetést követően a püspök beiktatta esperesi hivatalába Somogyi Alfrédot, egyházmegyei gondnoki tisztébe pedig Molnár Rudolfot. Az úrasztalától személyes hangnemben biztatta a szolgálatba indulókat: hordozzák a pozsonyi egyházmegye gyülekezeteit, híveit a szívükhöz közeli „hósenben", vigyék imában rendszeresen az Úr elé őket!

Az esküt egy kedves figyelmesség követte: a gyülekezet új palásttal ajándékozta meg szeretett lelkipásztorát, aki így már az új palástban vette ki az esküt az egyházmegye többi tisztviselőjétől, kérte rájuk Isten áldását és hívta őket közös szolgálatra.

Erőteljes és hangsúlyosan Istenre mutató volt az újonnan beiktatott esperes igehirdetése, aki azzal kezdte, hogy nem programhirdetésre és székfoglaló, szószékfoglalóra készül, hanem Isten igéjét akarja szólni és arra akar figyelni – esperesi szolgálatában is. „Bízz az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!" (Péld 3,5) – szólt az ige és épült köré a biztatás és a bizonyságtétel: tanuljuk meg Istentől elfogadni a megoldásokat.

Ezt követte a köszöntők hosszú sora: Egyetemes Egyházunk két legfőbb vezetője, Fazekas László püspök és Fekete Vince főgondnok, Koncsol László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház tiszteletbeli főgondnoka, Harmati Zsolt, Magyarország pozsonyi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke, Lévai Attila, a Selye János Egyetem Teológiai Karának dékánja, továbbá Bándy György és Kocsev Miklós, az egyetem oktatói, Duray Miklós politikus, Szabó András leköszönő esperes, a szomszédos egyházmegyék esperesei, Szakál László János, Dunaszerdahely római katolikus esperesplébánosa, Puss Sándor ekecsi jezsuita szerzetes, Polák László Ekecs polgármestere, a pozsonyi egyházmegye lelkészi kara, valamint a komáromi és a barsi egyházmegye jelen lévő lelkészei.

Az újonnan beiktatott esperes hálásan köszönte meg elődjének, Szabó András nagymegyeri lelkipásztornak a munkáját, valamint kérte a tapasztalattal rendelkező idősebb kolléga higgadt eligazítását és segítségét a továbbiakhoz. Ajándékul átnyújtotta a pozsonyi egyházmegye lelkipásztorainak egy-egy igehirdetéséből készült kötet első példányát, amit a leköszönő esperesnek ajánlottak a keze alatt szolgáló lelkészek.

Az alkalom templomi része Molnár Jánosnak, a Selye János Egyetem Teológia Kara nyugalmazott dékánjának köszöntésével és áldásával majd pedig nemzeti imánk eléneklésével zárult.

A helybeli közösség szeretetvendégségre hívta az alkalom résztvevőit.

események továbbiak →