Új lelkészi elnöke van a Magyarországi Református Egyház Zsinatának

2015. február 25., szerda

2015. február 25-én tartotta alakuló ülését a Magyarországi Református Egyház XIV. Zsinata. Az első tanácskozáson megválasztották a testület vezetőit: a következő hat éves ciklusban Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök a Zsinat lelkészi elnöke, Huszár Pál dunántúli főgondnok pedig a Zsinat világi elnöke lesz. A Zsinat lelkészi alelnöke Fekete Károly tiszántúli püspök, világi alelnöke Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok lett.

Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspök nyitó áhítata után a tisztújítás során mandátumot szerzett zsinati tagok átvették megbízólevelüket, megválasztották a zsinat elnökségét, lelkészi és világi jegyzőit, a Zsinati Tanács és a zsinati szakbizottságok tagjait.

A Magyar Református Egyház alkotmánya (1994. évi II. tv.) szerint a Magyarországi Református Egyház Zsinata a református egyház törvényhozó és legfőbb intézkedő testülete. A testület legfontosabb feladata, szintén az egyházalkotmány szerint, hogy megvizsgálja és megállapítja az egyház tanait. A zsinat alkotja meg az egyház belső törvényeit, megállapítja az egyház alkotmányát, határoz a református istentisztelet rendjéről, a hivatalos bibliafordításról, az énekeskönyvről, az egyház tevékenységét támogató, valamint a társadalmi szerepvállalását segítő oktatási, egészségügyi, szociális intézményeket alapít és tart fenn, és természetesen határoz általában mindazokban a kérdésekben, amelyek a református egyház legfőbb állásfoglalását vagy döntését igénylik. A zsinat időtartama hat év, a testületnek összesen 100 tagja van, közülük húszan tisztségüknél fogva tagok, nyolcvanat pedig az egyes egyházkerületek presbitériumai, illetőleg közgyűlései választanak a megadott keretszámok figyelembevételével.

Bogárdi Szabó István 1956-ban született Sárbogárdon, hétgyermekes lelkészcsaládban. Nős, felesége innovációs szaktanácsadó. Három gyermekük van, egy unokájuk. 1997-től a Budahegyvidéki Egyházközség lelkésze, előtte Sáregresen, Józsefvárosban és Külső-Üllői úton szolgált. 1983-ban Chicagóban szerezte meg a magiszteri fokozatot, 1994-ben doktori vizsgát tett, 1998-tól a pápai teológián tanít, 2002-ben habilitált. 2003-tól a Dunamelléki Egyházkerület püspökeként szolgál, ebben a tisztségében harmadik ciklusát kezdi meg.

Huszár Pál 1941-ben született Várpalotán. Huszonnyolc évig dolgozott szülővárosában gimnáziumi tanárként, 1992-től nyugdíjazásáig a Veszprémi Egyetem Német Nyelv és Irodalom Tanszékén tanított. A Pápai Református Teológiai Akadémia eddig hét kötetét jelentette meg. Könyvet írt egyebek mellett Kálvin János életéről és reformátori tevékenységéről, fordított a Kálvin Kiadó felkérésére. Két évtizede a Várpalotai Református Egyházközség presbitere, 2009-től a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka s ebben az időszakban az MRE Zsinatának világi elnöke.

Fekete Károly kisvárdán született 1960-ban, többgenerációs lelkészcsaládban. Második házasságában él, négy gyermek édesapja. 1988-1992 között beosztott lelkész volt a Debrecen-Nagytemplomi Egyházközségben, ezzel párhuzamosan kezdett tanítani a debreceni teológián. 1997 és 2005 között, illetve 2011-től 2015-ig a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora volt. Doktori fokozatot 1995-ben gyakorlati teológiából szerezte Kolozsváron, habilitációs vizsgát a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetemen tett 2009-ben. A MRE Doktorok Kollégiumának 2003 őszétől alelnöke. A Tiszáninneni Egyházkerület püspökeként az első ciklusát kezdi meg.

Ábrám Tibor 1961-ben született a partiumi Tasnádszántón, ahol akkor édesapja lelkészként szolgált. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett fizikus és középiskolai fiikatanári képesítést. 1985-ben kötött házasságot, miskolci feleségével hat gyermeket nevelnek. 1986–1993 között a Miskolci Egyetem Fizika Tanszékén dolgozott, 1993-ban a Lévay József Református Gimnázium újraindításával bízták meg, melynek azóta is igazgatója. Több mint húsz éve a miskolc-avasi református gyülekezet presbitere, 2006-tól missziói gondnoka. 2003-tól a Tiszáninneni Egyházkerület főgondnoka.

MRE Kommunikációs Szolgála

események továbbiak →