Reménység, lehetőség, jövő Léván

2015. március 24., kedd

A Lévai Református Gyülekezet és az általa alapított és fenntartott Czeglédi Péter Református Gimnázium számára hatalmas lehetőség nyílott meg azzal, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara Léván indít szeptembertől felnőtt mentálhigiénés képzést.

A megállapodás aláírása ünnepi alaklom volt nemcsak a gyülekezet, az iskola, hanem az egyházmegye lelkészi kara és minden jelenlévő számára. A megnyitó üdvözlésben Kassai Gyula lévai lelkipásztor, a Barsi Egyházmegye esperese köszöntötte a jelenlévőket, Fazekas László püspök urat, dr. Sepsi Enikőt, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékán-asszonyát, dr. Grezsa Ferencet, az egyetemen belül működő Pszichológiai Intézet adjunktusát, dr. Sepsey Gábor kari igazgatót, Takács Pétert, a lévai képzés vezetőjét, dr. Szénási Szilárdot és dr. Somogyi Alfrédot, a szomszédos egyházmegyék espereseit, Andruska Csillát, a Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatónőjét, dr. Kluch Jánost, a Czeglédi Péter Református Gimnázium igazgatóját, Szathmáry Zsuzsannát, a Felvidéki Magyar Mentálhigiénés Közösség elnök-asszonyát, Bokros Rózsát, a lévai gyülekezet főgondnokát és a többi jelenlévőt.

Az áhítatot Fazekas László püspök tartotta, majd egy Gyurcsó István verssel köszöntötte a résztvevőket Kiss Éva, a gimnázium diákja. Ezt követően dékán-asszony mutatta be az egyetem bölcsészettudományi karát és annak képzéseit. Ezt követően dr. Grezsa Ferenc egy prezentáció keretében a konkrét mentálhigiénés képzést mutatta be, elmondta, a 2002–2015 között végzett, vagy még épp ezt a képzést folytatók 850-en vannak, s egy virtuális hálózat köti össze ezeket a „szakembereket”, melynek neve Buda Béla Mentálhigiénés Forrásközpont, mely éppen most indul. Elmondta – a végzett hallgatók levelei, beszámolói alapján –, ez a képzés teljes szemléletváltást hozott az életükben, erősebbekké, gazdagabbakká tette őket a képzés mind magánéletükben, mind pedig szakmailag. Végül Szathmáry Zsuzsanna, nagykálnai lelkész, a Felvidéki Magyar Mentálhigiénés Közösség vezetője mondta el gondolatait a képzés fontosságával kapcsolatban, s mutatta be közösségüket.

A megállapodás aláírásának momentuma minden jelenlévő fél számára igen fontos pillanat volt, hiszen mindenki átérezte, nemcsak Lévának, nemcsak a gimnáziumnak, melynek az épületében folyik majd a képzés, hanem az egyházmegyének, a képzésen résztvevőknek, s ezzel az egész magyar református közösségnek nagy, jövőt látó reménysége lehet ez a képzés, amely szeptemberben indul.  

Ambrus Erika


események továbbiak →