A ballagási ünnepélyek kettős érzelmeket váltanak ki diákból és tanárból egyaránt. Végre megszabadulunk a reggeli koránkeléstől, és szabadok leszünk? Vagy most kezdődik csak igazán a megélhetésért, és a megmaradásért való küzdelem? Szegényebb lesz iskolánk két osztálynyi diákkal, akik most új útra indulnak, vagy gazdagabbak leszünk két osztálynyi diákkal, akik végzősként majd hírét viszik intézményünknek?

S vajon, ki tudjuk-e számítani előre, milyen haszna lesz az eltelt időnek és milyen hiányosságokkal kell majd szembenézni? Milyen eredménye lesz különböző törekvéseinknek, célkitűzéseinknek?

Ezek a kérdések nem most merültek fel először, és talán nem is utoljára, ahogy az a prédikátor könyvéből is elhangzott. Amikor az ember egy fontos fordulóponthoz érkezik el életében, megpróbálja számba venni, és értékelni a megtett utat. Megtörténhet, hogy ilyenkor úgy érezzük, hiábavaló volt a fáradozásunk, mert nem értük el a kívánt eredményeket – vagy, az elért eredmények mégsem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Felesleges volt, elpocsékolt idő és energia, amit bánunk. Fontos azonban tudnunk, hogy Isten terveiben mindennek helye van, és a kudarc is válhat a javunkra – ismerve az Ige tanítását: Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál (Róma 8,28a).

A Prédikátor könyvének írója mégis más végkövetkeztetésre jutott – amint az a prédikáció alapigéjeként elhangzott: Mindezt hallva a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége! Mert Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az. (Prédikátor 12,13-14) Mert bármiért is fáradozunk, semmit sem viszünk magunkkal ebből a földi létből, Isten ítélőszéke előtt viszont teljesen bizonyosan meg kell állunk egyszer, így, nem szabad elfeledkeznünk a mennyei kincsek gyűjtéséről – az Úrnak való engedelmességről.

Fontos, hogy feltegyük a kérdést: hiábavalóság amit teszünk? És fontos az is, hogy megvizsgáljuk, Isten akarata-e az amit eddig tettünk. Még a feleslegesnek tűnő nehézségekben, és kellemetlenségekben is megláthatjuk Isten akaratát, és megtapasztalhatjuk vezetését. Erre mutatott rá a gimnázium intézeti lelkésze is prédikációjában, és a Tompa Mihály Református Gimnázium diákjai ezzel az igei buzdítással indultak új útra. Viszik magukkal iskolájuk egy szeletét, az ott tanultakat, az ott elhangzott áhítatokat, és talán a prédikátor szavait is.

Az ünnepi igehirdetés után az iskola igazgatója, Sebők Attila, és a végzős osztályok diákjai is szót kaptak. Elmondták, hogy a négy, illetve nyolc együtt töltött év meghatározó életükben, és a folytatására is hatással lesz. Most el kell hagyniuk azt a közösséget, amelyben ennyi időt töltöttek, és köszönetet mondtak tanáraik – nevelőik szeretetéért, amellyel elhordozták, vezették, gondozták őket. 

Az ilyen ünnepi alkalmak nem csak az iskola, de egyházunk számára is fontos események, sokan ugyanis a külföldi továbbtanulást választják, és idegen környezetben, idegen népek között kell majd visszagondolniuk a Szentírás bölcsességeire, amelyeket hisszük, magukkal vittek.

A búcsúzás már most kezdetét vette, bár nem ez az utolsó találkozás, még előttük állnak az érettségi vizsgák, amelyek oktatót, és diákot egyaránt próbára tesznek. Kérjük hát Istenünk áldását pedagógusainkra, és diákjainkra egyaránt!

rirek.sk