Szelek hava III. – Jézussal egy asztalnál

2015. május 19., kedd

Jézussal egy asztalnál volt a címe és témája a Barsi Református Egyházmegye bibliaismereti versenyének, melybe 46 gyermek kapcsolódott be. A versenynek az oroszkai leányegyház adott otthont.

Három évvel ezelőtt Oroszkáról annyit tudtunk, hogy ebben a községben cukorgyár, konzervgyár és malom működött, valamint itt található Zsákovics László magánmúzeuma, egy több emeleten elhelyezett második világháborús állandó kiállítás. A hadi múzeum ma is megvan, s egyre bővül, azóta itt hadi bemutató is van minden évben, a malom még ma is működik, a másik kettőnek, a konzerv-és cukorgyárnak azonban már csak az emléke és az üres épületei maradtak meg.

Ma egészen más miatt figyelünk Oroszkára. Három évvel ezelőtt megalakult az itt élő maroknyi reformátusból egy gyülekezet, mely jelenleg leányegyházi státuszban működik, Tóth Árpád lelkipásztor vezetésével. A gyülekezet élni-akarásáról tesz bizonyságot az a tény is, hogy otthont adtak az egyházmegye bibliaismereti versenyének, mely április 25-én tartatott.

A bibliaismereti verseny témája: „Jézussal egy asztalnál” volt. Az egy asztal jelentette azokat a felkészülési alkalmakat, amikor a gyermekek felkészítő lelkészükkel, vagy hitoktatójukkal készültek, az egy asztal jelentette a verseny folyamán egy-egy asztalhoz leültetett 4–6 fős csoportokat, s végül az egy asztal azt a bőséges szeretetvendégséget is jelentette, amelyet a gyülekezet asszonyai készítettek el. A versenyt levezénylő lelkész, Tóth Árpád egyúttal a téma kidolgozója, a kérdések összeállítója, a verseny szervezője is volt. 46 gyermek kapcsolódott be a versenybe.

A kiscsoportban, mely az alsótagozatos diákokból alakult, 3 csoport mérte össze tudását, a legügyesebb Léva csapata volt, a második helyezett Farnad és a még dobogós harmadik helyezett Kéty csapata volt.

A „nagyok”-nál 6 csapat versenyzett, Pozba, Oroszka, Kéty, Léva, Farnad, Nagyölved gyülekezetei állítottak ki egy-egy felsősökből álló csapatot. Itt az elsők a pozbaiak lettek, második helyen a hazaiak, az oroszkaiak lette, s a harmadik helyen a kétyiek végeztek.

A díjaknál és helyezéseknél azonban sokkal többet nyertek a versenybe bekapcsolódó gyerekek és a versenyen részt vevő gyülekezeti tagok és felkészítők, segítők, lelkészek, mégpedig azt, hogy együtt lehettek egy asztalnál Jézussal, ebben az áldott közösségben.

Ae

események továbbiak →