Úrnak szolgái, dicsérjétek, dicsérjétek az Úr nevét!

2015. július 19., vasárnap

Az Abaúj-tornai Református Egyházmegye a Zene Ünnepén, június 21-én vasárnap tartotta meg idei kórustalálkozóját Szádalmáson 6 kórus és 3 zenekar részvételével.

A jelenlevőket először a gyülekezet lelkipásztora, Varga Zoltán, az egyházmegye lelkészi főjegyzője köszöntötte a 133. zsoltár szavaival. Majd a gyülekezet közös éneke után Isten üzenetére figyelhettünk, melyet Barabás Péter, komjáti lelkipásztor az ApCsel 12,25 alapján fogalmazott meg. Igehirdetésében elmondta, hogy az Egyháznak mindig voltak időszakai. A béke, öröm, épülés, megnyugvás után jött a kilátástalanság, bánat, aggodalom, üldöztetés korszaka. Heródes kivégezteti Jakabot, és mivel ez tetszik a zsidóknak, szeretné Péterrel folytatni. Heródes nehéz örökséget kapott, de nem szakított a gonoszsággal. Mi vajon hogyan reagálunk a gonoszkodásokra, amelyek érnek bennünket? A válaszunk egyben a hitvallásunk is lehet. Az Úr ma sem hagyja az Övéit. Kiemeli őket a bajból, ahogy Pétert is. Mi is belekapaszkodhatunk az ÚR Jézusba, Aki életét adta értünk a Golgotán, hogy békességünk, sőt örömünk legyen. Erről énekelnek a kórusok, hiszen Övé minden dicséret, tisztesség és hálaadás.

A kórusokat az egyházmegye esperese, Orémus Zoltán is köszöntötte és a 95. zsoltár szavaival hívta őket az Úr asztala köré. Elsőként a hazai, szádalmási gyülekezet kórusa tett bizonyságot Varga Ilona vezetésével és szintetizátorkíséretével. Énekük olyan magával ragadó volt, hogy a gyülekezet többször önkéntelenül is bekapcsolódott a többek által ismert énekekbe.

A magyarországi komjáti gyülekezet énekkara egy 300 lelkes faluban működő ökumenikus kórus. Szolgálatukhoz a katolikus, a református énekkincsből válogattak, a Hallelujából énekeltek és egy Vándor Gyula énekkel is bizonyságot tettek. Nagyszerű zeneiséggel minden versszaknak a szövegnek megfelelő karaktert tudtak adni.

A Torna és Zsarnó gyülekezetek kórusa csak az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy részt vesz a kórustalálkozón, de hála Istennek, hogy így döntöttek. Énekeiket a régi énekeskönyvből választották érzelmi alapon. Éneklésük lelki erős volt.

A kőrösi énekkar többek között a nagy élni akarásával tünteti ki magát, mivel már több mint egy éve vezető nélkül működik. Lágyan, puhán, tisztán énekeltek, belső kontrollal, amit orgona és hegedű is kísért. Igazi lelki fürdőt vehettünk.

A létszámban legkisebb kórus a gicei gyülekezet kórusa volt – 4 fő és egy zongorista, de ha az ember csukott szemmel hallgatta őket, ez a számbeli kicsiség nem tűnt fel. Főleg 20. századi protestáns zeneszerzők műveiből válogattak. Az éneklést Varga Gergely szaxofonművész zseniális improvizált kíséretei tették egyedivé.

Végül a Kassai Magyar Református Gyülekezet Laudate Dominum Vegyeskara tett bizonyságot Kovácsné Palcsó Edit vezetésével. Református énekkincsünk és kórusirodalmunk igazi gyöngyszemeiben gyönyörködhettünk szolgálatuk által, valamint egy csokrot nyújtottak nekünk át zsidó énekekből, amelyekkel Szesztay Ádám főkonzul meghívására a közelmúltban Rozsnyón a zsidóság deportálásának 70. évfordulóján szervezett kiállításon szolgáltak.

A kórusok szolgálata után Bodnár Noémi egyházzenei asszisztens röviden értékelte a hallottakat, buzdította a kórusokat, majd kiosztotta az emléklapokat és az Egyházzenei Osztály ajándékát.

A kórustalálkozó a kultúrházban folytatódott tovább az egyházmegyében működő zenekarok szolgálatával. Az egyházmegye vezetősége lehetőséget adott arra, hogy a ritkán szolgálati lehetőséghez jutó zenekarok megmutassák magukat a „nagyközönségnek".

A Rozsnyói Református Egyházközség iskolájának zenekarát Molnár Árpád alapította, Nyéky Miklós vette át, most pedig André János vezetésével működik. A 7 fős zenekarból a kórustalálkozón 3-an hiányoztak, de így is kiegyenlítetten szólt. Pintér Béla Hús-vér templom című éneke után az Emeld fel a kezed című énekkel bíztattak minket, majd a Szívünkben daloló örömről, háláról... énekeltek, Draskóczy Lídia Te Veled és végül a Rólad szóljon minden ének című énekkel bíztattak minket.

A szalóci gyülekezet zenekara Nyéky Miklós szolgálata alatt alakult roma fiatalokból, jelenleg André János vezeti őket. 6 éneket hallhattunk tőlük. Nagyon jó zeneiséget képviselnek. Igazi tehetségek.

Végül a szádelői Remény zenekar szolgált. Mind a zenét, mind a szöveget maguk írják, csak saját szerzeményeket játszanak. Az énekek zömének szerzője Vargha Balázs, szádelői lelkipásztor. Komoly teológiai kérdésekre keresik a választ és a saját válaszukkal tesznek bizonyságot. Szövegeik filozófiai mélységűek, amit a nagyszerű zene jól támogat.

Bodnár Noémi egyházzenei asszisztens itt is bíztatta a résztvevőket, majd átadta az emléklapokat és az ajándék CD-t. Az alkalom hivatalos részét Orémus Zoltán esperes rekesztette be imádsággal és áldással, majd a gyülekezet által gazdagon megterített asztaloknál folytatódott a kórustalálkozó beszélgetésekkel. Isten áldása legyen minden szolgálattevőn! Övé a hatalom és a dicsőség!

-bn-

események továbbiak →