A Pátria rádió Világosság református műsorának augusztus 9-ei adásának ajánlata

2015. augusztus 06., csütörtök

Augusztus 9-én a 7.05-kor kezdődő Világosság egyházi műsor fő témája Jézus első követői. Szó lesz a szűrnyegi lelkészbeiktatásról, valamint beszámolunk az örösi gyülekezet napközis táboráról.

Kövess engem! – mondta Jézus a Betsaidából származó Fülöpnek, aki miután találkozott  Nátánáellel, azonnal elmondta, hogy megtalálták azt, akiről a próféták is írtak, majd kérte, hogy menjen és nézze meg. Erről a találkozásról és annak üzenetéről szól a hallgatókhoz Molnár Árpád zsinati tanácsos, szepsi lelkipásztor.

Júliusban lelkészbeiktatás volt a szűrnyegi református templomban, valamint hálát adtak a megújult lelkészlakért is. A műsorban ennek apropója kapcsán beszélgetünk Kozár Péter megválasztott lelkipásztorral.

Ellátogattunk az örösi gyülekezet napközis táborába, ahol Ragyogj csillag név alatt Eszter történetével ismerkedtek meg a résztvevők. Megszólal a gyülekezet lelkipásztora Kiss Miklós, Járosi Stella önkéntes segítő, valamint a gyermekek, akik elmondják, hogyan csapódott le bennük a zsidó nép megmentésének a története.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.

A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.

A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható.

események továbbiak →