Meleghegyen folytatódott a Zsinat ülése

2015. november 07., szombat

A rimaszombati református templomban megtartott ünnepi istentisztelet után november 5-én, az esti órákban, majd másnap Meleghegyen folytatódott a Zsinat ülése tizenöt tárgysorozati ponttal.

A számbavétel, határozatképesség megállapítása, a jegyzőkönyv-hitelesítők megválasztása, majd a tárgysorozati pontok és a Zsinat IX. ciklusa 1. ülése jegyzőkönyvének a jóváhagyása után kezdődött a tanácskozás, melynek jelentős többségét a 2014-es évről szóló jelentések tették ki.

A sort Fazekas László püspök kezdte az egyház életéről szóló beszámolóval. Mivel a zsinati tagok írásban megkapták a részletes jelentést, a püspök annak rövid változatát ismertette. A Jn 16,33 alapján - “E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok: én meggyőztem a világot” -  röviden szólt a megjelentekhez. Többek között elmondta, hogy azokat az országokat, amelyek tudatosan a keresztyénség talaját megőrizve próbálják munkálni boldogulásukat, keményen ostorozzák és a liberális szellemiségűek mindent elkövetnek, összefonódva a gazdasági és politikai erőkkel, hogy ezt az irányultságot tönkretegyék. Az érezhető, hogy ahol az egyház csendben marad, vagy a megsötétedett szívű ember akaratára és kívánságaira hangolódik, ott nyugodtan munkálkodhat. Ahol viszont hallatja a hangját és véleményt mond a társadalmi és politikai kérdésekről, ott egy-kettőre támadások célpontjává válik. Nem kell ezen csodálkoznunk, hisz az Úr Jézus pontosan erről beszélt, amikor azt mondta, hogy e világon nyomorúságotok lesz. De azt is hozzátette, hogy bíznunk kell, mert ő győzedelmet aratott a világ felett.”. Ismertette a külföldi kapcsolatokat és felhívta a figyelmet azok jelentőségére. Az egyetemes egyházban való történések közül megemlítette a szlovákiai és külföldi egyházakkal, valamint az állami szervekkel való együttműködést. A statisztikai adatok alapján pedig kiemelte, hogy mivel egyre több gyülekezet nem képes önállóan fenntartani a lelkészi állást, ezért csökkent az anyaegyházközségek száma és megnövekedett a leányegyházközségeké. A népszámlálási adatok és az egyházközségi nyilvántartás alapján is csökkent a reformátusok száma a 2014-es évben. Az előző évhez viszonyítva kevesebb gyermeket kereszteltek meg és a temetések száma pedig ennek majdnem a duplája volt. Végül pedig az egyetemes egyház gazdálkodásának sarokszámait emelte ki.

A zsinati képviselők elé kerültek a Diakóniai Központ, az Egyházzenei Osztály, a Közoktatási Tanács, a Református Cigánymisszió, a Calvin János Teológiai Akadémia, a Szlovákiai Református Keresztyén Nők Egyesülete, a Fiatal Reformátusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Református Presbiteri Szövetség, a Diakonia Reformata, a Re-Mi-Dia n.p. szervezet vezetői által elkészített jelentések az elmúlt évi tevékenységről, amelyeket kisebb megjegyzésekkel jóváhagytak.

A Zsinat foglalkozott a Lelkészképesítő Bizottság szervezeti és működési, valamint a lelkészképesítő vizsgák rendjéről szóló szabályzat módosításával is. Elfogadták Rákos Loránt zsinati tanácsosnak az eredeti szöveg kiegészítésére vonatkozó indítványát. Ennek lényege, hogy a II. lelkészképesítő vizsga szóbeli számonkérését képezze - az eddigi gyakorlatból adódóan - az egyházi illemtan és műveltség, valamint a keresztyén bioetika is. A vizsgatárgyak köre pedig a homiletikai gyakorlattal bővül, amely a vizsgázó igehirdetői és beszédkészségét hivatott felmérni.

A képviselők elé került gazdálkodási rendről szóló törvénytervezet viszont két órás vita után végül lekerült a napirendről, így annak megtárgyalására várhatóan a Zsinat tavaszi ülésén kerül sor. Az új tervezetet - a Zsinat jóváhagyása alapján - egy öt tagú  - Bucsuházy István, Jaroslav Bánoci, Molnár Rudolf, Bittová Iveta és ifj. Kiss Pál - gazdasági törvény-előkészítő bizottság dolgozza ki 2016. március 15-ig.

Elfogadták a Rákos Loránt zsinati tanácsos által beterjesztett, az adott ciklusra vonatkozó jogalkotási harmonogramot is. Ennek alapján a Zsinat IX. ciklusában törvény készül az egyházi gazdálkodásról, az egyházi bíráskodásról, az egyházi választásról, egyházigazgatásról és új Alkotmány is készül. Felülvizsgálják a teljes lelkészképesítést, döntés születhet a díjlevél hatályba léptetéséről és módosítanák a közoktatási törvényt, illetve a szeretetszolgálatról szóló törvényt is.

A Zsinat IX. ciklusának 2. ülése Dobai Sándor dunamocsi és Jaroslav Széles a kassai szlovák gyülekezet lelkipásztorának az imádságával zárult.

 

események továbbiak →