Barsi Egyházmegyei Szavalóverseny

2015. november 14., szombat

2015. november 7-én ismételten megrendezésre került a Barsi Egyházmegyei Szavalóverseny, mely előtt a hontfüzesgyarmati gyülekezet nyitotta meg ajtaját.

Csernyík Magdolna, helybeli lelkésznő az Ige szavaival kérte: legyen kegyelmes hozzánk az Isten. Köszöntőjében elmondta, hogy a szavalóverseny idei témája nem más, mint a bibliai történetek elmondása versben. Ez szinte önmagáért beszél, s érthetővé válik a cél is, miszerint ilyen formában is elsajátítható egy-egy bibliai történet.

Az áhítatot 2Kir.5 válogatott versei alapján tartotta meg a lelkésznő, melyben felhívta a megjelentek figyelmét arra, hogy Isten a gyermekeket is fel tudja használni eszközként.

Szót kapva Kassai Gyula esperes bíztatta a versenyzőket, hogy bátorsággal tegyenek hitvallást Istenről.

Hogy egy kicsit oldva legyen a feszültség, a verseny énektanulással vette kezdetét. Števko Alicka, a gyülekezet egyik tagja tanította az éneket, melynek címe Tied a dicsőség.

Majd kezdetét vette a verseny, ugyanakkor kézműves foglalkoztató is várta a gyermekeket, akik kreatív alkotásaikat haza is vihették magukkal.

Az óvodások kategóriában hét kis szív tett bizonyságot Istenről, s ők Érsekkéty, Léva, Pozba és Újlót gyülekezeteket képviselték. Az alapiskola alsó tagozatából szintén heten indultak, az érsekkétyi-, farnadi, pozbai és a vámosladányi gyülekezetekből. Az alapiskola felső tagozatából hat gyermek versenyzett, akik a lévai, pozbai és a töhöli gyülekezetből érkeztek. Tehát a szavalóversenyen 7 gyülekezet képviselte magát 20 jelentkezővel.
A zsűri tagjai aranysáv, ezüstsáv és bronzsáv minősítések közé sorolták be a versenyzőket. A zsűri elnöke Újváry László Radnóti díjas nyugalmazott pedagógus, aki mellett Lőrincz Katalin, a Lévai Juhász Gyula Alapiskola igazgatóhelyettese és pedagógusa, valamint Tóth Gábor, a nagysallói alapiskola igazgatója és egyben előadóművész foglalt helyet.

Mielőtt odaültünk volna a terített asztalokhoz, ismét következett egy énektanulás: Kösz, jól vagyok! címmel. Ugyanakkor kivetítőn keresztül megtekinthető volt jó pár kép az egyházmegyében történt eseményekről.

Miután a gyermekek kézhez kapták az emléklapokat és az elkészített csomagjaikat, a helyi lelkésznő e szavakkal zárta a versenyt: Hálát adok azért, mert megsegített bennünket az Úr.

Végül had kérjük Isten áldását a házigazdára, a hontfüzesgyarmati gyülekezet minden segítő, támogató tagjára! Ugyanakkor megemlítendő, hogy köszönet illeti a fegyverneki társegyház és leánygyülekezetek (Peszek, Nemesoroszi) tagjait is, hiszen ők is hozzájárultak a szeretetvendégséghez. Ugyancsak köszönjük Ficzere Tamás nyitrai lelkésznek és feleségének az emléklapokat.
Istennek legyen hála ezért az egyházmegyei alkalomért is!

Sándor Veronika

események továbbiak →