Pap Gábor Emlékkiállítás Komáromban

2015. november 26., csütörtök

Emlékkiállítás nyílt 2015. november 13-án Komáromban a Limes Galériában Pap Gábor, a Dunántúli Református Egyházkerület hajdani püspöke, 1878-tól 1895-ig Komáromban szolgáló református lelkész, a 19. századi keresztény-zsidó párbeszéd előmozdítója halálának 120. évfordulója alkalmából.

A tárlat bemutatja az 1827-ben született jogász, író, költő, szabadsághős, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének életútját és munkásságát. A Pap Gábor életéről szóló kiállítást Dr. L. Juhász Ilona etnológus nyitotta meg. A kiállítás felett védnökséget vállalt Fazekas László püspök és a Komáromi Református Egyházközség, létrejöttét támogatta Komárom Város Önkormányzata és a Bethlen Gábor Alap.

Fritz-Beke Éva a kiállítás kurátora a következőket fogalmazta meg Pap Gábor életével kapcsolatban: "A Pap Gábor 1827-ben született a Veszprém megyei Vilonyán. Tanulmányait 1847-ben fejezte be Pápán, majd Bécsben vállalt nevelői állást. A szabadságharc idején sem ült tétlenül, Kmetty és Guyon hadtestében szolgálva számos ütközetben vett részt. Az 1870-ben kiadott verseskötete tartalmazza a harctéri eseményeket megörökítő költeményeit is. Lelkészi pályafutása 1850-ben kezdődött. Először Balaton-felvidéken, majd püspökké választása után az Ószőnyi, végül komáromi gyülekezetekben szolgált.

Az országszerte jelentek meg tudósításai, költeményei. Ha a sors úgy hozta, az emberi jogok védelmében mindig síkra szállt, pl.: 1859-ben a protestánsok jogaiért harcolt, 1891-ben pedig az oroszországi üldözött zsidók megsegítésére indított gyűjtést. Ez utóbbi felhívásával nagymértékben járult hozzá a korabeli keresztény–zsidó kapcsolatok pozitív irányú fejlődéséhez, bár Schnitzer Ármin, az akkori komáromi főrabbi szerint Pap Gábort elég sok támadás érte emiatt. Egyházi teendői mellett ellátta a komáromi honvédegylet elnöki tisztségét, és a városi képviselő testület tagsága mellett még a főrendiházban is szavazati joggal bírt.

Pap Gábor a Jókai Mór szülőháza helyén álló épületen elhelyezett Emléktábla avatásával kapcsolatos teendőkben is aktívan részt vett. Az Emléktábla avatásakor elmondott ünnepi beszéden kívül a városba érkezett küldöttségek tagjainak bemutatta a házat, ahol Jókai nevelkedett, és a kollégiumot is, ahol diákéveit töltötte a neves író. Kezdeményezésére alakult meg 1881-ben a Komáromi Protestáns Nőegylet. Pap Gábor a régészet nagy pártolójaként támogatta a komáromi régészeti társulat megalakítását, majd a társulat vezetőségében is tagságot nyert. Ő maga is gyűjtő volt, és a nagy értékű érmegyűjteményét a Pápai Református Kollégiumra hagyományozta".

A kiállítás 2015. december 31-ig tekinthető meg a Limes Galériában.  

események továbbiak →