Léván tartotta meg őszi közgyűlését a barsi egyházmegye

2015. november 27., péntek

A Barsi Református Egyházmegye 2015. november 14-én tartotta meg az őszi egyházmegyei közgyűlését, amelyre Léván került sor a református templomban.

„Megmutatta szabadító erejét az Úr, a népek szeme előtt nyilvánvalóvá tette igazságát.” (Zsolt. 98:2) – ezzel az igeverssel köszöntötte a megjelenteket Kassai Gyula esperes. Az igehirdetés szolgálatát Antala Éva espereshelyettes végezte a Bír. 4, 10-24 alapján. Beszédében hangsúlyozta, hogy életünk mindennapi csatáit nem kell egyedül vívnunk! Rámutatott arra is, hogy nem szabad elcsüggednünk, mert egy olyan Isten van velünk, akinek minden hatalom megadatott mennyen és földön! Bízzunk, mert az Úr kiment minket bajainkból, ha Őrá figyelünk! – mondta igehirdetésében.

Az igei szolgálat után Kiss Pál egyházmegyei gondnok nyitotta meg a közgyűlést. Kassai Gyula esperesi jelentésből is szólt a bíztatás, mely szerint mindnyájunknak igei vezetés alatt kell állnunk: „Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Róm. 11:36) A közgyűlésen ismertette az ún. HONI Barsi Modellt, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egyedi modelljét, mely tükrözné a barsi egyházmegye hitéletét, oktatását, nemzetét és ingatlanjait!

Az esperes után az egyházmegyei bizottságok előadói következtek. Elsőként Révész Tibor zselízi lelkipásztor, missziói előadó tájékoztatott a bizottság jövőbeli terveiről. Ennek alapján a barsi egyházmegyében olyan csendes napok megszervezésére kerülne sor, amely elsősorban felnőttképzés lenne. De terveznek egy segítő alkalmat a betegápoló gyülekezeti tagok számára, valamint külön alkalmat szerveznének az értelmiségi réteg számára. A tervek között szerepel a cigánymisszió is. Mindezen szándékait a Kol. 4:3 igevers alapján vezette fel: „Imádkozzatok egyúttal értünk is...”

A Gazdasági Bizottság vezetőjeként Tóth Zoltán nagykálnai lelkipásztor ragadta magához a szót. Beszédében hangsúlyozta, hogy az erőforrás nem a pénzzel kezdődik, de elsősorban figyelnünk kell a lelki-, szellemi- és a közösségi erőforrásokra! Mindezt 2Thessz. 2, 16-17 alapján vezette fel: „Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben.”

A Diakóniai Bizottság vezetőjeként Kassai Tímea lévai lelkipásztor mondta el építő szándékait. Ennek alapján szeretne egy alkalmat szervezni a böjti időszakban A test a lélek temploma címmel. Februárban, a házasság hetében a családra helyezné a hangsúlyt, májusban pedig a Szeretethídra. Októberben lenne a diakóniai nap „Mert Neki gondja van rátok“ mottóval, valamint ebben a hónapban lenne egy hitmélyítő nap is „Öreg koromban se vess el engem“ igeverssel az élén. Novemberben kiemelten a gyászolók kerülnének előtérbe, de nem maradna el a Nyilas Misi program megszervezése sem az egyházmegyében. Gondolatait az 1Jn. 3, 18-24 igeszakaszra építette fel: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan….”

A Lelkigondozói Bizottság vezetőjeként Szathmáry Zsuzsanna lelkész szólalt fel a Zsolt. 42,6 igeverset választva mottóként: „Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért!”

Nagyobb odafigyeléssel szeretne hangsúlyt fektetni a lelki gondokkal küzdőkre, a magányosokra. Mindezt úgy tenné, hogy munkatársaival együtt segítő, gyógyító beszélgetéseket folytatnának. Ugyanakkor megcélozná a diákokat, pedagógusokat, lelkipásztorokat is, továbbra is megszervezve a lelkész-közösségi alkalmakat.

A Média Bizottság vezetőjeként Ambrus Erika lelkipásztor szólt. Mondanivalóját Lk. 11,28 alapján vezette fel: „De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.” Hangsúlyozta a bizonyságtételek fontosságát írásban és riportban egyaránt. Kiemelte az egyetemes egyház és az egyházmegye honlapját, szólt az internetes rádiókról, valamint örömmel hirdette, hogy az egyházi sajtó hasábjain rengeteg barsi egyházmegyei alkalom tudósítása olvasható. Azonban felhívta figyelmünket arra is, hogy szolgálatunk akkor lesz igazán eredményes, ha nemcsak a szolgatársak, de mindnyájan tudósítjuk Isten Igéjének terjesztését a hitvalló gyülekezetek életéről!

Végül Fülöp Sándor érsekkétyi lelkipásztor, mint az Oktatási Bizottság vezetője ragadta magához a szót a következő igeverssel: „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól”. (Péld. 22:6). Elmondta, hogy gyülekezeteinkben ún. népszerűsítő programok, tájékoztatókat indítanának, hogy ezáltal is jobban felhívva a református szülők figyelmét a magyar református iskoláztatásra, ill. lehetőség nyílna a tapasztalatok cseréjére is. Örömmel tájékoztatott arról, hogy egy mikrobuszt indítanak a református kisdiákok iskolába szállításának céljából. Ugyanakkor kilátásban van egy találkozó az egyházmegyei pedagógusok részére, valamint lehetővé teszik az intézményeken belüli diák- és pedagógus cserét is.

A különböző bizottságok beszámolójában ott volt az élni akarás lüktető ereje. Az idén első ízben került megrendezésre a szószékcsere program, az I. Barsi Egyházmegyei Énekverseny Újlóton valamint az I. egyházmegyei rendhagyói reformációi istentisztelet Hontvarsányon, melyen az egyházmegye lelkészei közösen szolgáltak.

Sándor Veronika

események továbbiak →