Kibővül a zselízi templom és parókia épületegyüttese

2016. április 22., péntek

Még az elmúlt évben döntött a zselízi református gyülekezet a templom és parókia épületegyüttesének a kibővítéséről. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától pályázat révén 950 ezer forintot nyertek tetőbeépítésre, az Egyetemes Egyháztól pedig 10 ezer euró kölcsönt igényeltek a tervezett munkálatok elvégzésére. Az anyagiak fedezésére pedig három címértékben hamarosan téglajegyeket bocsátanak ki. A tervek szerint a fejlesztés a következő évben fejeződne be.

Már jó pár éve érlelődött a gyülekezet részéről is az az igény, hogy a templom és parókia épületegyüttesét kibővítsék. A gyermekekkel való szolgálatok a kevés tér és lehetőség miatt a parókia lakrészében - a konyhában, illetve az alsó szinten található lakószobában  - valósultak meg.  Ez egy ideig működött is, a gyülekezet és a lelkészcsalád is hordozta az ezzel járó terheket. Később - főleg a presbitérium részéről – érkeztek olyan jelzések, hogy ez nem igazán méltó a család számára, ezért változtatni kell – mondta a fejlesztéssel kapcsolatban Révész Tibor lelkipásztor.

A gyülekezet presbitériuma az elmúlt év elején ezért úgy döntött, hogy változtatásokat eszközölnek az épületen és az alsó szint két helyiségének az egybenyitásával kialakítanak egy 30-40 személy befogadására alkalmas nagyobb termet, hogy méltó körülmények között tudjanak foglalkozni a gyerekekkel nemcsak a vasárnapi iskola keretében, hanem a nyári táborok alkalmával is. S mivel a parókia lakrésze ezáltal egy helyiséggel csökken, az épületegyüttest megtoldják egy hozzáépítéssel. A május első vasárnapjára összehívott egyházközségi közgyűlés is jóváhagyta a tervezett fejlesztést.

 A zselízi templom alapjait 1958-ban tették le, 1962-ben szentelték fel. A gyülekezet önerőből építette néhai Kovács Károly lelkipásztor idejében. Annak ellenére, hogy az épület nem régi, a felújítási munkálatok során mégis nagyon sok hiányosságra is fény derült, amelyek elhárítása pluszmunkákkal és kiadással is járt.

A zselízi gyülekezet kevés bevételi forrással rendelkezik. Van egy kevés földterületük, de az nem elegendő nagyobb fejlesztések finanszírozására. Azonban, ha az egyháztagok látják, hogy van eredménye a lelkészek által elvégzett munkának, akkor megszólíthatók támogatás céljából – mondta a lelkipásztor.

Az elmúlt évben megtartott közgyűlésen született határozat arról is, hogy minden egyes  gyülekezeti tag 50 euróval támogatja az építkezést. Az egyházközség Magyarországról is kapott támogatást köszönhetően az Emberi Erőforrások Minisztériumának. Sikeresen pályáztak és 950 ezer forintos hozzájárulást kaptak a gyülekezeti központ kialakítására, pontosabban tetőbeépítésre. Az idén pedig újabb 8 ezer eurót tudnak hozzátenni a kiadások fedezéséhez abból az egymilliárd forintból, amelyet a magyar kormány a Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak folyósított támogatás céljából.

Az elmúlt évben pedig 10 ezer eurós kölcsönt kértek az Egyetemes Egyháztól a templom és lelkészlak gyülekezeti központtá történő átépítésére, amelyet 2020-ig kell visszafizetni.

A munkálatok az elmúlt évben kezdődtek és az anyagiak függvényében kisebb-nagyobb szünetekkel folynak. Már elkészült a tetőbeépítés, a közösségi célokat is betöltő terasz és az új lakrész. A nagyobb gyülekezeti terem kialakítása falbontással, két szoba egybenyitásával még várat magára. A tervek szerint az idén vagy pedig a következő évben valósulna meg.


események továbbiak →