A cseh diakónia képviselőinek látogatása

2016. április 27., szerda

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjának munkatársai 2015 áprilisában látogatást tettek Csehországban, ahol a Cseh Testvérek Evangélikus Egyház diakóniájának (Diakonie ČCE) képviselőivel találkoztak. Közösen megtekintettek néhány szociális intézményt és kórházat. A további együttműködés szándékát, egymás szolgálatának kölcsönös támogatását akkor egy Memorandum formájában is kifejezték. Ezen kapcsolat fenntartásának jegyében 2016. április 13. és 15. között a cseh diakónia képviselői látogattak el a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházba Petr Haška, a Diakonie ČCE igazgatója, Dan Žarský, a vsetíni központ igazgatója és Petr Brodský etikai felelős vezető személyében.

A Diakonie ČCE Csehország második legnagyobb szociális szolgáltatója a non-profit szervezetek között. A képviselői elmondása szerint a diakónia bár egyházi alapítású, mégis elszakadt a gyülekezetektől. Éppen ezért szeretnék megerősíteni a gyülekezeti diakóniát. Látogatásuk célja tájékoztatást kapni az ilyen típusú szolgálat működéséről a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház keretén belül a gyakorlatban.

A cseh diakónia küldöttjei április 13-án érkeztek Komáromba. A vendégeket Ibos Henriett, a Diakóniai Központ igazgatója, Csiffáry Ildikó koordinátor és Haris Szilárd diakóniai lelkész fogadták. Fazekas László püspök és Csík György tanyi lelkipásztor a Püspöki Hivatal tárgyalójában köszöntötte a vendégeket. A szívélyes üdvözletek után a felek kölcsönösen tájékoztatták egymást a SzRKE és a diakónia helyzetéről. A rövid megbeszélést és ebéd után a cseh küldöttség egy rövid séta alkalmával megtekintette Komárom város központját, majd Tanyra látogatattak el.

Tanyon a helyi lelkipásztor Csík György fogadta őket a Michael de Ruyter Házban, aki röviden  beszámolt a nappali foglalkoztató működéséről és tevékenységéről. Rámutatott az indulás nehézségeire, de ugyanakkora a gyülekezet erőfeszítéseire és elszántságára is, amelyre az ügy érdekében szükséges volt, de amelyet Isten gazdagon meg is áldott.

Ezután Sebők János madi lelkipásztor adott tájékoztatást a Református Mentő Misszió szolgálatáról. Elmondta, hogy Isten az ő Igéje által miképpen változtathatja meg a különböző függőségekkel, lelki vagy szociális válsággal küzdő emberek életét. Petr Haška levonva a következtetést a hallottakból, megjegyezte, mennyire fontos az evangélium bátor hirdetése a diakónia szolgálatában is.

Takács Erzsébet hasonló elhivatottságról tett bizonyságot, amikor beszámolt az apácaszakállasi gyülekezetben végzett szolgálatáról a nehéz szociális helyzetben élő családok élelmiszercsomagokkal való megsegítéséről. Erzsébet önkénteseket gyűjtve maga köré időről-időre meglátogatja az érintett a családokat. A vendégek számára érdekes volt megtapasztalni, hogy ebben a szolgálatban nem áll mögötte semmilyen intézmény, pusztán a gyülekezet.

Másnap Nagy Ákos Róbert, a gömöri egyházmegye esperese és Mikos Annamária, a Diakóniai Központ igazgatótanácsának tagja kísérte a küldöttséget a hanvai Szeretetotthonban tett látogatásra. Lőkös Márta igazgató ismertette az intézmény tevékenységét és működését. A Szeretetotthonban tett látogatás után sor került Felsővály, majd Zsíp község református műemléktemplomainak megtekintésére.

A küldöttség betekintést kapott a rimaszombati gyülekezeti diakónia munkájába is, amelyről Kovács Timár Ildikó lelkipásztortól adott bővebb tájékoztatást. A programok közül leginkább az idősek és mozgásukban akadályozottak felé végzett Mp3 missziót emelte ki, melynek keretében a vasárnapi templomi igehirdetés hangfelvétele azokhoz is eljut, akik nem tudnak eljönni a templomba.

A vendégeket a Zsinati Irodában Géresi Róbert püspökhelyettes üdvözölte, majd Ibos Henriett a Diakóniai Központ éves tevékenységéről tartott előadást. A felek közben megvitatták a szolgálatban megmutatkozó egyezéseket és a különbözőségeket.

Másnap a küldöttség Kassán találkozott a keleti egyházmegyék képviselőivel. Orémus Zoltán, az abaúj– tornai egyházmegye esperese, Juraj Brecko, az ondava–hernádi egyházmegye esperese, Erika Dékányová, a nagymihályi egyházmegye esperese, Széles Jaroslav, a kassai szlovák gyülekezet lelkipásztora, Marika Gécziová, a RE–MI–DIA közhasznú szervezet menedzsere, Jaroslav Géczi, a Diakónia Központ igazgatótanácsának tagja, valamint Marianna Slávikovád, a beszteri gyülekezet lelkipásztora, illetve Pándy Kovács Tímea, az abaújszinai gyülekezet beszolgáló lelkipásztora alkotta a fogadóbizottságot.

Marika Gécziová ismertette a RE–MI–DIA közhasznú diakóniai szervezet sokrétű tevékenységét, amelyben gyermektáborok, vezetői képzések, különböző korosztálynak megfelelő konferenciák szervezésével foglalkoznak, valamint aktívan bekapcsolódnak a különböző gyűjtésekbe is. Saját újsággal is rendelkeznek. A találkozón Jaroslav Géczi tartott áhítatot, amelyben rávilágított a diakónia alapvető feladataira. A testvérek Jaroslav Széles vezetésével megtekintették Kassa történelmi városát.

A szakmai találkozó mindkét fél számára hasznosnak bizonyult, mely segített új megvilágításba helyezni saját szolgálatát és megerősítette a két szervezet képviselőit a további együttműködés előremozdításában.

Haris Szilárd, Pándy-Kovács Tímea

események továbbiak →