Az elmúlt évet értékelték az ungi egyházmegye közgyűlésén

2016. május 19., csütörtök

Az Ungi Református Egyházmegye 2016. április 17-én  tartotta tavaszi közgyűlését, az alkalomnak a bajánházai gyülekezet adott otthont. A közgyűlés fő témája az elmúlt év kiértékelése volt a szolgálati területek szempontjából.

A közgyűlésen Kraus Viktor esperes igével köszöntötte a jelenlévőket, megkülönböztetett tisztelettel Fazekas László püspököt, aki jelenlétével megtisztelte az Ungi Református Egyházmegye közgyűlését. Majd az esperes felkérte Hosszú Rita nagykaposi segédlelkészt az igehirdetés szolgálatára, aki az elmúlt év októberében lépett segédlelkészi szolgálatba. Igei szolgálatának alapjául Máté evangéliuma 10. részének 7. és 8. verse szolgált. Az igehirdetés biztatott a Krisztus szeretetéből fakadó önzetlenségre és az egymás felé való nyitottságra. Az igehirdetést követően Papp László egyházmegyei gondnok és Kraus Viktor esperes megköszönték az igei szolgálatot, és egyúttal gratuláltak és Isten áldását kérték Hosszú Rita nem régiben történt házasságkötésére.

A közgyűlést Papp László egyházmegyei gondnok nyitotta meg, Tirpák István pedig számba vette a jelenlévőket. A határozatképesség megállapítása után Kraus Viktor esperes az elmúlt esztendőt a pozitívumai felől mutatta be, kiemelve, hogy minden negatívum mellett az egyházmegye területén a működő szolgálatok Isten áldása által növekedést mutatnak. A jelentése után Kondásné Béres Henrietta pénztáros az egyházmegye elmúlt évi gazdálkodásáról számolt be a közgyűlés tagjainak. A 2015-ös esztendőről jelentést tett Egri Gergő missziói és Hozák Viktor sajtóelőadó is. A beszámolókat követően a jelenlévők kiegészítették a beszámolókat.

 További témaként merült fel az egyházmegyei ügyész posztjának kérdése. Kraus Viktor esperes kérte a közgyűlés tagjait, javasoljanak olyan személyeket, akiket alkalmasnak tartanak erre a feladatra. Mivel nem érkezett javaslat, ezért az esperes Csoma László deregnyői lelkipásztort ajánlotta, aki megköszönte a jelölést, de jelezte, hogy Lelkészegyesületi elnöksége okán nem vállalja a feladatot. Az ügyészi posztra érkezett ugyan még néhány javaslat, de mivel a javasolt személyek nem voltak jelen, ezért kérdés megoldását a következő közgyűlésre halasztották.

A közgyűlésen szót kért Fazekas László püspök, aki a Jelenések könyvéből vett ige alapján kiemelte, hogy ebben a sok esetben ellenséges környezetben nagyon szükséges a keresztyének összetartása és helytállása.

A közgyűlés végén a vendéglátó gyülekezet lelkipásztora imádsággal zárta az alkalmat és meghívta a jelenlévőket a gyülekezet tagjai által előkészített szeretetvendégségre.

Hozák Viktor

események továbbiak →