A Hallei Református Egyházkerület küldöttségének látogatása

2016. szeptember 28., szerda

A Hallei Református Egyházkerület tizenkét tagú delegációja Dr. Jutta Noetzl hallei lelkész-esperesnő vezetésével 2016. szeptember  15-18. között tett hivatalos, testvér-egyházkerületi látogatást a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban.

A vendégek elsősorban azzal a céllal tettek látogatást egyházunkban, hogy mélyrehatóbban megismerkedjenek az itt folyó szolgálatokkal, a gyülekezetek életével és az egyház cigány missziójával. A látogatás ehhez kapcsolódóan alkalmat adott arra, hogy a Németországból érkező lelkészek és presbiterek személyesen győződhettek meg a helyi viszonyokról és találkozhattak a szolgálattévőkkel. Tekintettel arra, hogy gyülekezetekben voltak elszállásolva - olyan helyi lelkészcsaládoknál, ahol a lelkész aktívan tud németül - ez alkalmat adott arra is, hogy szorosabb kapcsolatok fűződjenek a német testvérekkel.

A csoport látogatásának legnagyobb részét a gömöri gyülekezetekben zajló cigánymissziós szolgálat megtekintése és az ott zajló munkával való megismerkedés tette ki. Tóth Zsuzsanna cigánymisszióval megbízott lévita és a HEKS svájci segélyszervezet által támogatott program koordinátorának vezetésével a németországi csoportnak lehetősége nyílt több településen is megtekinteni a helyi cigány közösség életkörülményeit, és betekinteni egyházunk cigánymissziós, evangelizációs tevékenységbe.

A vendégek látogatást tettek Darnyán, ahol Vincze Endre helyi polgármester beszámolóját hallgathatták meg a községről, majd ellátogattak a simonyi cigánymissziós egyházi központba, ahol Tóth Zsuzsanna tartott előadást a cigánymisszió helyzetéről. A továbbiakban Feled és Pálfala érintésével az ottani cigánymissziós munkatársakkal együtt a csoport továbbutazott Szalócra, ahol a református egyházközség gyülekezeti napján vehettek részt. Sportdélután, foci, majd evangelizációs est volt a helyiek szervezésében a HEKS program keretében, Borzy Bálint gondnok és helyi polgármester hathatós közreműködésével.

A németországi vendégek nagyon jól érezték magukat a szalóci gyülekezeti napon, ahol csaknem kétszáz résztvevővel zajlott az evangelizáció. Kiemelték, hogy milyen szépen tud együttműködni a helyi gyülekezet a cigány közösséggel, mely számukra is példaértékű. Elmondták, hogy a jelenlegi németországi helyzetben új kihívásokkal néznek szembe, hiszen más kultúrájú és vallású emberek tömegei érkeztek hozzájuk a migráció következtében, ezért a mi tapasztalataink a testvéri együttlét és munkálkodás terén hasznosak lehetnek számukra.

A látogatók a gömörhorkai templomban meghallgathatták Szaszák Malvin lelkipásztornő előadását a gyülekezet tevékenységéről, amelybe cigányok is bekapcsolódnak, valamint kirándulásképpen meglátogatták a betléri Andrássy-kastélyt. A csoport lelkésztagjai a vasárnapi istentiszteletek alkalmával minden szállásadó gyülekezetben német nyelven hirdették az Igét szimultán fordításban: Dr. Jutta Noetzl,  a hallei dóm gyülekezetének esperes-lelkésze a komáromi, Peter Eichfeld ascherslebeni lelkész a vágfarkasdi, Helge Hoffmann magdeburgi lelkész a tanyi, Jürgen van Wieren burgi lelkész az ógyallai és Sabine Beck halberstadti lelkész a hetényi gyülekezetben. A komáromi gyülekezetben az istentisztelet alkalmával Dr. Jutta Noetzl esperesnő átadta Fazekas László püspöknek a Hallei Református Egyházkerület kétezer eurós adományát, amelyet egyházunk részére, diakóniai és missziós célokat szolgáló gépjármű vásárlására szántak.

Az esemény televíziós összefoglalója az alábbi linken megtekinthető:

http://www.hirek.sk/video/20160921193923/Reformatus-ciganymisszio-a-nemetorszagi-lelkeszeknek-is-jo-pelda.html

Palcsó Attila lelkipásztor-zsinati külügyi tanácsos

események továbbiak →