Gyermektábor jelentős támogatással

2016. december 30., péntek

Ötödik alkalommal szervezte meg a Szilicei Református Egyházközség a gyermektáborát, amelyet ezúttal a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Kisebbségi Kultúrák 2016 elnevezésű programjának  834 eurós támogatásával valósított meg.

Az öt naposra tervezett tábor témájaként Péter apostol életének egy-egy története szolgált, amelyet a KOEN - Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány munkacsoportja dolgozott ki. A gyülekezet az előkészített anyagot igyekezett sok ötlettel társítani és a körülményeknek megfelelően megvalósítani.

A tábor reggel közös imádsággal, énektanulással kezdődött a templomban kezdődött. A szervezők így igyekeztek feléleszteni a helyi hagyományokat, ha csak pár napra is, hiszen annak idején a szilicei iskolások reggelenként az iskolaudvarban sorakoztak fel, majd innen mentek közösen a templomba áhítatra, és így kezdődött minden napjuk.

A tábor résztvevői a templomi együttlét után a helyi kultúrházat vették birtokba, de a lelkiek után először még egy kis reggeli tornával mozgatták meg magukat, belecsöppenve így a fizikai valóságba is az „erő-feszítések” által. Ezt követően énektanulással folytatódott a program, majd következett az üzenet  átadása a kidolgozott programnak megfelelően, amit a napi üzenethez kapcsolódó kézműves és egyéb foglalkozások zártak.

A délután folyamán pedig a mozgásé, a sporté, a játéké volt a főszerep, melynek keretében a nap második részében is önfeledten lehetett együtt felnőtt és gyerek.

A Szilicei Református Egyházközség sikeresen pályázott a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Kisebbségi Kultúrák 2016 elnevezésű program keretén belül, s az illetékesek  834 eurós támogatást hagytak jóvá a tábor megvalósítására.

A gyülekezet hálás a kapott támogatásért, de a támogató és önkéntes szervezetek, személyek munkájáért, segítségéért is, melynek köszönhetően a 2016-os esztendőben is megvalósulhatott az immáron 5. napközis tábor Szilicén.

André János, ii

 

események továbbiak →