A gályarabok emléke Gömörben és Abaúj-tornában

2017. február 13., hétfő

A protestáns gályarab mártírok lelki-szellemi örökségére emlékeztek 2017. február 11-én Rozsnyón, a Gyászévtized – a reformáció eszméiért című egyháztörténeti konferencián.

A Gömöri és Abaúj-tornai egyházmegyék közös szervezésében megvalósult találkozón mintegy százhúszan vettek részt. A hallgatóságot a két egyházmegye gyülekezeteinek lelkészei, presbiterei, gyülekezeti tagjai alkották, de más érdeklődők jelen voltak.

A templomi nyitó istentiszteleten Jaap Doedens, a pápai református teológia tanára hirdette Isten igéjét a Kolossébeliekhez írott levél első részének 23-ik verse alapján. Igemagyarázatában a hitben való szilárd és egyenes megmaradásra buzdított az evangélium reménysége mellett. Krisztus evangéliumát robbanásszerű lökéshullámhoz hasonlította, amely végigsöpört az emberiségen, és amelynek következtében a világ megváltozott. A ma oly természetesnek vett szociális rendszer, a betegellátás, az iskoláztatás, a nemek egyenjogúsága mind ennek gyümölcse. Ez az evangélium éltette a gályarabok reménységét, de éltető erő lehet számunkra ma is. Az istentiszteleten a helyi gyülekezet két fiatalja, Ibos Dávid és Kristóf Bálint gitárral kísért énekmondással tett bizonyságot.

A konferencia Rozsnyó történelmi városházán folytatódott. Uličný Ibolya, a helyi református alapiskola igazgatója, helyi presbiter köszöntötte a jelenlevőket, majd folyamatosan moderálta a konferenciát. Köszöntésében arra bíztatta a jelenlevőket, hogy okuljanak a hitvalló ősök példájából és helytállásukból merítsenek erőt és inspirációt.

A konferencia első előadója, Dr. B. Kovács István, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményeinek igazgatója volt. A Vitézeink, lelkészeink helytállása című előadásában részletesen ismertette a gyászévtized történelmi előzményeit, a protestáns lelkészek és tanítók koncepciós perét, valamint bebörtönzésük, fogva tartásuk, kínoztatásuk, és szabadításuk körülményeit és lefolyását. A korabeli forrásokból vett idézetek mérhetetlen megaláztatás, szenvedés, fájdalom és nyomor képét festették le, amelyek hátterében a hitük szerzőjéhez, a Krisztushoz a végletekig ragaszkodó gályarabok hűsége és kitartása még nagyobb fénnyel ragyogott fel a hallgatók előtt. Az előadó kihangsúlyozta, hogy a hatvanegy elhurcolt hitvallónak mintegy egyharmada Gömör és Kishont vármegye református és evangélikus gyülekezeteiből származott.

Dr. Csorba Dávid, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tanára a magyarországi gályarabkultusz hatását mutatta be, különösen a gályarabok szabadulását követő időszak szempontjából. A korabeli, különösen Nyugaton fennmaradt dokumentumokat kutató tanár szerint a gályarabokra nagyon korán úgy tekintettek, mint Krisztus új mártírjaira. Hűségükkel Krisztus máig érvényes szabadítását jelezték. Február 11-e, szabadulásuk időpontja ezért is vált és volt is sokáig a református múltunk mintaképe.

A mintegy 700 református és evangélikus lelkészt, iskola-rektort és egyházfit a pozsonyi törvényszék elé idéző levél, majd az azt követő koncepciós per próbakövévé vált a behívottak törvénytiszteletének, a hitvallásukban és gyülekezetük mellett való kitartásnak és hűségnek. Negyvenketten tartottak ki. Az elítélt prédikátorok előtt három lehetőség állt: hivatásuk megtagadása, emigráció, vagy a római hitre való áttérés. Mivel a lelkészek nemesi státusza lehetetlenné tette kivégzésüket, azon kívül minden válogatott testi-lelki megaláztatásnak ki lettek szolgáltatva. A végletekig megalázott túlélők Nápolyban gályára kerülnek, s beírják őket a „halál könyvébe”, azaz szó szerint életfogytig tartó a büntetésük. Leveleik riadóztatják egykori holland, német és svájci teológiai tanáraikat, akik mozgósítják egyházaikat, elöljáróikat, protestáns politikai vezetőiket a rabok érdekében. Ennek eredményeképpen Michiel de Ruyter avagy Ruyter Mihály holland tengernagy szabadítja ki őket 1676. február 11-én. A 26 túlélő prédikátort ezekkel a szavakkal fogadta hajóján: „Sok győzelmet vívtam életemnek minden rendiben ellenségeim felett, de az én legfényesebb diadalom, mellyel Krisztusnak ártatlan szolgáit az elviselhetetlen terhek alól kiszabadítottam”. A hitvallók kálváriája ezzel nem ér véget. Szabadulásuk után még száz évig tart a jogorvoslatért vívott küzdelem. Hitsorosaik úgy tekintettek rájuk, mint Krisztus rabjaira, önmagukat is Krisztus bujdosóiként, latinul exulokként azonosították, mivel nem térhettek vissza azonnal hazájukba. A megholt rabtársakra úgy tekintettek, mint vértanúkra. Életükben és halálukban így váltak a krisztusi megszentelt élet tanúivá. Rabságuk alatt is mindvégig aktív hitéletet éltek, a böjti időben bűnbánatot tartottak, imádkoztak, énekkel dicsérték Istent, gyóntattak, temettek. Bíráikat, kínzóikat nem szidták, türelemmel viselték keresztjüket. Mártíriumuk, a Krisztus megismert igazságához való ragaszkodásuk így vált tanúságtétellé szemben a politikailag és gazdaságilag motivált Habsburg önkénnyel, amely ideológiai fegyverként használta fel velük szemben a római katolicizmust. Az apostol bizonyságtétele volt biztos fogódzójuk akkor is, mint ahogy a miénk is lehet ma: „Nyomoríttatunk, de el nem veszünk” (2Kor 4, 9)

Czente Miklós, az Országos Evangélikus Levéltár igazgatója Gyászévtized: a szepesi közkincs pazarlása címmel tartott előadást. Gömöri felmenői révén a Felvidékhez kötődő előadó a történelmi Szepesség ágostai hitvallású gyülekezeteinek történelmi múltját, lelki örökségét mutatta be gondos részletességgel és illusztrációkkal. A szepesi evangélikus cipszerek helytállása a történelem viharaiban szintén kötelezi, és egyben bátorítja a múltban a Szepességhez sok szállal kötődő abaúji és tornai reformált keresztyéneket. 

A konferencia zárszavában Buza Zsolt helyi lelkipásztor a 2Tim 3,12 igeversével buzdította a jelenlevőket a hitben való kitartásra és hűségre. A vendéglátó egyházmegye esperese, Orémus Zoltán kassai lelkipásztor imádsággal és áldásmondással zárta a konferenciát, majd a 90. zsoltár első versének eléneklésével ért véget a gömöriek és abaúj-tornaiak emlékező találkozója.

Molnár Árpád

események továbbiak →

Reformáció 500