Hálaadás és örvendezés az Egyházmegyei Napon Bodrogszentesben

2017. június 22., csütörtök

A Zempléni Református Egyházmegye harmadik alkalommal szervezte meg Egyházmegyei Nap, Zempléni Református Nap elnevezésű rendezvényét ezúttal Bodrogszentesen. A 2017. június 17-én megvalósult, az egyházmegye 38 gyülekezetét érintő esemény a reformáció jubileumi éve kapcsán is különös jelentőséggel bírt, de a találkozón a bodrogszentesi felújított Árpád-kori református templom átadására is sor került.

A Zempléni Református Egyházmegyéhez tartozó reformátusokat a rossz idő sem tartotta vissza attól, hogy részt vegyenek az egész napos rendezvényen, s mire a hivatalos megnyitóra sor került, az egyháztáji vásáron megmutatkozó gyülekezetek már szépen elrendezett asztalokkal várták a vendégeket, és a főzőversenybe nevező 19 gyülekezet bográcsaiban is már készültek a különböző ételek. A helyi lelkipásztor, Szopó Ferenc köszöntését követően a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, Fazekas László az ApCsel 18,24-28 versek alapján hirdette a szép számú gyülekezet előtt Isten igéjét, rámutatva, hogy Isten országának építésénél szükség van elhívott, tenni akaró személyekre, cselekvő emberekre, de a legszükségesebb mégis Isten Lelkének vezetése, a Jézus Krisztusban kapott kegyelem, amire mindenkinek szüksége van. Az áhitatot követően Fekete Vince főgondnok köszöntötte a jelenlévőket, majd Kendi Csaba, a Zempléni Egyházmegye esperese és Liszkai Gusztáv Bodrogszentes polgármestere osztotta meg gondolatait a kis időre templommá váló nagysátor alatt ülő, énekével Istent magasztaló gyülekezettel.

A nyitó istentisztelet követően a kisgéresi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjainak Csillagj! című bábelőadása következett a nagyszínpadon. A kicsi gyerekek sorba ülve nézték végig szüleikkel, vagy éppen nagyszüleikkel az előadást, majd a legkisebbek egész napos foglalkozáson vehettek részt, amelyek sorában a kézműveskedéstől az íjászatig sok mindent kipróbálhattak, de még lovagolni, vagy éppen a Vizsolyi Biblia első lapjának korhű nyomdán való nyomtatására is volt lehetőségük.

Az Egyházmegyei Napnak helyet adó iskolaudvarról többen a református templom felé indultak, mivel a templom mellett felállított, a reformáció jubileumára Balla Lajos fafaragó által készített emlékoszlop leleplezésére került sor. Ezt követően az ünnepség már a templomban folytatódott, hiszen az Árpád-kori református templom teljes külső felújítása valósulhatott meg a magyarországi Teleki László Alapítvány támogatásának köszönhetően. A hálaadó alkalmon Géresi Róbert püspökhelyettes a 90. zsoltár versei alapján szólt, majd Káldi Gyula,  a Teleki László Alapítvány képviseletében a szentesi templom építészeti és műemléki jelentőségét méltatta.

Mindeközben egy harmadik helyszínen, a település futballpályáján is zajlottak az események, ahol az egy héttel korábban, Kiskövesden megvalósult Egyházmegyei Gyermek Focikupa selejtezőjének első négy csapata lépett a pályára, hogy eldőljenek a helyezések. A döntő meccset Királyhelmec és Kiskövesd-Bodrogszerdahely közös csapata játszotta, amelynek eredményeként a vándorkupa ismét Királyhelmecre került.

Voltak, akik a templomnál maradva a Luther és Kálvin imádságaiból összeállított imasétán csendesedhettek el, majd Nyéky Miklósnak és társainak a komolyzenei koncertjén vehettek részt, kapcsolódva a zsoltáros dicsőítéshez.

A nagyszínpadon a délutáni program a kisgéresi ifisek előadásával kezdődött, akik Luther Márton és Kálvin János életét mutatták be. A figyelemfelkeltő előadást követően az eredményhirdetések következtek, mivel a korábban meghirdetett egyházmegyei rajz- és fotópályázat kiértékelése után a helyezettek elismerő oklevelet és ajándékot kaptak. A pályázatra érkezett rajzokat egész nap a kultúrházban lehetett megtekinteni hasonlóan a reformáció és a gyülekezetek tablóinak kiállításához, amelyeket szemlélve a látogató egy átfogó képet kaphatott a reformáció és a Zempléni Református Egyházmegye történelméről, a gyülekezetek életéről, mindennapjairól. Az említett pályázatok mellett a főzőverseny kiértékelése is megtörtént a zsűri döntése alapján, így a leleszi gyülekezet szakácsa állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, akit a kistárkányi és a királyhelmeci gyülekezet főzőcsapata követett.

A gyülekezeti kórusok bemutatkozása mindig színessé teszi a háromévenként megrendezésre kerülő egyházmegyei alkalmat, hiszen az érkező kórusok változatos felállásban és különböző hangszerkísérettel magasztalják az Urat. Ezúttal is szép színfoltja volt a kóruséneklés a napnak, mivel a kisgéresi, a kiskövesdi, a ladmóci, a nagykövesdi, az örösi,  valamint a Kistárkány-Tiszacsernyő-Ágcsernyő egyesített kórus lépett színpadra sokak örömére. A kórusokat követően már kicsit más stílusú, de ugyancsak az Urat magasztaló zenekarok következtek, hiszen a budapesti Mandák Band keresztyén könnyűzenével szolgált, az őket követő, bodrogközi tagokból álló Karcsa Parti dicsőítő csapathoz hasonlóan.

A kora estébe nyúló program utolsó előadójaként Mészáros János Eleket, a Csillag Születik televíziós tehetségkutató műsorból ismert református presbitert köszönthették a jelenlévők, akik a koncert zenei élményén túl bátorítást is nyerhettek a magyarországi vendég bizonyságtételeit hallgatva.

Egyházmegyei Napként lett meghirdetve a Zempléni Református Egyházmegye kiemelt rendezvénye, s egyértelműen az egyházmegyéhez tartozó gyülekezetekből érkeztek a legtöbben, hogy találkozzanak, együtt legyenek, hálát adjanak, de más egyházmegyéből és felekezetekből is voltak szép számmal jelenlévők. Ez utóbbi azért is örvendetes, mert már az esemény szervezésekor célként fogalmazódott meg, hogy a református egyház ilyen módon a templom falain kívül is megmutatkozzon, s miközben ragaszkodik a bibliás alapokhoz, ajtót nyit a keresők felé, ilyen módon is betöltve küldetését.

Reformata, MI

események továbbiak →