Hálaadás a nagyölvedi templom megújításáért

2017. június 27., kedd

2017. június 11-én a nagyölvedi gyülekezet ünnepelt és megköszönte Isten gondoskodó szeretetének jelét, hogy a 2007-től tervezett és elindított templomjavítási munkálatok eredményeképpen megújulhatott, s vele együtt a gyülekezet is lelkületében.

A templomot egy régi mocsár helyére építették, a település legalacsonyabb pontjára, így az összes felületi víz, amely a vízelvezető árkokban összpontosult, erre a területre folyt le. Ehhez még hozzáadódik a talajvíz mozgása is – s mindezek következtében alapjaiban kellett a templomot újítani. Zsolnai cég végezte az injektált mikrocölöpök kivitelezését, amelyek egy vasbeton fejgerenda segítségével lettek összekötve a létező alapokkal. 2012-ben a templom tetőszerkezetét és tornyát újították fel. 2013-ban az ablakcserével egybekötött teljes belső felújításkor nemcsak lefestették a falakat, hanem még a talajt is ki kellett szedni a nedvesedés miatt. 2015-ben kicserélték a templom két bejárati ajtaját, valamint felújították a közel 110 éves, Rieger Ottó orgonagyár által épített orgonát. A munkálatok elvégzésére Sipos István orgonaépítőt kérték fel. 2016-ban és 2017-ben a közel 230 éves templom külső részének teljes felújítására került sor, közben javították a 200 éve vályogból készült parókiát is.

A hálaadó alkalmon Fazekas László püspök hirdette Isten igéjét. A szolgálók, köszöntők, s meghívott vendégek között volt: Fekete Vince, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház  főgondnoka, Kassai Gyula, a barsi egyházmegye esperese, Kiss Pál, a barsi egyházmegye gondnoka, Orémus Zoltán, az Abaúj-tornai Református Egyházmegye esperese, aki évekig szolgált ebben a gyülekezetben, Szakál Péter, az őrségi egyházmegye esperese, a testvérgyülekezet lelkésze, Balogh Péter, az őrségi egyházmegye gondnoka, a barsi és az őrségi református egyházmegye lelkipásztorai, a nagyölvedi római katolikus plébános, Sárai Attila és gyülekezete tagjai, az egykor itt szolgáló Nátek Sándor, a németországi testvérgyülekezet képviselete Gémenből, Kiss Beáta, a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium igazgatója, Hajdú Árpád, az Érsekkétyi Egyházi Óvoda és Alapiskola igazgatója,  Nagyölved polgármestere Cseri Zita, a szomszédos falu polgármesterasszonya, helyi szövetkezetelnök, iskolaigazgató és helyettese, lévai alapiskola igazgatónője, Rákóczi Szövetség területi elnöke, a munkálatokban részt vevő vállalkozók Vontszemű Antal, Szabolcs László, Klacsán István, Fazekas István, Kovács Vince, Csomor László. Természetesen az egyházmegye gyülekezeteinek tagjai is.  

Az öröm, a köszönet, a hála, a szeretet és az egyek vagyunk érzése csillogott minden szemben, köszöntők, szolgálattévők, szolgáló fiatalok és gyermekek, s természetesen a helyi lelkész, Antala Éva szemében. Jó volt együtt lenni és köszönetet mondani a templomban, s jó volt a szeretetvendégség bőséges asztalainál beszélgetni. Mindezért, egyedül Istené a dicsőség, s a köszönet mindazoké, akik mind a felújítás hosszú évei alatt, mind pedig ennek a napnak a szervezésében kivették a részüket.

Reformata, Ambrus Erika

események továbbiak →