Gombaszögön lelt új otthonra Tompa Mihály első köztéri szobrának másolata
2017. július 12., szerdaA Gombaszögi Nyári Tábor megnyitóját követően július 11-én Gombaszögön leleplezték Tompa Mihály papköltő szobrát.
A megnyitó ünnepségre a gombaszögi kopjafa-parkban került sor, ahol beszédet mondott a tábor főszervezőjén, Orosz Örsön kívül Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke is. A megnyitó a mára már hagyománnyá vált zászló felvonással ért véget, majd ezután felavatták az Éliás Ádám szobrászművész által újrafaragott Tompa Mihály szobrot. Az eseményen megjelent Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke is.
Rajta kívül rôszt vett Hafenscher Károly evangélikus lelkész, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos is, valamint a leleplezésen Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese több lelkésztársa kíséretében. Közreműködött a Páko Mária vezette rimaszombati Csillagvirág együttes.
Fazekas László református püspök beszédében az együtt gondolkodást hangsúlyozta. „Én itt veszem észre a Szentléleknek csodálatos munkáját, hogy együtt tud dobbanni a szívünk, és együtt tudunk gondolkodni. Nagyon örülök annak, hogy egyre jobban együtt tudunk gondolkodni az MKP-val, a Csemadokkal, a magyar kormánnyal és nagyon hálás a szívem azért, hogy most ezeken az évfordulókon itt, Gombaszögön is együtt tudunk lenni. A reformáció ugyanis szintén egy visszanyúlás volt egy formációhoz, ami deformálódott. Reformálni kellett, újraalakítani az eredeti mintájára. Azért nyúlunk ilyenkor vissza, mert megújulást várunk, mert előre szeretnénk haladni. Visszanyúlni a múltba azért, hogy az eltévesztett irányt újra felfedezzük, újra észrevegyük, újra élővé tudjuk tenni, és a megfelelő irányba haladhassunk” – számolt be a Felvidék.ma a püspök beszédéről.
Hafenscher Károly evangélikus lelkész felidézte, hogy Tompa Mihály szobra sokáig itt állt, e gyönyörű Felvidéken, 1888-ban, a szepességi Fekete-hegy fürdőn, s aztán eltűnt. Maradt a talapzat üresen, várva, hogy újra ott legyen a költő szobra. "Tudjuk, hogy a boldogsághoz kevés a jelen, a múltunk is legalább ilyen fontos, hogy a jövő épülhessen belőle. Éliás Ádám megformálta számunkra a költő szobrát, hogy ez a szobor prédikáljon, jellé váljon mindannyiunk számára” - idézte a beszédét a www.felvidék.ma hírportál.
Tompa Mihály élete alkonyán a szepességi Feketehegy-fürdőn keresett gyógyulást. Emlékének már halála évében, 1868-ban emlékkövet állítottak a fürdővendégek. Ugyanitt, a költő kedvelt pihenőhelyén emelték Tompa Mihály első köztéri szobrát, Faragó József szobrászművész alkotását 1888-ban. A szobornak Trianon után nyoma veszett, csupán korabeli beszámolók, a gránit talapzat és a kovácsoltvas kerítés maradt hátra az utókornak. A fürdőt államosították, majd a rendszerváltozás után visszatért tulajdonosához. Mostanra viszont újra eladósorba került a terület, a jövője pedig nem biztosított.
Hogy a lelkész-költő emlékét megőrizhessük, a művet Éliás Ádám kassai szobrászművész újrafaragta. A szobor újrafaragását és felállítását közadakozásból finanszírozzák. Az alkotás az eredeti gránit talapzatra került, melyet a gombaszögi völgybe szállítottak. A szobor ünnepélyes leleplezésére Tompa Mihály születésének 200., a reformáció 500. évfordulója alkalmából került sor.
A műalkotást közösen leplezte Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnöke, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős magyar miniszteri biztos; Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár; Fazekas László, a szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke; Nagy Ákos Róbert esperes és az alkotó, Éliás Ádám. Koszorút helyezett el a bejei lelkipásztor Tóth László és Molnár Viktor segédlelkész. A szobor leleplezése a himnusz eléneklésével zárult. Előtte az immár Örömzene műhely keretében működő Csillagvirág együttes Tompa Mihály 1852-ben kelt versét énekelte:
Tompa Mihály: TÁVOLBÓL.
Nyugszik a nap, alkonyodni készül,
Haza megy a lelkem e vidékrűl;
Hogy az estét édes lakta-földe
S kedvesinek közelébe' töltse.
Ott jár már a szép Sajó-vidéken,
Alig várja, hogy hazáig érjen:
Hogy az ákác csendes alkonyában,
Égő ajkad megcsókolja lágyan.
Ott, hol téged most sohajtva látlak,
Álmodoztam egykor én utánad!
Mit ott hagytam, mind lelkedre szálljon:
Az a remény, az a fényes álom!
És meleggel tartsa szíved addig,
Mig vállamra hű fejed hanyatlik,
S felvidúl a kis családi fészek,
Hova vágyom, hova visszatérek!
Voltam egykor, nem vagyok már sólyom,
Túlrepülni bérceken, folyókon;
Az én vágyam nem sziklára fészkel,
Megelégszik kis bokor tövével.
Hír, dicsőség fülmiléje csattog:
S elsimulnak lelkemen e hangok;
Ami rá hat, ami elragadja:
A boldogság házi pitypalatyja.
Meghitt keblén, szép családi élet,
Tartson is meg mind halálig véled!
Melyre e vágy- és reménnyel váltig
Elgyötört sziv régen vissza-vágyik.
Mert ha nincsen kis kezed kezembe':
Messze vagy te nékem, messze messze!
Mégis ugy-e: menjek bár világúl,
Köztünk a lánc mégse, mégse tágúl?
Nyugszik a nap, alkonyodni készül,
Haza ment a lelkem e vidékrűl,
Hogy az estét édes lakta-földe
S kedvesei közelében töltse!
Reformata, Pósa Erzsó