„Kitartóan egymás mellett“

2018. február 12., hétfő

A házasság hete alkalmából ezzel a címmel rendezett összejövetelt a Gömöri Református Egyházmegye a rimaszombati Csillagházban február 10-én. A délután résztvevői Süll Vilmos és Mária vezetése mellett beszélgettek arról, hogy a házastársak miként küzdhetik le közösen a nehézségeket és maradhatnak meg kitartóan egymás mellett.

...Vele megelégszem. Hozzá hű leszek. Vele szentül élek. Vele tűrök, vele szenvedek. És őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomiglan vagy holtáiglan hűtlenül el nem hagyom. Sőt egész életemben hűséges gondviselője/segítőtársa leszek... - hangzik a sokunk által jól ismert házassági eskü szövegének egy részlete. Ünnepélyes keretek között, ünneplőbe öltözött férfiak és nők mondják el, rendszerint azzal a reménnyel, hogy szép, boldog évek várnak rájuk ez után hitvestársuk oldalán.

Az esküvő utáni következő évek viszont a meghittségen kívül sok nehézséget is tartogatnak. A munkás hétköznapok, a túlhajszolt életmód és az ebből adódó feszültség jelentősen megnehezítik a házastársak békességre, egységre való törekvését. Korunk életfelfogása is komoly próbák elé állítja a házasságot, sokféle kísértéssel terhelve annak tisztaságát. A próbatétel alól pedig a keresztyén házasságok sem kivételek. Sőt, talán a legérzékenyebb pontunk nekünk is ez marad: a családunk békessége, rendezettsége, és ott a szeretet és elfogadás  megtapasztalása.

A Gömöri Református Egyházmegye vezetése úgy döntött, hogy ismerve az említett helyzetet, a 2018-as évközi eseményein (így a felnőttképző esteken, presbiterképző hétvégén, családi napon) erre a témakörre helyezik a hangsúlyt. Előtérbe kerül a keresztyén házasság, családalapítás, gyermeknevelés kérdésköre; és ezeket több szempontból és életkori kategóriában vizsgálják majd meg.

Az első alkalomra, amely a Kitartóan egymás mellett címet kapta, február 10-én került sor Rimaszombatban, a Csillagházban. Az előadók az egykori balett-táncos Süll Vilmos és felesége Mária voltak, akiket Mikos Annamária, a Tompa Mihály Református Gimnázium iskolalelkésze szólított meg. A vendégek Alistálról érkeztek, az életükről meséltek, hogyan ismerkedtek meg,  milyen örömök és akadályok voltak az életükben. A hétköznapokban megélt hitről tettek bizonyságot, s egyben együttgondolkodásra hívták a résztvevőket, valamint mentálhigiénés játékokba is bekapcsolódhattak. Isten segítségével bármilyen gond és baj közepette kitartottak egymás mellett. Bármi történt velük, az Isten gondviselő szeretete végigvonult az ő életükben.

A házasság hetét, amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott, négy kontinens 21 országában ünneplik. Idén az „Éltető sodrásban” mottót kapta, s február 11-e és 18-a között még számos alkalmat kínál, hogy kifejezzük szeretetünket társunk iránt.

Reformata, Pósa Homoly Erzsébet

események továbbiak →