A Világosság református egyházi műsor 2018. február 25-ei ajánlata

2018. február 23., péntek

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor témái: böjt, Tanítványképző Akadémia, Ágcsernyő és Tiszacsernyő református gyülekezetei.

Hogyan és miért böjtöljünk, milyen legyen az igazi böjtölés? Milyen az Istennek tetsző böjt? A böjttel kapcsolatos gondolatait Szenci Varga Csilla padányi lelkipásztor osztja meg a hallgatókkal.

A Fiatal Reformátusok Szövetsége Abaúj-Zempléni Területi Egysége novemberben indította el közösen az Exodus munkacsoporttal a Tanítványképző Akadémiát Kassán, a Magyar Református Központban. Februárban került sor a folytatásra. A tanítványságról, tanítványokról, az Akadémia céljáról beszélgetünk Kiss Miklós Firesz-elnökkel.

A kistárkányi anyaegyházközségnek, akik közé tartoznak a nagytárkányi reformátusok is, két leányegyháza van, az egyik Tiszacsernyőn, a másik Ágcsernyőn. Annak ellenére, hogy a két település közvetlenül egymás mellett fekszik és csak egy felüljáró választja el őket egymástól, mindkét gyülekezetnek megvan a maga sajátossága. Ezekről a különbségekről kérdezzük Tarrné Bial Ivett lelkipásztort.

A műsor bibliaismereti versennyel zárul.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.

Ismétlésre másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.

A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható.

események továbbiak →