Bibliaismereti vetélkedő

2018. április 21., szombat, Alsólánc

Az Abaúj-tornai Református Egyházmegye 2018. április 21-én, szombaton 9.30 órai kezdéssel bibliaismereti vetélkedőt szervez az alsólánci kastélyban. A megmérettetés témája: Mózes.

Tudnivalók a versennyel kapcsolatban:

•             Kérjük az érkezési időpont betartását.

•             Minden egyes gyülekezet 3 korcsoportban/kategóriában küldhet legfeljebb 3 fős csapatot.

 A.          csoport:  7-9 évesek

                B. csoport: 10-12 évesek

                C. csoport: 13-15 évesek

•             A vetélkedő, minden csoport esetében, egy tesztlap kitöltésével veszi kezdetét, melyet további ige-és történetmondás, illetve feladatok követnek. Természetesen a kérdések csak a kijelölt bibliai részekből lesznek. A legkisebbeknél csupán a lényegi tartalomra figyelve, a korcsoportok növekedésével egyre részletesebben.

•             Kérjük az újfordítású Szentírás (MBT) egységes használatát!

•             Szeretnénk jelezni, hogy ebédet biztosítunk a résztvevők számára, majd a délutáni időben, a lehetőségekhez mérten, játékos együttlétre is lehetőség nyílik.

•             Kérjük mindazokat, akik szeretnének részt venni az alkalmon, hogy legkésőbb 2018. március 31-ig!!! jelezzék azt a Felsőlánci Lelkészi Hivatalban, akár elektronikus formában. (megagabor@hotmail.com vagy nkzs@hotmail.com) Kérjük, a jelentkezéskor tüntessék fel a vetélkedőre érkező gyermekek nevét, korát, gyülekezetét, ill. felkészítőjét. 

Téma: M Ó Z E S

A.           csoport

(Az ő anyaguk RPI 3. osztályos tankönyvében is megtalálható.)

1.            Mózes születése

A piramisok földjén Egyiptomban telepedek le Izráel fiai. A hét szűk esztendő elmúlt, és József testvéreivel együtt meghalt már régen. Izráel fiai azonban megsokasodtak, ezért az új fáraó munkafelügyelőket rendelt Izráel fiai mellé, hogy nehéz munkával sanyargassák őket. A nyomorúság esztendei következtek a népre. De minél jobban sanyargatták Izráel népét, annál jobban sokasodott és terjeszkedett!

Azután így szólt a fáraó a bábákhoz: „Ha héber asszony fiút szül, öljétek meg azt, ha leányt, hagyjátok életben!” De a bábák istenfélő asszonyok voltak, és nem teljesítették a fáraó parancsát. Ezért megparancsolta a fáraó, hogy minden fiúgyermeket vessenek a Nílus folyó vizébe.

Egy édesanya három hónapig rejtegette fiacskáját, de amikor már tovább nem rejtegethette, szerzett egy kosárkát, bekente azt gyantával és szurokkal, majd beletette gyermekét. A folyóvíz szélén, a sás közé rejtette, nagyobbik leánya pedig távolból figyelte, mi történik öccsével.

A fáraó lánya épen fürödni ment a folyópartra. Amikor észrevette a kisgyermeket nyomorúságában, megszánta, és így szólt: „A héberek gyermekei közül való, de én mégis segítek rajta!” A fáraó leánya nemcsak észrevette a nyomorúságban lévő kisgyermeket, hanem megsajnálta és segíteni akart rajta.

„Elmenjek és hívjak egy héber asszonyt, aki szoptatja majd a gyermeket?” – kérdezte odalépve a kisfiú nővére. A fáraó leánya elküldte, és a leány hozta is az édesanyját, aki magához vette a gyermekét, és felnevelte. Amikor a gyermek felcseperedett, visszavitte a fáraó leányához, aki fiává fogadta, és a Mózes nevet adta neki, ami azt jelenti: „vízből húztam ki”.

Hatalmas nyomorúságba kerültek Izráel fiai Egyiptom földjén, de még hatalmasabb volt Istenük, aki csodálatos módón megmentette Mózest.

2.            Mózes a pusztában

Mózes a fáraó leányának fiaként nevelkedett a palotában. Történt pedig, hogy amikor Mózes az országot járta, meglátta, hogyan bánnak az egyiptomiak honfitársaival. Mózes segíteni akart rajtuk. Egyszer látta, hogy egy felügyelő kíméletlenül veri egyiküket, ezért botjával agyonütötte a felügyelőt. A dolog hamarosan kitudódott, ezért Mózesnek el kellett menekülnie a pusztába. Ott őrizte Jetrónak, Midiján papjának a juhait.

Egyszer a Hóreb hegy közelében legeltette a nyáját, amikor különös dologra lett figyelmes: egy csipkebokor lángolt, de nem égett el! Odament, hogy megnézze a dolgot. A bokor közepéből pedig maga Isten szólította meg Mózest, és egy hatalmas feladatot bízott rá: „Eredj el, menj a fáraóhoz, és hozd el népemet Egyiptom földjéről!” Mózes igen megrémült a kapott feladattól, kérdéseit, félelmeit őszintén elmondta az Úrnak: „Mit mondjak, hogy ki küldött engem? Mi a neved? És mit tegyek akkor, ha nem hisznek majd nekem? Az Úr meghallgatta Mózes kérdéseit, és hatalmasan válaszolt is valamennyire: „Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki Vagyok”.

 Mózes ekkor értette meg, hogy Isten mindig vele lesz. Ezután csodálatos jeleket kapott az Úrtól: „Dobd a botodat a földre!” – és a bot kígyóvá lett! „Fogd meg!” – és újra bot lett!

„Dugd a kezedet a kebledbe!” – és a keze poklossá (beteggé) vált! „Ismét dugd be!” – és újra egészséges lett!

„Önts a Nílus vizéből a szárazra!” – és a víz vérré változott!

Isten hatalmasan válaszolt Mózes kérdéseire, és feladatához még egy segítőtársat is adott mellé: Áront, a bátyját, aki várni fogja Egyiptomban. 

3.            A tíz csapás

Mózes és Áron Isten parancsa szerint elmentek Egyiptomba a királyhoz, akit fáraónak mondtak, hogy kivezessék onnan Izráel fiait. A fáraó azonban keményen elutasította őket, sőt attól a naptól kezdve még inkább megnehezítette a kényszermunkát.

Az Úr ezt üzente ekkor Mózessel a fáraónak: „Bocsásd el népemet, hogy szolgáljanak nekem a pusztában, de te nem hallgattál rám mindeddig. Erről tudod meg, hogy én vagyok az Úr: a Nílus vize vérré változik (1)!”

Így is történt, de a fáraó szíve kemény, konok maradt, ezért Isten további csapásokkal sújtotta Egyiptom földjét: békák (2), szúnyogok (3) majd böglyök (4) lepték el az Egyiptomiakat, ezután pedig dögvész (5) pusztította állataikat. A fáraó a csapások láttán elbocsátotta volna Izráel fiait, a csapások elmúltával azonban megkeményítette szívét, és visszavonta ígéretét.

Ezután az Úr hólyagos fekélyeket fakasztott az egyiptomibelieken (6), jégesővel pusztította el földjük termését (7), majd sáskák sokaságát (8) és sötétséget (9) küldött országukra. Egyetlen részt kerültek el a csapások: Gósen földjét, ahol Izráel fiai éltek. A fáraó szíve azonban továbbra is kemény maradt, és nem engedte el a népet Egyiptomból.

A tízedik csapás előtt az Úr így készítette fel népét: „Minden család vegyen egy bárányt, és tűzőn sütve egy e meg kovásztalan kenyérrel, a vérét pedig kenjétek házatok ajtófélfájára! A vér jel lesz a házatokon, és elkerül benneteket a csapás, amikor megverem Egyiptom földjét és elpusztítok minden elsőszülöttet.”

Így történt. A tízedik csapás megtörte a fáraó keménységét és elengedte Izráel fiait, akik azóta is évenként megemlékeznek Egyiptomból való szabadulásukról a páskaünnep alkalmával.   

4.            Átkelés a tengeren

Amikor Izráel fiai elindultak Egyiptomból, az Úr maga ment előttük: nappal felhőoszlopban, hogy vezérelje őket, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nekik.

Amint a fáraó meghallotta, hogy Izráel fiai elindultak, megbánta, hogy elengedte őket. Ezért aztán befogatott harci szekerébe, maga mellé vette minden seregét, és üldözőbe vette Izráel fiait. Utánuk nyomultak, és elérték őket a tenger mellett, ahol táboroztak.

Izráel fiai igen megrémültek, amikor ezt meglátták, és zúgolódni kezdtek Mózes ellen. Ő azonban így biztatta népét: „Ne féljetek, meglátjátok, az Úr ma megszabadít benneteket, mert az Úr harcol értetek!” Ekkor Isten parancsára Mózes kinyújtotta botját a tenger felé, az Úr pedig egész éjjel visszafelé hajtotta a tengert erős keleti széllel, úgyhogy a víz kettévált. Így tudtak Izráel fiai szárazon átmenni a tenger közepén.

Az egyiptomiak azonban üldözőbe vették őket. Mózes ekkor Isten parancsára újból kinyújtotta botját a tenger felé, és az visszatért előbbi állapotába, és ott veszett a tenger közepében a fáraó minden serege.  Izráel fiai látták, milyen hatalmas dolgot tett velük az Úr, ezért Mózessel együtt így énekeltek, míg asszonyaik dobbal és tánccal dicsérték az Urat: „Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem!”

5.            A pusztai vándorlás

Útnak indult Izráel népe a pusztában és már második hónapja vándoroltak, amikor zúgolódni kezdtek Mózes ellen: „Bár meghaltunk volna Egyiptom földjén, mikor húsos fazekak mellett ültünk, mikor jól lakhattunk kenyérrel! Azért hoztatok minket ebbe a pusztába, hogy éhséggel öljetek meg!”

                Mózes erre így válaszolt nekik: „Este meglátjátok, hogy az Úr hozott ki benneteket Egyiptom földjéről, mert húst ad ennetek, reggel pedig kenyeret, hogy jól lakjatok, mert halotta zúgolódásotokat, amely őellene szólt!”

                Este harmatszálláskor fürjek lepték el a tábort, reggel pedig, amikor felszáradt a harmat, a puszta színén apró szemcsék jelentek meg, mint a dara. Amint meglátták Izráel fiai, így szóltak egymáshoz: „Manna” – ami azt jelenti: mi az? Mózes így szólt hozzájuk: „Ez az a kenyér, amelyet az Úr adott nektek! mindenki szedjen belőle annyit, amennyit meg tud enni, és senki ne hagyjon belőle reggelre!”

Ezután Refidímbe táboroztak le, ahol nem volt a népnek innivaló vize, ezért ugyanúgy zúgolódni kezdtek, mint korábban. Mózes ekkor Isten parancsára botjával egy sziklára sújtott, és víz fakadt a sziklából!

                Hatalmas rabló nép, az amálekiták támadtak rá ezután Izráel népére. Józsué vezetésével szálltak szembe velük. Amíg ők harcoltak, Mózes felemelt kezekkel kérte a hatalmas Úr segítségét a győzelemhez. Amikor elfáradt és leengedte a kezét – vagyis abbahagyta az imádkozást – az ellenség kerekedett felül. Ezért Áron és Húr támasztották a kezeit egészen addig, míg az Úr végső győzelmet nem adott nekik. Így mutatta meg Isten az ő hatalmát népének a szükség idején.

6.            Izráel a Sinai hegynél

Három hónappal azután, hogy Izráel fiai kivonultak Egyiptomból, megérkeztek a Sínai pusztába, és ott letáboroztak. Mózes pedig felment a hegyre, ahol így szólt hozzá az Úr: „Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon! Most azért szövetséget kötök veletek, ezért tisztítsátok meg magatokat, és legyetek készen harmadnapra!”

Akkor hatalmas mennydörgés és villámlás közepette sűrű felhő szállt le a hegyre, amely füstölgött, és erős kürtzengés hallatszott. Mózes ekkor ismét felment a hegyre, ahol Isten megajándékozta a szövetség két kőtáblájával, amelyen Isten az Ő szabadító tetteit és útmutatásait ajándékozta szövetséges népének - tízparancsolat. Miután Mózes lejött a hegyről, elmondta mindazt,amit az Úr üzent népének, amire egyhangúlag így válaszoltak: „Megtesszük mindazt, amit elrendelt az Úr!”

Ekkor szövetséget kötöttek a hatalmas Istennel: megígérték, hogy engedelmesen megteszik mindazt, amit az Úr rendelt nekik, aki sasszárnyon hordozza és örök hűségét ajándékozta népének.

7.            Kémek Kánaánban

A nép hosszú vándorlás után elérkezett Kánaán, az ígéret földjének közelébe. Ekkor Mózes az Úr rendelkezése szerint kiválasztott tizenkét férfit, és ezt mondta nekik: „Nézzétek meg, milyen a föld és a nép, amely ott lakik: erős-e vagy gyenge, kevés-e vagy sok! És milyen a föld: jó-e vagy hitvány, kövér-e vagy sovány! Legyetek bátrak, és hozzatok a föld gyümölcséből!

A kémek végigjárták Kánaán földjét, majd lemetszettek egy szőlőfürtöt, és ketten vitték azt rúdra akasztva, de szedtek gránátalmát és fügét is. Negyven nap múlva aztán visszatértek, és ezt mondták: „Bizony, tejjel és mézzel folyó föld az, és bőségesen terem rajta minden! Csakhogy erős az a nép, amelyik rajta lakik, valóságos óriások, akikhez képest mi olyanok vagyunk, mint hozzánk a sáskák!”

Két kém, Józsué és Káleb volt csak, akik megpróbálták csitítani a Mózes ellen háborgó népet, de azok továbbra is zúgolódtak, sőt félelmükben vissza akartak térni Egyiptomba. Ekkor Józsué és Káleb tovább bátorították a népet: „Csak az Úr ellen ne lázadjatok, és ne féljetek!”

Izráel gyülekezete viszont már azon tanakodott, hogy megkövezik őket, ám ekkor megjelent az Úr dicsősége, és haragjában Isten el akarta pusztítani a lázadó népet. Mózes könyörgésére azután így szólt: „Megkegyelmezek, de mondd meg nekik, hogy ebben a pusztában halnak meg mindazok, akik húsz esztendőn túl vannak és zúgolódtak ellenem! Negyven esztendeig kell majd vándorolni fiaitoknak a pusztában.

Így történt, hogy azok, akik Isten hatalmánál nagyobbnak látták az óriásokat, soha nem léphettek Kánaán földjére.

8.            A rézkígyó

A pusztai vándorlás során elfogyott a nép türelme, és így szóltak Mózes és Isten ellen: „Miért hoztatok el minket Egyiptomból? Azért, hogy meghalljunk a pusztában? Hiszen itt nincs kenyér és víz, a mannát pedig már szívből utáljuk!”

Az Úr ezért mérges kígyókat küldött a népére, akik megmardosták az embereket, és sokan meghaltak Izráel népéből. Akkor bűnbánóan odamentek Mózeshez, és így szóltak: „Vétkeztünk, mert az Úr ellen és ellened szóltunk.”

Mózes ekkor imádkozott a népért, mire az Úr válaszolt: „Készíts egy rézkígyót, és tűzd rá egy póznára! Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha feltekint arra.”

Így történt, hogy akik megbánták lázadó bántó szavaikat, és bűnbánattal feltekintettek, azok megmenekültek.    

Izráel népe 40 évig vándorolt a pusztában. Mire elértek az ígéret földjére Mózes 120 éves lett. Itt azt mondta neki Isten: „Te nem kellhetsz át a Jordán folyón és nem mehetsz Kánaán földjére. A népet Józsué irányítja tovább.” Mózes engedelmes szívvel tudomásul vette Isten végzését, és a nép irányítását Józsuéra bízta, majd megáldotta Izráel fiait.

Ezután felment Mózes a Nébó hegyére, ahonnan megmutatta neki az Úr az egész országot, amit Izráel fiainak ad. Ezt követően Mózes meghalt.

Aranymondások az A csoport számára

(Tízparancsolat legrövidebb változata a 2Móz 20,1-17-ből):

1.            Én, az ÚR, vagyok a te Istened. Ne legyen más istened rajtam kívül!

2.            Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot. Ne imádd, és ne tiszteld azokat!

3.            Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét!

4.            Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!

5.            Tiszteld apádat és anyádat!

6.            Ne ölj!

7.            Ne paráználkodj!

8.            Ne lopj!

9.            Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!

10. Ne kívánd, ami a felebarátodé!

B.            csoport

-              2 Mózes 1- 5 (Mózes születése, elhívása, visszatérése Egyiptomba)

-              2 Mózes 7,1 - 12,42 (a tíz csapás)

-              2Mózes 13,17 - 14,31 (Felhő- és tűzoszlop, átkelés a Vörös tengeren)

-              2 Mózes 15,22 - 17,16 (Keserű víz, fürjek és manna, víz a sziklából, Amálek)

-              2Mózes 19,1 - 20,21 (Sinai hegy + Tízparancsolat)

-              2Mózes 32,1-29 (Az aranyborjú)

-              4Mózes 13-14 (Kémek Kánaán földjén)

-              4 Mózes 21,1-9 (Rézkígyó)

-              5Mózes 34 (Mózes halála)

Aranymondások a B. csoport számára

(Tízparancsolat rövidített változata a 2Móz 20,1-17-ből):

1.            Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. 

Ne legyen más istened rajtam kívül!

2.            Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot. Ne imádd, és ne tiszteld azokat!

3.            Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét, mert nem hagyja az ÚR büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!

4.            Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!

5.            Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön,

amelyet Istened, az ÚR ad neked!

6.            Ne ölj!

7.            Ne paráználkodj!

8.            Ne lopj!

9.            Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!

10.          Ne kívánd, ami a felebarátodé!

C.            csoport

-              2 Mózes 1-20

-              2 Mózes 32-34

-              4 Mózes 13-14

-              4Mózes 21,1-9

-              4Mózes 22-23

-              5Mózes 34

Aranymondások a C. csoport számára

(Tízparancsolat a 2Móz 20,1-17 szerint):

1.            Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.

Ne legyen más istened rajtam kívül!

2.            Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.

3.            Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét, mert nem hagyja az ÚR büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!

4.            Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat, de a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az ÚR a nyugalom napját.

5.            Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked!

6.            Ne ölj!

7.            Ne paráználkodj!

8.            Ne lopj!

9.            Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!

10.          Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé!

 

 

események továbbiak →

Reformáció 500