A jubileumi 90. díjátadásra a  Magyar Tudományos Akadémia dísztermében került sor. A díjat dr. Tulassay Tivadar professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja adta át. Erdélyi Géza emeritus püspök munkásságát dr. B. Kovács István történész, író, gömörológus méltatta.

Méltatásának elején emlékeztetett az Erdélyi család a magyar művelődés történetében betöltött szerepére: az irodalomtörténész és  esztétaként is ismert Jánosra, Zsuzsannára, a néhai kiváló folklórkutatóra, az archaikus népi imádságok nagy kutatójára és testvérére, az irodalomtörténész Ilonára. Utalt arra is, hogy ennek a családnak a tagja Erdélyi Géza is, aki egy személyben lelkipásztor és egyetemi oktató, művészettörténész és közíró, Kövesdi Károly fogalmazásában „a szó legjobb értelmében vett közösségi, közösségépítő ember”.

B. Kovács István Erdélyi Géza gyermekkorát és tanulmányi időszakát felidézve elmondta, hogy  a Laborc folyó mellett fekvő Abarán született, ahol édesapja református lelkészként szolgált. A második világháborút követő teljes jogfosztottság után elsőként megnyíló, Magyar Örökség-díjas komáromi magyar gimnáziumban érettségizett, teológiai tanulmányait pedig Prágában végezte (1958), ahol (1988) doktori címet is szerzett.

„Erdélyi Géza lelkészi pályáját Varga Imre püspök mellett kezdte 1960-ban, Rimaszombatban. Mint maga megvallotta, amikor püspöke megkérdezte tőle, hol szeretné végezni a szolgálatot, úgy válaszolt: mindegy, csak Gömörben ne. Végül úgy alakult, hogy egész felnőtt életét gömöriek között élte le, ide kötötte lelkipásztori szolgálatának teljes időszaka. Innen választotta élete párját, Daniellát is. Rimaszombatból Szalócra került, majd 1966 és 1985 között Rozsnyón folytatta a lelkészi szolgálatot. Tompa Mihály kései utódjaként került Hanvára, majd Rimaszombatban fejezte be az aktív szolgálatot. Erdélyi Gézának nem kis érdeme van abban, hogy az a gömöri reformátusság, amelynek a 2. világháborút követően a gerincét roppantották meg, s már-már szinte missziós terület lett, ha megfogyva is, de túlélte a ki-, át- és betelepítés keserveit, a kommunista évtizedeket. Sőt, az elpusztult templomok, s elfogyott gyülekezetek mellett az építkezésre is van ereje“ – mondta B. Kovács István laudációjában.

Erdélyi Géza életpályájának a méltatását püspökké választásával folytatta, kiemelve, hogy az Úr 1996-ban őrá, akkortájt hanvai lelkészre bízta a Felvidéken élő reformátusok irányítását. Ezzel kapcsolatban idézte a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egykori főgondnokának, a szintén Magyar Örökség-díjas Koncsol Lászlónak a sorait: „Emberpróbáló munka volt egy szétzilált, tönkretett egyházkerületet újjáépíteni, gyülekezeti birtokokat visszaperelni, épületeket, templomokat is visszacsikarni, renoválni, iskolákat, menházakat alapítani, a révkomáromi teológiát is beleértve, kapcsolatokat ápolni az öt kontinens református egyházaival, pénzt szerezni a magyarországi és nyugati protestáns segélyszervezetektől mindenre, ami Egyházunk számára halaszthatatlanul szükséges, és utazni, utazni, utazni éjjel és nappal hetven fölött is fáradhatatlanul. Lelkipásztorokat nevelni nagy számban az üres parókiákra, új egyházalkotmányt és új egyházi törvények sokaságát alkotni meg a Zsinattal egyházi parlamentünk elnökeként. Tömören: Rád az Úr néhány felelős emberünk kezdeményei után Egyházunk újjáépítésének hatalmas munkáját bízta.”

Erdélyi Gézát 2002-ben újraválasztották és 2008‑ig, nyugállományba vonulásáig látta el a püspöki szolgálatot. Emellett, 2001-től a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának az elnöki tisztét is betöltötte, 2010-től az Emberi Méltóság Tanácsának alelnökévé választották.

„Ahol csak tehette, híven képviselte a reá bízottakat. Szolgálata földrészeket ível át, s nem csupán a reformátusságot, hanem a szétszórtságában is egységes magyar nemzetet is megjeleníti. Hervadhatatlan érdeme van abban, hogy Komáromban 1994-ben megalakult a Calvin János Teológiai Akadémia, amely utóbb a mai Selye János Egyetem alapját képezte, hogy 1999-ben megnyithatta kapuit a rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnázium szellemi örököseként a Tompa Mihály Református Gimnázium. Ugyanitt 2002-ben létrejöhetett az egyház múltját, emlékeit megőrizni és bemutatni hivatott intézmény, a Református Tudományos Gyűjtemények is“ – sorolta méltatásában a nyugalmazott püspök munkálkodása által elért eredményeket.

Beszédében megemlítette azt, hogy Lukács evangéliuma egyik igeverse alapján Erdélyi Géza azt mondta: „Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt, ” amit még kiegészített azzal, hogy „Mindig azon felül kell tenni!“  B. Kovács István beszédében nyomatékosította, hogy ehhez a felfogáshoz hűséges maradt. „Tanúság erre kiterjedt közéleti szolgálata, gazdag publicisztikai tevékenysége, valamint a tudomány terén kifejtett munkássága. A prágai cseh műegyetemen 1975-ben művészettörténészi diplomát is szerzett. A gömöri klasszicizmusnak legkiválóbb ismerője. Eredményeit a Gömör vármegye klasszicista építészete c. monográfiájában ismertette. Rozsnyói szolgálati évei alatt katalogizálta a betléri Andrássy-kastély könyvtárát, fellelte az utókor számára a Wesselényi-féle összeesküvés perének az iratanyagát is.“

Rámutatott arra, hogy Erdélyi Géza sokoldalú szolgálatát számos elismerés, kitüntetés is jelzi. Egyebek közt díszpolgára szülőfalujának, Abarának, Szalócnak, Rozsnyónak és Tornaljának, birtokosa Rimaszombat Város Díjának. /Legutóbb a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház  Pálóczi-Czinke István-díjban részesítette./

B. Kovács István beszéde végén ismét sorstársának, Koncsol Lászlónak a szavait idézte: „Próbáról próbára küldött a teremtő, s látva, hogy a rád bízott tálentumokat híven az Ő és Egyháza javára hasznosítod, a legtöbbet bízta rád. Nemcsak a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, hanem a Kárpát-medence reformátussága is köszöni fáradozásodat, továbbá azt, amit egyházkerületeink egyesítéséért Te is végeztél. [...] kérjük a teremtő és megtartó Istent, hogy lehess sokáig boldog híveid, szolgatársaid és családod körében. Az Úr áldása legyen életeden és további szolgálataidon..”

A méltatás után dr.Tulassay Tivadar professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja nyújtotta át Erdélyi Géza emeritus református püspöknek a Magyar Örökség díjat.

A díjazottak nevében Erdélyi Géza nyugalmazott püspök mondott köszönetet azért, hogy vannak, akik számon tartják és értékelik az egész nemzetet szolgáló munkájukat: „Nagy örömöt szereztek a számunkra és további munkára serkent” – mondta bevezetőjében, majd személyes élettapasztalatát ismertetve hetven esztendővel kanyarodott vissza az időben, amikor magára öltötte a „Kincskereső Kisködmönt”, s elindult, hogy később a Gondviselő által kijelölt úton időtálló kincseket keressen. Hálát adott a szüleinek, hogy bizonyos alapokkal és ismeretekkel ekkor már rendelkezett, aminek köszönhetően fokozatosan felfedezhette örökségünk lelki-szellemi-tárgyi kincseit. Kezdettől fogva feladatának tartotta a kivételesen gazdag, sokszínű történelmi örökség folyamatosan épülő hatalmas katedrálisának gazdagságát megőrizni, és legalább egy téglával, építő kővel gyarapítani azt. „Bizonyos vagyok afelől, hogy a kitüntetetteket ugyanez a szándék vezette és vezeti. Legalább egy pillanatra, kiemelten gondoljunk most a hatodik díjazottra, Móra Ferencre. Írásaival, egész életművével ő érte el népünk legszélesebb rétegeit” – mondta beszédében Erdélyi Géza püspök, hozzátéve, hogy egyházi és nemzeti vonatkozásban, amely nem szigetelhető el egymástól, sok évtizedes szolgálata folyamán tanulságos tapasztalatokat szerzett és reményteli felismerésekkel gazdagodott.

Megtanulta, hogy a gonoszokkal nem érdemes, de nem is szabad kompromisszumot kötni. Rádöbbentette arra, hogy lelkészi hívatása  és szolgálatom tulajdonképpen küldetést jelent. Felismerte, hogy nemcsak az égi testeknek és a földi dolgoknak, jelenségeknek van rendeltetésük, és nem is csak az egyéneknek, hanem a különböző közösségeknek, sőt a nemzeteknek is lehet történelmi távlatokban értelmezhető küldetése. Már ifjan szükségszerűen tette föl önmagamnak a kérdést: Mi lehet a magyar nemzet küldetése. Kérdésére a választ is megfogalmazva elmondta: „A magyar küldetés benne van a történelmünkben. Elegendő csupán az utolsó hat – hét évszázad eseményeire, történelmi nagyjaira, például a Hunyadiakra gondolni. Korukban Magyarországot, Nyugat-Európában antemurale christianitatis-ként emlegették, és nem véletlenül, mert valóban a keresztyénség védfala, védő bástyája volt. Fejedelmeink is a szabadságért, és az igazságért harcoltak nagy áldozatokat hozva. És 1848, 1956, 1989, 2012. Minden harc és küzdelem a mások érdekében is folyt, eltérő módon, de ma is ez történik”.

Beszédében utalt a magyarság küldetésére is: ”A szabadság és az igazság hűséges szolgálata, (nagy áldozatok árán), és még valami, az egyedülálló, mellérendelő gondolkodás, ez magyar sajátosság, (nem az alárendelő, kiszipolyozó, leigázó magatartás, ez mások jellemzője). Nekünk a sajátunkat kell meghonosítanunk a világban, de sokkal nagyobb, több bölcsességgel, mint eddig tettük. Mindezen lelki – szellemi – erkölcs és mentális tulajdonságunk nemzeti örökségünk szerves része. Küldetésünk betöltése, vallom, közös feladat. Gyarapítsuk hát tovább történelmi örökségünket, hogy ne kelljen szembe néznünk a „nemlét iszonyával”, ahogy azt Arany János írta, Széchenyi István életével foglalkozva”.

Köszöntő beszédében az ún. határon túliakról, a nemzetiségről, a nemzetrészek helyzetéről is megfogalmazta gondolatait: „Őshonosként nem érzem magamat kisebbséginek. Kisebbségiek, a betelepítettek vagy a betelepülők. Az által, hogy többnyire felelőtlen diktátorok határokat tologatnak a népek és nemzetek feje fölött, az ember még nem lesz mássá. A gének nem változnak, a vér sem válik vízzé, ezt tudjuk. Az életet a Teremtőtől kapjuk, de életünk folyását, alakulását, legalább részben már mi magunk befolyásolhatjuk, tehát, a tudatunkat szükséges karbantartanunk. A két döntően fontos tartóoszlopot, a hitbeli-vallási és a nemzeti önazonossági tudatunkat. Ha ezek rendben vannak, akkor senkit sem lehet egykönnyen „átvedlésre”, önfeladásra bírni”.

Utalt arra is, hogy sohasem volt könnyű feladat megérteni és másokkal megértetni, hogy miért tekinthető nemzeti örökségünk szerves részének: a Teleki Téka, a marosvásárhelyi Vártemplom, Munkács vára, az egykori nyugat-magyarországi várrendszer, a kassai Szent Erzsébet Dóm, a kolozsvári Szent Mihály-, a jánosi és deáki román-kori templom, az újvidéki szecessziós építészet, a Sapiencia és a Selye János Komáromi Egyetem, nem szólva a nagy történelmi, művész, egyházi és tudós személyiségekről és alkotásaikról (például Bartók, Liszt, Beethoven, stb).

Elmondta azt is, hogy nem könnyű, ellenben egyenesen fájó azt tapasztalni, hogy Magyarországon sem érti, talán nem is akarja mindenki megérteni az említetteket. „Netalán arra kellene gondolnunk, hogy a politizáló elit némelyikének értelmi képességeit meghaladja annak megértése, hogy más országok kényszerű vagy önként vállalt kötelékében, becsületes polgárként bárki lehet szíve szerint a saját nemzetéhez tartozó, és külföldön létre jött alkotásaik is magyar örökséget képeznek, és ezt kimondani nem vétség”.

Végezetül elmondta, hogy nehéz állandó szorításban élni, ellenszélben előre haladni és nyelvünket, azonosságtudatunkat megőrizni, pedig ez az igaz és helyes út, amelyen járnunk kell, és megmaradunk. Hozzátette azonban azt is, hogy már nem vagyunk elhagyatottak. Magyarország vállalja a határokon kívülre rekesztett nemzetrészeket. „Megköszönöm a mai Kormány és a Parlament támogatását, kérve, a „maradék ország” polgárainak türelmét és további támogatását, hogy azok benső tusakodása is sikeres lehessen, akik meginogtak” – mondta beszéde végén Erdélyi Géza nyugalmazott református püspök.

--------------------------------------------

A Magyar Örökség-díjat Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre javaslatára a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma hozta létre 1995-ben. A Magyar Örökség-díj gondozását 2003-tól a Magyar Örökség és Európa Egyesület vette át. A díj azon magyar intézményeknek, csoportoknak adható, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. Ezek együttesen alkotják a magyarság „láthatatlan szellemi múzeumát”.

A kitüntetést odaítélő díjbizottság elnöke az indulástól 2000-es államfővé választásáig Mádl Ferenc, 2000-től pedig Hámori József lett. Az első díjkiosztásra 1995. december 21-én a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében került sor. A díjátadásra azóta folyamatosan évente négy alkalommal kerül sor.

Reformata, Iski Ibolya