Szolgálatba állítva

2018. szeptember 06., csütörtök

Ez volt a mottója, központi gondolata a barsi egyházmegyében megszervezett presbiteri konferenciának, amelyre 2018. augusztus 29-én került sor Pozbán.

Dukon András, a helyi lelkész igei köszöntővel, a Kol.1:9b-11 alapján üdvözölte a jelenlevőket. Majd Kassai Gyula, a barsi egyházmegye esperese az 1Kir. 15:1-15 alapján tolmácsolta az Igét. Hangsúlyozta, hogy komolyan kell venni Isten szolgálatát, s Istennek megfelelő módon az Ő dicsőségére kell szolgálni. Elmondta, ha a szolgálaton nincs rajta Isten áldása, az nem lehet eredményes. „Az a szolgálat, aminek nincs üzenete és küldetése, a megmérettetés napján könnyűnek találtatik” – hangsúlyozta az esperes. Majd rámutatott arra, hogy a szolgálat éveinek hossza sem tartja meg a szolgálattevőt. Szükséges, hogy egymást erősítsük a szolgálatban, hiszen mi nem egymás ellenfelei vagyunk. Egymást erősíteni kell! Végül hozzátette, másként nem lehet szolgálni, csak úgy, ahogyan az a Szentírásban olvasható, ha teljesen az Úré a szív!

Dr. Somogyi Alfréd, a pozsonyi egyházmegye esperese, a Selye János Egyetem Teológiai Karának dékánhelyettese volt az első előadó. Három pontban beszélt a presbiteri szolgálatról: szolgálat a múltban, a jelenben, valamint a jövőben milyennek látja az ideális presbiteri szolgálatot! Hangsúlyozta, hogy egy presbiternek úgy kell viselkednie, mintha az ő magántulajdona lenne az egyházközség. Amiként odahaza gyarapodást munkál, ugyanúgy az egyházközségben is gyarapodást kell szolgálnia! A presbiter nem egy tagja a gyülekezetnek, nem is vezetője, de bibliai kifejezéssel élve sáfára! Tudatosítani kell, hogy nem a lelkipásztornak dolgozik, nem is a gyülekezetnek, hanem Isten országát munkálja!

Az előadó a presbiteri eskü szövegére építve elmondta, hogy a hitben járásnak és az erős bibliaismeretnek nélkülözhetetlennek kell lennie! Ne embereknek akarjanak megfelelni, Istennek kell tetszeni! Közölte, hogy egy presbiter sem lehet egyszerre világi és egyházi személy, de választani kell, s ha az egyházi mellett hozott döntést, akkor azt kell képviselnie a világban, a társadalomban is. Elhangzott az is, hogy a tekintélyt az adja meg, ha hitben, lelkiekben gazdag a szolgálattevő, ugyanakkor tekintélyt erősít a szolgálat is, ám vannak, akik a sok fáradozást, a munkát és a teljesítményt nem irigylik, de annál inkább az elismerést! Ideális állapot lenne, ha a hitben járó, bizonyságtevő presbiterek állnának a gyülekezet élén; ha egyes munkaterületeken meglennének a munkálatokat megszervezők. Végül hozzátette: „őszinte testvéri kapcsolat legyen köztünk, amiben egymás gyengeségeit kipótoljuk, s az erősségeket elfogadjuk és támogatjuk.”

A másik előadó Fekete Vince, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház főgondnoka volt. Elsősorban a Szentíráson keresztül mutatott rá a szolgálatra, azon belül is Péter első levelét emelte ki (5:2-3. 4:10. 1:5-7. 4:17). A presbiteri tisztségről Kálvin János szavaival élve is szólt. Elmondta, szükséges, hogy szoros összefüggésben legyen az elhívással, ahogyan magával az elhívóval, Istennel is! Az elhívással kapcsolatban 1Thessz. 4:7-t és az Ef. 4:1-t idézte! Hangsúlyozta, hogy a szorgalmas munka Isten dicsőítésévé válik!

Előadásának értékességét személyes bizonyságtételével is növelte. Tanúbizonyságában elmondta, 26 évvel ezelőtt miként szólt szívéhez az Ige, miszerint: „Válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni.” (Józs. 24:15) Erre a felszólításra indult útnak, hátrahagyva a várost, ahol élt s a munkahelyet, ahol dolgozott, s elkötelezte magát magyar nyelvű lakterületen, református közösségben. Bizonyságtétele alátámasztotta az Igét, miszerint: „Az Istennek útja tökéletes; az Úrnak beszéde tiszta; paizsa ő mindeneknek, a kik ő benne bíznak.” (2Sám. 22:31)  Előadásában választ keresett arra a kérdésre is, hogy ki a presbiter. „Presbiter az, aki felelősséget vállal a gyülekezetért, a gyülekezet életéért, a szolgálatért, jelenlétéért, Krisztus ügyéért. A presbiter bojtár, akire a pásztor, Jézus Krisztus bízza a nyájat. Bojtárságát nem téveszti össze a saját akaratának megvalósításával. A presbiter együtt buzog a lelkipásztorral Isten országának építésében!”

Pontokban vázolva szólt arról is, hogy miként kell a presbiteri tisztséget viselni! Elsősorban hittel, amit gyakorol a családban, a gyülekezetben, a társadalomban. Másodszor szóban, vagyis elhívatásának méltóan szólal meg. Életvitelben úgy, hogy fogadalomtételét betartja. Magaviseletével minden időben keresztyén marad. Magatartásával felvállalja az egymáshoz tartozást a Kárpát-medencében élő magyarokkal. Kiállását pedig felvállalja alkalmas és alkalmatlan időben, miközben Krisztus szeretetét képviseli.

A presbiteri tisztséggel kapcsolatban elmondta, hogy a presbiter az egyházközség alapköve, lámpása, ízesítő sója, Istenben bizakodó ember, derülátó és optimista, aktív tagja és aktív résztvevője a szolgálatnak! Ápolnia kell a rábízott javakat, méltóságteljesen kell betöltenie a tisztséget, s keresztyén magatartást kell tanúsítania! Zárszóként idézte Füle Lajos Presbiterek c. megszívlelendő versét.

Az előadásokat követően az egyházmegye esperese felszólalásában azt kérte, hogy „mindazt, amit hallottunk, töltsük be küldetésként.”

Kiss Pál, a barsi egyházmegye gondnoka köszönetnyilvánítását fejezte ki az előadók iránt, s megköszönte a helyi gyülekezet elöljáróinak, hogy támogatást kapva helyt kapott az egyházmegyei presbiteri konferencia.

Mente Róbert, a pozbai gyülekezet gondnoka hangsúlyozta, hogy a presbitereket elöljáróknak nevezik, példát mutatva nekik, hogyan kell elől járniuk a gyülekezeti életben. 2Móz. 18:21 alapján rámutatott arra, hogy az elöljáróknak istenfélőknek, hűségeseknek kell lenniük, akik együtt tudják hordozni a terheket, s teszik ezt úgy, hogy elkötelezik magukat az Úr mellett és a gyülekezet szolgálatára. Kiemelte, mennyire fontos, hogy a presbiterek átengedjék magukat Isten Szent Lelkének és engedjék, hogy Isten tanítsa őket! Tudni és akarni kell az Úrhoz fordulni, Őrá nézve kell cselekedni és szolgálni, Őhozzá kell igazodni! Beszédében hangsúlyozta, a hűség annyit jelent, „végigjárni azon az úton, amin elköteleztem magam. Isten mellett érdemes elkötelezni magunkat, Vele érdemes szövetséget kötni!” Befejezésként elhangzott, hogy nem csak Mózes kereste egykor az istenfélő, hűséges és teherbíró munkatársakat, de ilyen presbitereket keres az Úr ma is!

Miután a résztvevők elénekelték a nemzeti imádságot, a Himnuszt, a lelki táplálék után mindenkit szeretettel hívtak és vártak a szeretetvendégségre is!

Sándor Veronika

események továbbiak →

Reformáció 500