A emlékezés a nemesradnóti tűzvészre Jób példáján keresztül

2018. szeptember 06., csütörtök

A 110 évvel ezelőtti nagy tűzvészre emlékeztek Nemesradnóton, ahol beszédet mondott Milen Marcell helyettes lelkész, aki 2018 első felében szolgált a Nemesradnóti Református Egyházközség gyülekezetében.

Nemesradnót község (Rimaszombati járás) 110 évvel ezelőtt, 1908. július 13-án égett le. A kárt mintegy  65 ezer koránára értékelték, de felbecsülhetetlen, hogy odaveszett a költő, Pósa Lajos szülőháza is, aki ugyan maga kezdte a gyűjtések szervezését a tűzkárosultak javára, viszont saját háza soha nem épülhetett fel. Imitációként 2018. augusztus 17-én, emlékezve a tűzvészre, s azt követő társadalmi összefogásra, felépítettek egy mesebeli szalmaházat, ami mindenki szeme láttára porrá égett. Az egykori eseményeket tárlattal idézték fel. A reményteljes építkezés szellemében pedig ezen a napon újjáalakították a Csemadok Nemesradnóti Alapszervezetét, s egyúttal a református gyülekezet tagjai elbúcsúztak helyettes lelkészüktől is, aki 2017 karácsonyától és 2018 július végéig szolgált itt.

„Hiszem és vallom, hogy az örökkévaló és mindenható Isten segített el bennünket erre a mai együttlétre is. Neki adhatunk hálát megtartó kegyelméért, szeretetéért, azért, hogy nem csak sokféle boldog és fölemelő alkalmon volt velünk, de megannyi próbán, viszontagságon, mélyponton segítette át történelme során ennek a falunak a közösségét, és bennünket is egyéni életünkben” – kezdte beszédét Milen Marcell.

Majd megköszönte, hogy az Isten örömmel és reménységgel tölti be lelkünket, ami mindig erőt, lendületet ad a további munkához és a legkülönfélébb és legváratlanabb terhek elhordozásához. „Úgy gondolom, hogy ez a mostani együttlét egy örömteli alkalom, mert megláthatjuk Istennek azt a jóságát, amely idáig hozott minket. Nem volt ez könnyű út a mi elődeink számára, azonban hittel megjárt út volt. A mi életutunk, élethelyzetünk sem könnyű, de lehet azt Istenbe vetett hittel élni. Így nyerünk áldást, így nyerünk jövőt nem csak e földi dolgokra vonatkozóan, hanem a mennyei távlatokat illetően is” – mondta a lelkipásztor.

Beszédében a Bibliából Jób történetét hozta például az Ószövetségből. „Egy ősi történettel van itt találkozásunk. Jób a főszereplője, aki az ősi Izráel déli részén, tehát Edóm területén élt valahol. Azt tudjuk róla, hogy feddhetetlen, becsületes ember volt, aki félte az Istent és kerülte a rosszat. Tíz gyermeke született. Isten földi javakkal is gazdagon megáldotta, hiszen több ezer jószága és sok-sok szolgája volt. Így jellemzi őt a Biblia: Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél. Egy alkalommal viszont a mennyei lények körében a Sátán Isten előtt megvádolta Jóbot azzal, hogy csak azért féli az Urat, mert mindene megvan. Csak azért olyan kegyes ember, mert gazdag, boldog, mert nagy családja van. Ha egyszer, különféle csapások során elveszítené mindenét, még az egészségét is, bizonyosan megátkozná az Istent. Erre az Úr azt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak az életét kíméld meg. Ezután a Sátán pusztítása végig tarolja Jób életét. A Bibliában részletesen le vannak írva a csapások, hogyan veszíti el gyermekeit, jószágait, gazdagságát, még az egészségét is. Jób súlyos betegségbe esik, rettenetesen szenved, Istent mégsem átkozza meg. Sőt, alázatosan vallja: Az Úr adta, az Úr vette el. Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem mondott Jób olyat, amivel vétkezett volna. Nem tudjuk, hogy Jóbnak ez a nyomorúságos állapota milyen hosszú ideig tartott. Csak azt tudjuk, három barátja is eljött hozzá, hogy valamiképpen próbálják megvigasztalni, vagy az események okát megmagyarázni. A lényeg az, hogy miután Jób a próbatételt így kiállotta, Isten visszaadta neki egészségét, sőt egykori gazdagságának kétszeresét. Jobban megáldotta Jóbot ezután, mint ezek előtt, gyermekei is születtek és boldogan élhetett tovább” – idézte fel a lelkész.

Mire tanít bennünket Jób története? – tette fel a kérdést, majd hozzátette: Az első üzenete mindenképpen az, hogy emberi szemeink és gondolataink elől sok esetben rejtve vannak életünk történésének az okai. Jób sem tudta azt, hogy Istennél kikérte őt a Sátán. Nem látta, hogy a mennyei színfalak mögött mi zajlik. Oda a mi szemeink se látnak át.

Most arra a szomorú és tragikus eseményre emlékezünk, ami 110 évvel ezelőtt történt, hogy a falu nagy része 1908. július 13-án tűzvészben elpusztult. Miért történt ez? – kérdezhetjük. Hiszen ebben a faluban – ahogy az egyik újság fogalmazott - szorgalmas, takarékos, becsületes emberek éltek. Persze tudjuk azt, hogy valaki szeles, meleg nyári időben kivitte a kemence hamuját és végül ez okozta a tűzvészt. De a végső okot, hogy az Isten ezt miért rendezte így, azt nem tudhatjuk, csak találgathatunk, mint Jób barátai. Talán az itt élő emberek bűne miatt engedte meg ezt a tragédiát? Látjuk Jób példájából, hogy Isten nem a bűn és bűnhődés merev sémájához igazodik, hanem arra tanít, hogy az Ő gondolatait és cselekvéseit nem lehet egyszerű emberi logikával felérni. Isten megengedte egykor a tűzvészt. Lehet éppen azért, hogy az itt élő emberek hitét próbára tegye. Ez a második üzenete a történetnek.

A mindenható Isten különféle csapások által olykor éppen azoknak a hitét teszi próbára, akik istenfélők, akik hasonlók, mint Jób: feddhetetlenek, becsületesek és kerülik a rosszat. Én úgy gondolom, hogy 110 évvel ezelőtt Nemesradnót lakossága kiállta a próbát, ha ez egy isteni próbatétel volt. Tudjuk a korabeli feljegyzésekből, hogy leégett mintegy 50 lakóház, a hozzájuk tartozó melléképületekkel együtt. A tűz elpusztította az élőfákat is, amelyek a községet mintegy kertté tették. A felmért kár tetemes volt. Sok család maradt fedél nélkül, hajléktalanul és jutott koldusbotra. Hasonlóan, mint a mindenét elvesztő Jób. Isten nevét mégsem káromolták, épp ellenkezőleg: segítségül hívták. Ez a rendíthetetlen hit emelte őket az isteni megtartatás magaslatára. Ezért lakhatnak emberek ma is Nemesradnóton, ezért van faluközösség, ezért lehet történelmünk és kultúránk, és ezért ünnepelhetünk. Jó ezt a példát nekünk látnunk, követnünk és mindenképpen meg kell köszönnünk. Magasztaljuk az Urat és hálát adunk Neki azon áldásokért, amik őseink hitének gyümölcsei, s amiknek mi részesei és gyarapítói lehetünk, ha van elég hitünk, reménységünk és szeretetünk.

S amit végül még megemlítek a tűzvészes tragédia kapcsán, hogy: ez nem csak a hit próbája lehetett, hanem a szolidaritás és a felebaráti szeretet próbája is. Talán Isten kíváncsi volt arra, hogyan tudja ezt a tragédiát kezelni, nem csak a falu népe, hanem az akkori egész magyar nemzet. Vajon lesz-e bennük elég segítőkészség, akarat a jóra, a diakóniára, a bajba jutottak szeretetszolgálatára, megsegítésére?

1908. július 17-én Az Újság című lapban egy írás jelent meg a nemesradnóti eseményekkel kapcsolatban, mely a következő mondattal zárul: A szomszéd községek lakói a legnagyobb önfeláldozással segítettek a tűzvész fékezésénél. Tehát már a tűz megfékezésénél önfeláldozó segítséget kap Nemesradnót. Később, ahogy az egész magyar nemzet értesül a tragédiáról, úgy jelennek meg újságokban felhívások a károsultak megsegítésére. Különféle gyűjtéseket szerveznek, és a pénzadományokat elküldték a mindenüket elveszített családoknak. A szerencsétlenül járt község tehát nem hiába kiáltott segítségért. Nagyon sokan meghallották azt és segítettek, ahogy tudtak a bajba jutottakon. Jóbot is meglátogatta nyomorúságában három barátja. Próbáltak neki támaszt nyújtani” – sorolta Milen Marcell.

A megfogalmazott üzenetekből láthatjuk, hogy az Istenbe vetett hit hogyan volt jelen az itt élő emberek szívében, és miként segítette a szükség idején a nemzetet összefogásra.

Kifejtette, hogy a nagy tűzvész esetének feldolgozásából kitartást, reménységet, szeretetet, hitet, emberséget, de mindenekfölött Isten-tiszteletet is lehet tanulni. Majd végül Jób könyvének ide vonatkozó igéivel fejezte be beszédét: „Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd. A Mindenható fenyítését ne vesd meg. Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít. Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem’. Így legyen. Ámen.          

Reformata, -pósa-

események továbbiak →

Reformáció 500