Öt gyermekkel is boldogan

2018. december 28., péntek

A Pátria rádióban a 2019. január 1-én a 11.00 órakor kezdődő műsor a Komáromban élő öt gyermeket nevelő Süll Tamás és Kinga lelkészházaspár mindennapjaiba ad betekintést.

A lelkészházaspár öt gyermeket nevel. Három vér szerintit, két örökbefogadottat. Két fiú és három lány, az egyik roma származású. A legidősebb 13 éves, a legfiatalabb most lesz négy. Így lehetne röviden számot vetni a harmincas éveik végén járó, Komáromban élő házaspár gyermekeiről. Ma a sokgyermekes családok sorát bővítik, holott több mint tíz évvel ezelőtt még abban sem voltak biztosak, hogy lehetnek-e majd saját gyermekeik. De Isten kegyelmének köszönhetően kilenc év kellett ahhoz, hogy megsokasodjanak, hogy öt gyermek vegye őket körül.

A műsorban szó lesz az egyetemi évekről, a hivatástudatról, az elfogadásról, a szülői szerepkörről, a gyermekek neveléséről, a szabályokról, a segítségről, munkahelyi helytállásról, otthoni rituálékról és a zenei nevelésről is, valamint arról, hogy miként látják őket a kívülállók.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya

Fotó: Turányi József

események továbbiak →