Öt gyülekezet közös megemlékezése Pozbán

2019. március 21., csütörtök

2019. március 17-én a pozbai templom adott otthont öt gyülekezet közös megemlékezésének.

Dukon András pozbai lelkipásztor a Zsolt 121, 1-3 alapján kérte Isten segítségét az alkalomra. Ezt követően köszöntötte a vendégeket, kifejezve örömét, hogy újra együtt van az ún. „ötös fogat”, vagyis a helyi gyülekezet, a hozzá tartozó két leányegyház, Barsbaracska és a Barsbese, valamint az egykor odatartozó Újlót, és az anyaországi nagyigmándi testvérgyülekezet.

A nemzeti ünnepre emlékezve az igét Sugárné Damó Márta kisigmándi lelkipásztor hirdette Jn 14. 23-27 alapján. Hangsúlyozta, hogy megfáradva érezzük,  jó lenne békességre lelni Istenben, olyan békességre, melyet csak az Úr tud adni! „Életutunkon vannak hullámvölgyek, jobb és nehezebb időszakok, s van, hogy elfog minket a nyugtalanság. Ilyenkor jó meghallani Jézus bíztatását, miszerint ő békességet hagy nekünk, az ő békességét adja nekünk, de nem úgy adja nekünk, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a mi szívünk, ne is csüggedjen!” A magyar szabadságharcra emlékezve a lelkésznő kiemelte, hogy az egykori márciusi ifjakat is nyilvánvalóan sok nyugtalanság és szomorúság érte, de továbbhaladva útjukon őket is bátorította az Úr. Isten jelenléte és megtartása soha nem fog függ attól, hogy milyenek a körülmények! Ne a szomorúság töltse el a szívünket, de az összetartás, a hit, amit kapunk a mi Urunk, Jézus Krisztustól! Az igehirdetés azzal a bíztatással ért véget, hogy ne nyugtalankodjunk, mivel Isten szeretetétől nem választhat el semmi és senki!

Az áldás fogadását követően Dukon András lelkipásztor az úrasztalától elszavalta Babits Mihálytól az Áldás a magyarra című versét. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy a könyv, amiben a vers van, 1938-as kiadás, s egykor a felszabadult felvidéki testvérek számára ajándékozták. A következő szavalat Pásztor Réka konfirmandustól hangzott el, Bajza József Ébresztő című versét szavalta. Az ünneplő sereg elénekelte a Himnuszt, majd kivonulva a templomból a gyülekezetek képviselői, valamint a helyi önkormányzat képviselete elhelyezte az emlékezés koszorúit a kopjafánál.

Beszédet Mente Róbert gondnok mondott, kiemelve a térségben folyt ütközeteket, s rámutatott arra, hogy egyre inkább feledésbe merülnek a szlovák települések temetőin levő honvédsírok. Beszédében felidézte az egykori heves ágyúzásokat, hangsúlyozva, hogy néhány ágyúgolyó a református templom oldalában még ma is látható. Ám egy másik szemszögből is megvilágításra került a szabadságharc időszaka. Szentkúti Kiss Károly emlékiratait hátrahagyva bepillantást nyerhetett az emlékező sereg abba, hogy miként élte át egykor 8 évesen ezt az időszakot.

Sallai Tamás, a gyülekezet hittanosa idézte fel a néhai lelkész sorait. Hallható volt, hogy akkor hazafias dalok éneklésétől volt hangos a parókia, s a fiúgyermekeknek az édesanya nemzeti színű ruhát varrt, amit örömmel viseltek. A lelkész édesapját, aki akkor szintén lelkész volt, hónapokig tartották fogva Pozsonyban, minek hatására „egy őszhajú, mogorva öreg tért haza”.

Ennyi év eltelte után Szentkúti soraira való visszaemlékezés is bizonyítja a zsoltáros szavait, miszerint: „Örökre emlékezetes lesz az igaz.” (112:6) A beszédet követően az ünneplő sereg elénekelte a Szózatot.

Az ünnepet megkoronázta, hogy leleplezésre került a Kálvin parkban a helyi gyülekezet információs táblája, melynek szövegét a helyi gyülekezet gondnoka állította össze. A tábla három nyelven ad hírt az egyházközség életéről, a reformátorokról, a templomról és a kegytárgyakról, az egykori lelkészről, Szentkúti Kiss Károlyról, de jutott hely gondolatokra a testvérgyülekezetről is.

A kapcsolatokat ápolva szeretettel hívtak és vártak mindenkit szeretetvendégségre, beszélgetésre.

Kép és szöveg: Sándor Veronika

események továbbiak →