„Az Úrtól lett, és csodálatos a mi szemeink előtt” - A Beretkei Református Árvaház története (1929–1944)

2020. március 03., kedd

A beretkei árvaház megalapításának előzménye egy 1928 májusában Rimaszombatban tartott református leánykonferenciáig nyúlik vissza. Itt vetette fel ugyanis Bácsy Gyula, a kárpátaljai egyházkerület missziói lelkésze az akkor épp új gazdát kereső rozsnyói gyógyfürdő szállodaépületének egy árvaotthon céljára való megvásárlását. Az ötlet számos, főként gömöri egyháztag tetszését elnyerte, a konvent viszont – elsősorban anyagi okokra hivatkozva – elutasította a javaslatot.

Ekkor azonban az árvaház ügye új, váratlan fordulatot vett: Beretke földbirtokosnője, Tornallyay Margit ugyanis – az ekkor már beretkei lelkész, Bácsy Gyula ösztönzésére – a református egyháznak ajándékozta egyik kastélyát, kiegészítve azt egy, az épület teljes felújításához szükséges 100 000 koronás pénzadománnyal. Ebben az épületben nyitotta meg kapuit 1929. október 31-én tíz fiú és két leány árvával a Beretkei Református Árvaház. A korszakban ez volt a Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház egyetlen egyetemes, összegyházi fenntartású árvaháza.

Az intézménybe csak törvényes házasságból származó református árvákat, félárvákat és később rendkívül rossz szociális helyzetben levő gyermekeket vettek fel. A gyermekek átlagos létszáma az árvaház fennállása idején harminc és negyven fő között mozgott. Az intézmény igazgatója az első hat évben Bácsy Gyula volt. Munkáját felesége, egy, időnként két nevelő vagy diakonissza, egy szakácsnő és egy mindenes segítette. Bácsy távozása után az intézmény vezetését rövid időre Borza Zoltán lelkész, majd a helyi református elemi iskola igazgatója, Gérecz Lajos vette át.

A Beretkére került árvákat minden tekintetben kifogástalan körülmények fogadták. A fiúk és lányok külön hálószobában aludtak. A gyermekek mindennapjait a tanulás – munka – játék tevékenységi formák hármasa határozta meg. Számos munkát ők végeztek az árvaház körül: a takarítást, a mosást, a favágást vagy épp a kertészkedést. A vallásos lelki nevelés mellett nagy gondot fordítottak a testedzésre is.

Az árvák taníttatása a község református elemi iskolájában folyt a helyi diákokkal együtt. A legjobb előmenetelt felmutató árvák a sajógömöri evangélikus polgári iskolában folytathatták tanulmányaikat. A Beretke és Sajógömör közti, mintegy öt kilométer hosszú utat naponta kétszer, gyalogszerrel kellett megtenni a diákoknak. A felcseperedő fiúárvákat főként iparossegédnek adták, a tehetségesebb árvák közül viszont volt, aki gimnáziumban vagy tanítóképzőben folytatta tanulmányait.

Az árvaháznak számos nagylelkű támogatója és segítője volt, akiknek nagy része a gömöri egyházmegyéből került ki. Közülük is kiemelkedett a már említett Tornallyay Margit és testvére, a tornaljai földbirtokos és tiszáninneni egyházkerületi főgondnok, Tornallyay Zoltán.

Az 1938. november 2-án aláírt első bécsi döntés értelmében Beretke újra Magyarországhoz került. A határmódosítás után valósult meg az árvaház épületének modernizálása, mely az elektromos áram, valamint a vezetékes ivóvíz bevezetését jelentette. 1943-ben a tiszáninneni egyházkerület püspöke, Enyedy Andor tett látogatást az árvaházban, melynek emlékkönyvébe a következő sorokat írta: „Az Úrtól lett, és csodálatos a mi szemeink előtt.”

1944 szeptemberében a front közeledtének hírére az árvaház vezetősége igyekezett az árvákat rokonaiknál vagy befogadó családoknál biztonságba helyezni. A falut már november végén szovjet találat érte, ami december 25-e után rendszeressé vált. A katolikus és a református templomból is jóformán csak a négy fal maradt meg, de legalább megvédték a mögöttük található árvaház épületét, mely így csak néhány találatot kapott. A szovjet katonák január 12-én szállták meg a falut, és szinte minden mozdíthatót elvittek az árvaházból.

A háború végeztével az elküldött árvák már nem tértek vissza Beretkére. Az árvaház kastélyépületét a kommunista hatalomátvételt követően államosították. A beretkei egyházközség a rendszerváltás után visszakapta az épületet, melynek falain még a mai napig láthatóak a második világháború nyomai.

Galo Vilmos történész

Kálvinista Szemle 2/2020

események továbbiak →