Előfordult már az, hogy valaki nem is a Református Teológiai Karra akart jelentkezni, de mivel megfordult a nyílt napon, s meglátta ezt a lehetőséget is, s végül az ott hallgatható tanulmányi programok valamelyike emellett döntött?

Hiszem, hogy vannak ilyen esetek is, bár ezt annyira nem kísértem figyelemmel. Egyet azonban tudok. Az egyetem indulásának első éveiben, talán tíz-tizenkét évvel ezelőtt, amikor még nem voltak ilyen jellegű rendezvények, személyesen látogattuk meg a középiskolákat. Úgy, ahogyan teszi ezt már pár éve az egyetem Karrier-tanácsadó Központja is az egyetemi Nyitott Nap szervezése mellett. Egy-két alkalommal személyesen én is meglátogattam a bodrogközi és az Ung-vidéki régió, illetve Kassa környékén lévő középiskolákat, ahol bemutattuk az egyetemet és felvázoltuk milyen tanulmányokat lehet folytatni az egyes karokon. A későbbiekben aztán találkoztam olyan hallgatókkal, akik a következő akadémiai évben odajöttek hozzám azzal, hogy voltam az iskolájukban, most meg találkoztunk személyesen is. Hiszem azt, hogy vannak olyan hallgatók, akiket megfog valami, s utána azt mondják: jó helyen leszek itt. Biztos vagyok abban, hogy ez minden kar esetében igaz, s remélem, hogy a Jóisten tudja úgy munkálni az ember életében a szálakat, hogy az a mi karunk esetében is igaz legyen.

Hogyan lehetne irányítani az érettségizőket, vagy azokat, akik még mindig keresik a helyüket a Református Teológiai Karra? Ugyanakkor  nem szabad talán elfelejteni azt sem, hogy aki teológiát szeretne tanulni, annak rendelkeznie kellene valamiféle elhívással is  a szolgálatra. Vagy ez megkapható a tanulmányok közben is?

Ez kétpólusú. Nem tudjuk ugyanis mi sem kijelenteni, hogy akik nálunk tanulnak, azoknak egyértelmű elhívásuk volt a lelkipásztori szolgálatra – azt csak a Jó Isten döntheti el. Vannak olyan hallgatók, akik menet közben jönnek rá ennek az egésznek az izére, szépségére, s ily módon az elhívás-tudatuk menet közben alakul ki. Tehát nem biztos, hogy a jelentkező olyan elhívás-tudattal jön, amilyet mi elvárnánk, de mégis valamilyen módon, talán a közegnek vagy egyéb történéseknek a hatására ennek a folyamatnak lelkes és aktív részesei lesznek. A teológia, mint tudományterület és ezzel összefüggésben maga a lelkipásztori szolgálat ugyanis feltételez valamiféle elhívást. De ez érvényes a missziológia, diakónia, szociális gondoskodás tanulmányi programra is. Úgy vélem, a karunkra jelentkezők tudatában vannak annak, hogy amit választanak, az nem a legversenyképesebb szakma. Sőt, hátrányos helyzetben is van a többi professzióval, hivatással szemben. Mégis a karunkra jelentkezőkben maga az indíttatás olyan jellegű, amely arról szól, hogy nem arra tekintek, hogy több pénzt keressek azzal a munkával, amit a végzés után találok majd a munkaerő-piacon, hanem inkább a szolgálatnak a lehetőségéről. 

Mennyire tudja motiválni a jelentkezőket az a tény, hogy ha itt végeznek, akkor nem kell attól tartaniuk, hogy a munkanélküliek sorát gyarapítják majd a tanulmányaik befejezésével, hanem lesz munkájuk lelkipásztorként. Kapnak gyülekezetet, szolgálati lehetőséget. Vagy tényleg kell egy komoly elhívás is, illetve mi dönthet?

Évről évre kevesebben jelentkeznek a teológia szakra. Megvan ugyan ennek a szolgálatnak egyértelműen a maga szépsége, de ugyanakkor a hétköznapi életben a maga nehézsége is. Ha valaki csak ez utóbbit látja, vagyis az ebből származó hátrányokat, például a nem éppen versenyképes fizetést – akkor tény és való, ez eleve távol tartja a jelentkezéstől a fiatalokat.  Egy református lelkész esetében meg kell látnunk a szolgálat és az ezért járó alacsonyabb bér mögött azt a családot is, akit kell majd ebből a nem éppen versenyképes bérből tartani, valamint mindazokat a tényeket, amelyek egy megélhetési körben számottevőek mindenféle kiadással összefüggésben. Nyilvánvaló, hogy ez motivációs hátrány lehet még azoknál is, akik éreznek magukban egyfajta elhívást, de megijednek ezektől a hátrányoktól. S amikor mérlegre teszik a pozitívumokat és a negatívumokat, s ha a mérlegeléskor ez utóbbit hozzák ki ebből az első helyen, akkor ez eltántoríthatja őket attól, hogy teológiát akarjanak tanulni és a későbbiekben lelkipásztorok legyenek.

Önök hogyan tudnak motiválni?

Elsősorban azzal, ami meghatározó és mérvadó: önmagunkkal. Azzal a szolgálattal, azokkal a megnyilatkozásokkal, amelyek mindenképpen őszintéknek kell lenniük. Sőt, oly módon is, hogy amikor eljönnek hozzánk a hallgatók, s látnak belőlünk valamit, - bár egy félórás prezentáció alatt nem nagyon lehet ezt lemérni -  ugyanakkor a nálunk folyó képzés bemutatása történhet örömmel, oly módon is, amely felkelti a fiatalban az érdeklődést arra nézve, hogy amit itt hall, az nem is olyan életidegen.

Sokszor a teológiai képzéstől, meg egyáltalán a teológiától azért félnek, mert sokan úgy gondolják, az másról sem szól csak a kemény Biblia-olvasásról, imádkozásról, bibliatudományról. De ez nem így van. Az Isten-hit, a Szentírásnak a tanulmányozásából és a Szentírásból fakadóan a teológiának, mint tudománynak a művelése egy nagyon is összetett folyamat, viszont rendkívül életszerű is egyben. Tud örömteli lenni és sikerélményt adni, mellesleg rengeteg pozitív impulzust is. Tehát, ha a fiatalok azzal szembesülnek, hogy akik teológiát tanultak vagy tanulnak, lelkipásztori szolgálatot töltenek be vagy a missziológia-diakónia-szociális gondoskodás szakterületén dolgoznak valamelyik intézményben, azok nagyon is emberiek, akikkel lehet együtt beszélgetni, örvendezni, nevetni, meg lehet velük együtt élni dolgokat, akkor vonzóvá tudjuk tenni önmagunk által is ezt a hivatást.

Igaz az az állítás, hogy aki a teológiai karon végez, annak biztosított a munkája?

Az elhelyezkedésnek a lehetősége az más kérdés. Elvileg mindenki el tudhat helyezkedni. De ez pontosításra szorul. A református egyháznak, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak pedig különösen meg van az a joga és él is azzal, hogy a lelkészképesítő vizsgákon alkalmasakat állítson szolgálatba. Mi nem adunk többet, mint diplomát. Felkészítjük a hallgatót arra, hogy adott esetben az egyház számára munkát végezzen: lelkipásztorit vagy másfajtát azokon a szakterületeken, amelyeken a másik tanulmányi programunkban érvényesíteni tud. De hogy az egyház kiket állít szolgálatba, arra mi már nem vagyunk hatással. Ugyanakkor elmondható az is, hogy az esetek nagy többségében tényleg az van, akik kikerülnek a teológiáról, és érvényesülni szeretnének az egyházban, azok érvényesülni is tudnak.A Református Teológiai Kar a Selye János Egyetem legkisebb kara, ami a hallgatói létszámot illeti. Hány hallgatójuk van az egyes tanulmányi programokon?

Összesen hetvenegy hallgatónk van. Számban kevésnek tűnik az egyetem 1800-as létszámához viszonyítva. A másik két karon 700-900 hallgató van, mi eltörpülünk ezek mellett. De ebben a számban már benne vannak a missziológia-diakónia-szociális gondoskodás, a református teológiai és doktori tanulmányi program hallgatói is. Mindezek ellenére a kar teljes körű képzési kínálatot nyújt, sőt, az idei évtől – úttörők vagyunk ebben is – megkaptuk a habilitációs és inaugurációs jogokat is. Ami azt jelenti, hogy a karunk docensi eljárásokat folytathat le és a megfelelő fokozatszerzési eljárás keretében javaslatokat tehet professzorok kinevezésére a köztársasági elnöknek.

Nemcsak nappali, hanem levelező, individuális képzést is biztosít a teológiai kar.

A mi karunk esetében ez egyedi, és csak itt van ilyen lehetőség arra, hogy a hallgatók java része az individuális képzés keretén belül tanulhasson. Sok olyan hallgatónk van, aki már családos, vagy már elvégzett egy főiskolát vagy egyetemet, és évtizedek óta más professzióban tevékenykedik. Egy bizonyos idő eltelte után gondolta úgy, hogy szeretne teológiát tanulni, mert lelkipásztorként  szolgálna. Később kapta meg azt az elhívást, amivel idejön, s úgy gondolja, Isten szolgálatában olyan módon akar tevőlegesen részt venni, hogy ezeket a tanulmányi programokat abszolválja és ilyen módon kíván majd a későbbiekben ezen szolgálati területekben érvényesülni. Mi biztosítjuk ennek a lehetőségét az individuális képzés keretein belül a megadott konzultációs napokon a tanórák megtartása által.

Nagyon sok érdeklődő van Magyarországról. Örülnek ennek? Vagy úgy gondolják a jelentkezők, hogy ide könnyebben felveszik őket?

Örülnénk annak, ha a saját közegünkből, elsősorban a Felvidék reformátusságából érkeznének fiatalok. Ez azt jelentené, hogy ebbe a közegbe is szeretnének visszamenni, ahonnan jöttek. Az elmúlt évek meghatározó trendje lett, hogy az Anyaországból is jönnek hozzánk tanulni. Egyre több hallgató érdeklődik az egyetem mindhárom kara iránt. Sőt, évről évre nő a magyarországi hallgatóknak a száma az egyetemen belül is. Ez a folyamat kedvezőnek is nevezhető akár, hiszen nemzetköziesítésben, európai gondolkodásban pozitíven mutatható ki, hogy más tagország fiataljai nálunk keresik az érvényesülésüket a mi egyetemi képzéseinken belül. Ez mindenképpen azt támasztja alá, akár még a szlovák felsőoktatás prominenseinek a megnyilatkozásaiban is, hogy lám, másutt is van irántunk kereslet és érdeklődés. Az már más lapra tartozik, hogy ezeknek a potenciális érdeklődőknek a jelentős része azért keres minket, mert nincsenek nyelvi akadályok. A szlovákiai felsőoktatásban egyelőre a végzésnek nem alapfeltétele az idegen nyelvből szerzett nyelvvizsga, Magyarországon viszont igen.

Hogyan oszlik meg a hallgatók száma az egyes tanulmányi programokat illetően?

A doktori képzésünkben jelen pillanatban négy nappali és öt levelezős hallgatónk van. A missziológia-diakónia-szociális gondoskodás szakon alapszinten huszonegy, a mesterin tíz, s a maradékot adja ki a református teológiai szak hallgatóinak a száma.

Terveznek-e nyitni a jövőben egy új szakot? Korábban már beszéltünk erről a lehetőségről, de történtek-e már ezzel kapcsolatban konkrét lépések?

Igen, tervezünk, de jelen pillanatban olyan nehéz megvalósítani, szinte kivitelezhetetlen, hogy felelőtlenség lenne most erről többet mondani. Amennyiben ez megvalósul az elképzeléseinknek megfelelően, akkor el tudjuk indítani ezt az általunk tervezett képzést is, s a nyilvánosságot azonnal tájékoztatjuk majd erről. Úgy vélem, ha zöld utat kapna, akkor az egy meghatározó jellegű képzési és tanulmányi program lesz nemcsak a kar, hanem az egész felvidéki magyarság számára.

Iski Ibolya

fotó: archív