A XVI. század második felében a gömöri falvak és városok jelentős része elfogadta a protestáns tanokat. Erre az időszakra esik a Hanvai Református Egyházközség megalapítása is. Az első ismert református prédikátora a gyülekezetnek Losonczi István volt. Őt egy 1596-ból való feljegyzés említi. E feljegyzés megemlíti a gyülekezet által fenntartott iskolát és a Hanvához tartozó leányegyházközségeket: Runyát, Lénártfalvát és Csízt is.

Az ellenreformáció időszakából érdemes megemlíteni Beregszászi István nevét, kit a gályarab prédikátorok közé sorolnak. Beregszászi István hanvai lelkészként megjárta a pozsonyi vésztörvényszéket, raboskodott a kapuvári, a sárvári és a buccari börtönökben. Szabadulása után bejárta Nyugat-Európa több országát, megfordult előkelő udvarokban, ahol igyekezett diplomáciai szinten közbenjárni az üldözött magyar protestánsok érdekében. Bár lett volna más lehetősége, mégis visszatért Hanvára, s haláláig itt folytatta szolgálatát. Beregszászi István hitvalló életére és hűségére emlékeztet a református templomban elhelyezett emléktábla is.A hanvai reformátusok 1820-ban határozták el, hogy rossz állapotú, 1667-ben épített kőtemplomuk helyett újat építenek. Az építkezést 1832-ben kezdték meg. A templomhajó elkészülte után fogtak bele a torony építésébe. A felszentelésre 1845 őszén került sor Szatmári József püspök jelenlétében. Erdélyi Géza püspök, ki a hanvai gyülekezet lelkésze is volt, így írja le a templomot Gömör vármegye klasszicista építészetéről kiadott könyvében: „A legjellegzetesebb klasszicista református templomok egyike… A templomtest zömök, masszív alakja a maradandóság érzését sugallja. Levegős, világos, sík mennyezettel fedett, tekintélyes tere szegmentekben záródik. A centrálisan elhelyezett úrasztala és szószék mindenünnen jól látható. Keleti és nyugati részében emelt árkádos karzatát porosz boltozat tartja. A templom keleti homlokzatához épült magas torony falait csigafejezetes falpillérek keretezik.” A műemlék templom tornyában 3 harang található. A nagyharangot 1858 áprilisában Heidelberger József losonci harangöntő készítette, a kisharang pedig, melyet 1883-ban öntöttek újra, Novotny Antal keze munkáját dicséri. A templom harmadik harangját a II. világháború idején elvitték. Így harmadik harangként a zeherjei templom összedőlt tornyából kimentett, Gombos Miklós által felújított harang szól, s erre emléktábla hívja fel az ide látogatók figyelmét. A templom értékes orgonáját 1893-ban Szalay Gyula székesfehérvári orgonaépítő mester készítette, és ez a 118 éves, műemlék hangszer kíséri a gyülekezeti éneklést ma is az egyházközségi alkalmakon.A hanvai református templomban hirdette Isten igéjét Tompa Mihály költő-lelkipásztor, aki 1851 és 1868 között volt a gyülekezet és a hozzá tartozó leányegyházközségek lelkipásztora. A rimaszombati árva fiú nehéz sorsból küzdötte fel magát, s lett országos hírű költőként Petőfi és Arany méltó társa. Tompa Mihály Sárospatakon tanult, Petőfit megismerve Pestre költözött, ahol nagy sikert aratott a több kiadást megért Népregék című verseskötete. Tompa azonban felcserélve a pesti művészéletet a lelkészi szolgálatra visszatért Gömörbe. Bejében kezdte meg a szolgálatot, majd tábori lelkészként részt vett a szabadságharcban, ezután rövid ideig Keleméren hirdette az igét, s ezután, 1851-ben fogadta el a hanvai gyülekezet meghívását, s haláláig hűséges is maradt az itteni egyházközségekhez. A bukott szabadságharc utáni nehéz időszak hallgatását Tompa versei törték meg. Ekkor születtek legismertebb költeményei: A gólyához és A madár, fiaihoz. Amellett, hogy megbecsült költője volt nemzetünknek, igehirdető lelkipásztorként is elismerték. Több prédikációs kötete is megjelent. Szószéki szolgálatát pedig egyik életrajzírója, Kéki Lajos így jellemezte: „A szószéken nagy egyszerűséggel, cziczoma nélkül, de megkapó közvetlenséggel, magával ragadó hévvel, s a hitnek és bölcsességnek egyként meggyőző erejével beszélt.”  Énekeskönyvünkben egy úrvacsorai ének, a 442. dicséret kötődik a nevéhez, melyet minden úrvacsorai alkalmon énekel a gyülekezet („Idvességünk, váltságunk, Jézus hozzád kiáltunk…”).  A hagyomány szerint, amikor Tompa Mihályt más gyülekezetbe hívták lelkésznek, ő így felelt: „A hanvai pap hamvai Hanván hamvadnak el.” Síremléke a templom mellett található. Tompa Mihály emlékét őrzi a templom közelében található parókia épülete is, melyet a nevezetes lelkipásztor igényei szerint építtetett a gyülekezet. Ez épület falai között élte Tompa Mihály életének utolsó éveit, mely esztendőket a betegség és a gyermekei elvesztése miatti gyász árnyékolta be. A Hanvai Református Egyházközség fontos küldetésének tekinti a költő-lelkipásztor hagyatékának őrzését, ápolását is, ezért a parókia udvarán lévő régi épületben emlékszobát alakított ki. Itt korabeli dokumentumok és más kiállítási anyagok segítségével lehet jobban megismerni Tompa Mihály életútját.A XX. század komoly próbák elé állította az egyházközséget. A két világháború közötti időszakban a gyülekezetet több támadás is érte az akkori államhatalom részéről. A legsúlyosabb az volt, amikor higiéniai okokra hivatkozva az egyházi iskola bezáratásáról döntöttek, és kilátásba helyezték a településen egy új, állami iskola felépítését. Ezt a gyülekezet nem fogadta el, komoly áldozatvállalással egy év alatt felépítették az új iskolát, hogy a gyermekeket továbbra is az Istentől kapott örökségüknek megfelelően, reformátusnak és magyarnak nevelhessék. A II. világháborút követően több családot Csehországba deportáltak, kik nehéz próbák és hosszú idő után, de végül visszatérhettek a településre.A Hanvai Református Egyházközségnek jelenleg mintegy 250 tagja van. A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében Magyarország Kormányának támogatásával a gyülekezet visszavásárolta és felújította az egykori iskolaépületet, mely református óvodaként szolgálja a település lakosságát. A hanvai egyházközség minden évben napközis tábort szervez a gyermekeknek, ifjúsági programot a fiataloknak, ünnepi alkalmakon pedig a gyülekezet kórusa szolgál. A Hanvai Diakóniai Otthon 46 idős ember számára nyújt otthont és gondoskodást.

A Hanvai Református Gyülekezet hálát adhat Istennek a múltban megtapasztalt megtartó kegyelemért, és hisszük egyházközségünk, egyházunk és nemzetünk jelene és jövője e nehéz időszakban is az Úr kezében van.

Soli Deo Gloria – Egyedül Istené a dicsőség!

Nagy Ákos Róbert, Kálvinista Szemle 2/2021

Fotó: Kovács Attila, Szarvas László, gyülekezeti archívum