Követségben, hűséggel

2021. október 25., hétfő

„Mindig van jövő!” De meg kell keresni a lehetőségeket a jelentéktelennek látszó dolgokban. Kicsik a lehetőségeink, de emellett nagy csodákat is megtapasztalhattunk már a múltban. Kis gyülekezet lévén viszont jobban oda tudunk figyelni a családokra, az egyéni lélek ápolására, mintha egy nagy gyülekezetben lennénk. Ha több időt tudunk szentelni a családokra, akkor talán annak is megvan az esélye arra, hogy tudatosítsák: mindenkire szükség van” – mondja Csatlós Péter, a kisráskai és hegyi gyülekezetekben több, mint húsz éve szolgáló lelkipásztor.

A kisráskai református templom tornya

Nagykapos felől autózunk kanyargós úton az Ung-vidék utolsó előtti, a Laborc mellett fekvő magyar településre, Kiskára. Itt szolgál már 23 éve megválasztott lelkipásztorként Csatlós Péter. Vele először a ma már tájházként működő, de szépen felújított egykori parókia épületéhez megyünk. A rajta lévő tábla hirdeti, hogy ebben a házban született Árvay József református lelkész és pedagógus, a Sárospataki Református Főiskola első igazgatója. Egy másik márványtáblával pedig az 55 éven keresztül, 1933 és 1988 között Kisráskán és Hegyiben szolgáló Szakál László lelkipásztor emlékének adóznak.Emléktábla az egykori parókia falán

A templom túloldalán található, az egykor élettel megtelt épület ma már ritkábban tárja ki kapuját, de a szépen karbantartott, füvesített, gémeskutas, sokféle játékot kínáló játszótérrel ellátott udvara pedig igazi szórakozóhelyet nyújt a gyermekek számára. Lehet itt hintázni, csúszdázni, lovacskázni. Sőt, még kosárlabdázni és futballozni is. S mivel a hely alkalmas egy nagyobb, akár kultúrális rendezvény megtartására is, a község egy színpadot is épített nézőtérrel.

Emléktábla az egykori parókia falán

Nézelődés közben a lelkipásztor elmeséli megválasztásának történetét. „1998 tavaszán az akkori esperes, Fülöp Sándor által  beosztott segédlelkész voltam ebben a körzetben, ahol  közvetlenül az  elődöm is szolgált  néhány évig. Mivel azonban mindkét gyülekezet, Nagyráska és Kisráska is anyaegyház, ezért a két szomszédos gyülekezet megtarthatta a lelkészválasztás jogát, amelyet érvényesítettek is a későbbiek folyamán. Az akkori gondnok, a néhai Molnár Sándor pedig kiállt amellett, hogy a gyülekezetet a lelkészi szolgálatokat illetően továbbra is a személyemben lássam el Kisráskán. Így mindkét gyülekezetbe hívhattak lelkészt. A gondnok szava pedig mérvadó volt, így én lettem a lelkipásztoruk” – idézi fel nem is annyira kellemes kezdetet Csatlós Péter, majd a jelenre utalva hozzáteszi: „Ennek egyik hozadéka az volt, hogy nemcsak anyagiakban, hanem lelkiekben is meg kellett erősödni. Talán ma már huszonhárom év távlatából az egyre fogyó gyülekezet nem idegenkedik a társegyházi viszony gondolatától sem, amennyiben a szükség így hozná” – teszi hozzá. 

Az egykori parókia udvara játszótérrel és színpaddal

Ott állunk az egykori parókia épülete előtt, amelyről – felújítását és az enyészettől való megmentését a gyülekezet egykori gondnoka, Horkay László vállalta fel – keveset tudni. Csak annyi adat maradt fenn, hogy a tizenkilencedik század végének az első felében emelték. A nyolcvanas évek végétől üresen álló takaros portát pár évvel ezelőtt pályázat útján, közadakozásból és az ungi egyházmegye segélyalapjából, valamint a Csemadokkal való összefogásnak köszönhetően sikerült rendbe tenni, megőrizve így az utókor számára a sok történetet magában hordozó épületet, amely jelenleg tájházként funkcionál.

A ma már tájházként működő egykori parókia utca felőli része

A rövid terepszemle után a parókiára megyünk, ahol már vár ránk a gyülekezet új gondoka, Matočík Éva. Huszonegy évig presbiterként szolgálta a közösséget. Elmondja, hogy tavaly választották meg, mivel az előző gondnok elhunyt, s más személyt kellett a helyére keresni, ő pedig elvállalta a felkérést.

„Egy gondnok feladata összetartani a gyülekezetet és igyekezni mindenben egymást segíteni. Szorgalmazni az idősebb gyülekezeti tagok meglátogatását a presbiterekkel és a lelkipásztorral” – összegzi röviden a feladatát. „Ez azonban a járvány miatt egyelőre szünetel. Korábban a lelkipásztor rendszeresen meglátogatta az éppen soron lévő presbiterrel vagy a gondnokkal a koruk miatt a templomba már nem járó időseket, illetve a betegeket. Amikor kijövünk a templomból, beszélgetés közben mindig kiderül, hogy ki miért nem tudott eljönni. Ha betegség miatt, akkor azonnal elkezdjük szervezni a meglátogatását. Ezt nagyon fontosnak tartjuk, mert az idős embereknek jólesik, ha a lelkipásztorral vagy gondnokkal, illetve a presbiterekkel egy kicsit elbeszélgethetnek. Az édesanyám már 87 éves és neki is jól esik, ha eljönnek hozzá”.

Matočík Éva, a gyülekezet gondnoka

Kisráskán a tíz évvel ezelőtti népszámlálás adat alapján 246-an éltek, s alig több, mint a fele vallotta magát magyar nemzetiségűnek. A reformátusok száma, – mivel még katolikusok is élnek a faluban, bár templomuk nincs – alig közelíti meg a százat. „Kis közösség vagyunk, de összetartó. Ha van feladat, akkor jövünk, s hozzáadjuk, ami tőlünk telik. Ilyen volt legutóbb, 2017-ben, a templom felújítása idején” – emlékszik vissza a gondnokasszony.

„A belső tér felújításával kezdtük, aztán a külsővel folytattuk. Köszönhetően a magyar kormány nagyméretű támogatásnak és azoknak az egyházi vezetőinknek, akik ebben közrejátszottak, hogy megerősítsék a kis gyülekezeteket. Nekik egy ilyen megerősítés létfontosságú. Kisráskán pedig egzisztenciálisan is” – teszi hozzá a lelkipásztor, majd számmal is alátámasztja: „Kis gyülekezet vagyunk, mindössze ötvenkilenc választóval. Közben gondoljunk arra, hogy épületeink, amelyekről gondoskodnunk kell, nekünk is vannak: van egy régi, tájházként működő parókiánk, van egy új, felújított parókiánk, valamint templomunk. Példával illusztrálva ez azt jelenti, hogy egy kisebb súlycsoportban lévő gyülekezetnek ugyanolyan súlyt kell felemelnie, mint a nagyobb létszámúnak. S ez akkor egyenlítődik ki, ha van máshonnan is támogatás. Elmondhatom, hogy ennek révén a gazdasági életünk és a gyülekezeti lét megalapozása fontosságot nyert”.

Csatlós Péter lelkipásztor

Kisráskán az adakozások mellett az egyházközségnek bevétele még a földbérletből van, ami az adózás után szinte elenyésző. Támogatás nélkül azonban nem tudták volna megvalósítani a régióta tervezett felújításokat, még annak ellenére sem, hogy a hívek készségesen adakoznak akkor is, ha az egy konkrét célra van meghirdetve. Templomba ugyanis csak 20-25-en járnak, de ez mégis a gyülekezet 25 százalékát teszi ki. Több nem is nagyon várható. A gondnokasszony lesújtó, de mégis a valóságot ábrázoló képet nyújt a gyülekezetről, ami számos más helyen is tapasztalható, hogy a fiatalok többsége elköltözik a faluból. „Itt már lassan csak az idősek maradnak. S akik voltak, azokból is már nagyon sokan meghaltak. Kevesen vagyunk. Nagyobb ünnepkor viszont akár negyvenen is úrvacsoráznak” – mondja itt már büszkén a gondnokasszony, de hozzáteszi, lehetnének többen is, mert hívogatják azokat, akiket alig látni istentiszteleten, de sokan elfoglaltságukra és a munkába járásra hivatkozva nem jönnek templomba.

A kisráskai református templom

Csatlós Péter még jól emlékszik arra, hogy amikor ide jött szolgálni két évvel a kétezres évek előtt, többen jártak templomba, s a gyülekezet létszámában nagyobb volt. A presbitériumot is inkább férfiak alkották, de mint mondja, mára már teljesen elnőiesedett a gyülekezet vezető testülete. „Ami nem feltétlenül baj. Azt szoktam mondani, hogy most egy kicsit az asszonyokra fognak hallgatni a férfiak. Az eltelt időszak alatt három gondnokot is búcsúztatnom kellett, olyanokat, akik sokat tettek a gyülekezet építésében az anyagiak terén, vagyis a láthatókban. De mindig biztatom a híveket, érezzék át, milyen nagy dolog az, hogy részt vettünk ebben a nemzetépítési programban, s bennünket is támogatott a magyar kormány. És megerősítésként, s egyben biztatásként elmondom nekik, hogy a szórványban élő nemzettestvéreink olyanok, mintha a nemzetnek a nagykövetei lennének. Ez ma a programja egész népünknek és nemzetünknek: a református hitgyakorlatot és a magyar öntudat megőrzése. Ha mi ebben részt veszünk, akkor ez nagyon sokat jelent. De a heti állandó programunk, az istentisztelet is, amely egy közös  összejövetel vallásos  alkalomra,  arra van, hogy kifejezzük a hitéletünket.“

A kisráskai református templom belső tere

A lelkipásztor elmondja, hogy a templom a magyarság megtartásának a színhelye is. „Az Istenre való hagyatkozás által, –  ami református alapon azt is jelenti – a magyarságunkat is megtartjuk”. Karácsonykor a gyermekek műsorral kedveskednek a felnőtteknek, de a nemzeti ünnepekről is megemlékeznek. A gyermekeknek igyekeznek olyan programokat szervezni, amelynek keretében megismerhetik a közelebbi és távolabbi régió nevezetességeit, amellyel tovább bővülhet a látókörük. Gyermektábort viszont a kevés gyermek miatt nem szerveznek, de nincs is olyan hely vagy épület Kisráskán, ahol azt meg tudnák valósítani. Nyáron azonban mindig biztosítanak lehetőséget a táborozásra. Vagy egy másik, nagyobb gyülekezet által szervezett táborba csatlakoznak be, vagy akár a Firesz szervezésében megvalósuló központosítottba. Hárman-négyen élnek is ezzel a lehetőséggel, s hívják magukkal a barátokat, osztálytársakat is. Így vettek részt évekkel korábban a nagyráskai vagy akár a nagykaposi gyermektáborban, az utóbbi években pedig Abarán is.

A templom orgonája

„Fontos szerepet kap a gyülekezetben, hogy pótolni tudjuk a hiányzó emberi erőforrásainkat azok helyett, akik eltávoztak vagy előre mentek az élet ösvényén, a felnövekvő gyermekek által. A gyülekezet missziói feladatának ez az egyik legfontosabb feladata, hogy el tudjuk hinteni a jó magot a gyermekeink életébe. S ha ez sikerül, akkor később, évek múltával annak gyümölcse meg fog jelenni a gyülekezetben. Gyermekek vannak, bár kevesen. Kevés a születés, így a keresztelő is. Utoljára az unokámat keresztelték meg, református lett” – mondja Matočík Éva.

A templom mennyezete református szimbólummal

Aztán kiderül az is, hogy a gyerekek hittan és konfirmációs oktatása ugyan magyar nyelven zajlik, bár többségük szlovák iskolába jár. A lelkipásztor viszont arra törekszik, hogy a lehető legegyszerűbben sajátítsák el magyarul a hitelveket, hogy azok lényegét megértsék. „A református családok részéről csupán ketten járnak a Vajáni Református Magyar Alapiskolába, gyülekezeti hitoktatásra pedig összesen négyen. A szlovák iskola a többségi választást jelenti a szülők részéről. Mivel ők is szlovák iskolába jártak, a szomszédos Budkára, így a gyermeküket is ide irányították. A család közös nyelve azonban a magyar, így legalább megőrzik az anyanyelvüket, annak ellenére, hogy a gyermekek az utcán egymással már szlovákul értekeznek” – ismerteti a realitást Csatlós Péter, aki szerint a gyülekezet nyelve még mindig a magyar, s ezt meg is tudják tartani, a kauzália szolgálatok – temetés, esküvő, keresztelő – esetében azonban már érkezett szlovák nyelvű felkérés is.

A kisráskai református templom bejáratánál Csatlós Péter lelkipásztor és Matočík Éva, a gyülekezet gondnoka

A parókiáról a lelkipásztorral és a gondokkal együtt átsétálunk a templomhoz. Csatlós Péter elmeséli, hogy 1838-ban kezdték el építeni téglából. De nem ez volt az első istentiszteleti helye a gyülekezetnek. Szomszédságában korábban már állt egy fatemplom, amelyet azért építettek, mert az első, a falu közepén felállított fatemplom leégett. A falu a Ráskay családok birtokrésze volt, ezért is nevezték el róluk a falut, s ők voltak azok, akik templomot emeltettek az istentiszteletek megtartására. A község lakosságának jelentős része már a tizenhetedik század elején csatlakozott a helvét, azaz református hitvallású egyházhoz.

A parókia udvarának hátsó része

Az egyházközség legrégebbi feljegyzései szerint Kisráska leányegyházként Nagyráskához tartozott, s innen szolgálta be lelkész – fedte fel a gyülekezet múltját a lelkipásztor, majd utalt arra, hogy a tizenhetedik század után valószínűleg túlhajtott belső törekvési elképzeléseknek engedve önálló prédikáló hellyé választották Kisráskát és a hívek azon igyekeztek, hogy saját prédikátoruk legyen Hegyivel. Ennek a kapcsolódásnak viszont az lett a következménye, – magyarázza a lelkipásztor, – hogy a XVIII. század végén teljesen elszakadtak Nagyráskától és így egyházon kívül helyezkedett a gyülekezet. Mivel az elszakadás törvénytelen volt, – az egyházi beszámoló szerint – ki is rekesztették a prédikátori társaság közösségéből ennek szorgalmazóját, Szentmártoni Istvánt. Ilyen törvényen kívüli állapotban volt a gyülekezet egészen 1787-ig, amikor a prédikátort még számos törvénytelen világi cselekedetei miatt is megfosztották az egyházi hatalmától, a gyülekezeti elöljáróságától – meséli Csatlós Péter, közben megnézzük a legutóbbi belső- és külső felújítás eredményét, illetve a karban elhelyezett orgonát.

A református templom és a parókia

Ezzel kapcsolatban a múltbeli ismeretekre hagyatkozva elmondja, hogy a tizennyolcadik század végén az Anyakönyv bejegyzése szerint a községnek volt egy Csicseri József nevezetű kántortanítója, őt Molnár Lajos követte, aki 1928 és 1960 között volt kántortanító. Legelső lelkipásztora a gyülekezetnek 1888-ban Csicseri József volt, aztán pedig kántortanító. 

„Az én időmben is folytatódott ez a kántori tiszt. A gyülekezetnek olyan neves lelkipásztora volt, mint Szakáll László, aki 55 éven keresztül szolgált Kisráskán. István nevű gyermeke pedig éveken keresztül kántorkodott a gyülekezetben, még akkor is, amikor már elköltözött a faluból. Amikor csak tehette vasárnaponként leutazott Kassáról, óriási áldozatot hozva ezzel, hogy gyönyörű orgonajátékával díszessé tegye az istentiszteletünket. Ez a tisztség két évvel ezelőtt szűnt meg, amikor autóbalesete miatt már nem tudta tovább vállalni szolgálatát a gyülekezetben” – mondja a lelkipásztor.

Az egykori egyházi iskolából lett parókia épülete

A templom udvarán állva és a parókia épületét, illetve hatalmas, fűvel borított kertjét szemlélve a gondnokasszonytól megtudjuk azt is, hogy a jelenlegi parókia épületében valamikor egyházi iskola volt, ebből a célból is építették a hívek a múlt század elején. Az egyházi javak elkobzása után már állami iskolaként funkcionált. S mivel a hatvanas években zajló területi átszervezésnek köszönhetően a községet Nagymihályhoz csatolták, s ennek következtében, a racionalizációs elveket szem előtt tartva, 1974-ben teljesen felszámolták a magyar alapiskolát Kisráskán.

Majdnem negyven éve, hogy nincs magyar, illetve semmilyen iskola a faluban. Később óvodának adott otthont az épület, majd az egyházi vagyon visszaszolgáltatása után ismét a gyülekezet rendelkezett vele. Az új lelkész érkezése előtt újították fel, illetve egy emeleti résszel is kibővítették. Az épület hátsó részével a gondnokasszony elmondása szerint még vannak terveik. Mivel kevesen vannak, ezért a téli, fűtési időszakban szeretnének egy nagyobb helyiséget kialakítani, ahol megtarthatnák az istentiszteletet. „Reméljük, Isten megsegít minket ebben a törekvésünkben és összefogunk a cél érdekében” – mondja bizakodóan a gondnok.

„Én úgy gondolom, van reménység a megmaradásra. Összefogunk és bevonjuk a fiatalokat is” – jelenti ki határozottan Matočík Éva még a jelenlegi helyzet ellenére is, bár hozzáteszi, hogy a fiatalok elmennek a közép- és főiskolákra, aztán ottmaradnak, s elköltöznek innen, de azért mi még vagyunk. Reméljük, hogy meg tudjuk tartani a gyülekezetet”.

A kisráskai református templom

„Mindig van jövő!” – fűzi hozzá Csatlós Péter. De meg kell keresni a lehetőségeket a jelentéktelennek látszó dolgokban. Kicsik a lehetőségeink, de emellett nagy csodákat is megtapasztalhatunk már a múltban. Kis gyülekezet lévén jobban oda tudunk figyelni a családokra, az egyén lélekápolására, mintha egy hatalmas tömegű gyülekezetben lennénk. Ha több időt tudunk szentelni a családokra, akkor talán annak is megvan az esélye anna, hogy tudatosítsák: mindenkire szükség van. Mi nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy egyetlenegy családról is lemondjunk, ne gondoljunk rájuk és ne hívogassuk őket az istentiszteletekre, ahol – amint említettem, – mindannyian nagykövetek lesznek és követségben járnak, – nemcsak polgári értelemben, – hanem valójában az Úr Jézus Krisztus szolgálatában, az evangélium hirdetésében és hallgatásában” – foglalta össze a minőségibb gyülekezeti életre utalva a lelkipásztor.

Az elmúlt több, mint húsz évben Csatlós Péternek is megfordult a fejében, hogy gyülekezetet váltson és tapasztalatszerzés céljából másutt is kipróbálja magát. Több egyházközségi pályázatra is jelentkezett. „Az embernek mindig nyitottnak kell lennie, s fel kell ismernie egy adott korszak lehetőségét. Ha úgy gondoljuk, hogy szükséges és időszerű a lelkészi állás megerősítése és ennek most van itt az ideje, akkor az ember ne bánja meg az elvágyódásnak a meg nem valósulását. Ugyanakkor az ember legyen mindig nyitott, mint ahogyan egyik neves személyünk mondta. Aki viszont sok tapasztalatra, ismeretre vágyik, és mellé tudást is akar szerezni, akkor Kőrösi Csoma Sándor szavaival élve: az ne maradjon sokáig egy helyen. Persze, ezt a tudós nemzedéknek mondja, de egyet lehet érteni ezzel a kijelentéssel a lelkipásztorok esetében is. Vagyis, az ember legyen mindig nyitott a változásra, viszont a hűség, a megmaradás és a ragaszkodás egy családias légkörű gyülekezetben azért meggondolandó – magyarázza a lelkipásztor.

Csatlós Péter lelkipásztor

Elmeséli a 33 évvel ezelőtti hitharcát, amikor megszületett benne a döntés, hogy Prágában, teológián folytatja tanulmányait. Mint mondja, a lelkipásztori hivatás alapfeltétele, hogy megtörténjen a külső és a belső elhívás Istentől. Ez viszont nem biztos, hogy a tanulmányok első éveiben meg is történik. „Hagyni kell ennek érlelésére egy kis teret és időt. Hasonlóképpen voltam ezzel én is, s tudtam és éreztem akkor, hogy bizonyos hitharcot követel tőlem a teológiára való jelentkezésem. Kiállást valami mellett és érdeklődést valami iránt. Ez volt az első, amely meghatározta az én jelentkezésemet. Természetesen egy nagyon jó gyülekezeti háttérrel rendelkezem, amelyben mind a lelkészem, mind pedig a szüleim és nagyszüleim is a legnagyobb támogatással láttak el döntésemet illetően. Olyan egyetemen tanulhattam, amely nemcsak a lelkészi pályára készített fel sokakat, hanem más irányú elköteleződésre is” – vallja a lelkipásztor.

A parókia hátsó része

Visszaemlékszik arra is, hogy a rendszerváltozás előtt nem volt annyira népszerű választani ezt a hivatást. A középiskolákból kevesen is jelentkezetek erre a pályára. „Mi azonban egy olyan korosztály voltunk a nyolcvanas évek végén, amely jelentős számban jelentkezett Prágába, a teológiára meg is lepve ezzel a tanulmányi intézményeinket, az akkori alma matereinket, középiskolák tanárait. Nagykaposról ketten akartunk teológiára menni, s ezt túl soknak tartották. Le akartak bennünket beszélni, de nem sikerült. De hála Istennek volt szépsége is a prágai tanulmányoknak, hiszen megélhettünk egy letűnő korszakot s érezhettük a forradalmi változás szelét. Mindannyian azzal a reménységgel néztünk előre, hogy olyan időszak következhet az életünkbe, amely a hitre buzdulást, a gyülekezeteknek a megerősödését fogja jelenteni. Hittünk abban is, hogy jelentősen meg fog változni a világnak az addigi képe és előretör az elfojtott vallásos élet és gyakorlat. S ez így is volt“ – eleveníti fel a múltbeli történetet Csatlós Péter.

Hegyi református temploma

Autóba ülünk és átmegyünk Kisráskáról a szomszédos, 366 lakosú Hegyibe, ahol már a többség szlovák ajkú. Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában még a Zempléni vármegyében található magyar-orosz-tót faluként emlegeti, amely Deregnyőhöz fél órányira található. A településen 260 római, 105 görögkatolikus, 5 evangélikus, 198 református, 35 zsidó lakik. 170 évvel később 2011-ben 379 lakosából 274 volt szlovák és 85 magyar nemzetiségű.

Csatlós Péter lelkipásztor

Ma már jóval kevesebb református él itt, istentiszteleteket kéthetente tartanak, de ha betegség jön közbe a hívek egy-két tagja részéről, akkor felhívják a lelkészt, hogy jöjjön inkább a következő héten. Itt már nincs parókia, csak a templom, amely magányosan áll a kerítés mögötti hatalmas zöld területen. Tetőzetét pár évvel korábban újították fel, de szükség lenne a folytatásra is a többi részen. Az 1793-ban épült templomhajón hatalmas repedés mutatja, hogy sürgős beavatkozásra lenne szükség, s a múlt század elején, az 1906-ban hozzáépített toronyra is ráférne egy kis újítás – summázza az itteni feladatokat a lelkipásztor.

Repedések a református templomon

„Hogy jó helyen vagyok-e? Itt a nyelvhatáron, ahol lassan minden pusztulásra van ítélve? Igen. Jó helyen. Az ember valóban akkor lehet igazán javára az embertársainak és annak a gyülekezeti közegnek ahol él, ha helyén van az élete, ha az Isten útján, a szándékával megegyező úton jár. Visszagondolva azokra a lelkipásztorokra, akik ma már nincsenek közöttünk, praktikus tanácsokkal láttak el minket az egyházi gyakorlaton. Hangsúlyozták, vigyázzunk az életvitelünkre, mert nem mindegy hogyan élünk. Vigyázzunk, hogy ne valljunk se kárt, se szégyent abban, amire vállalkoztunk. Én úgy gondolom, hogy ezen a területen a magam részéről igyekeztem mindig helytállni” – foglalta össze szolgálatának lényegét Csatlós Péter.

Csatlós Péter lelkipásztor

Kép és szöveg: Iski Ibolya

események továbbiak →