A rágcsálókon, főleg a patkányokon élő bolhák terjesztették a kórt, amely a kontinensen meglévő élénk kereskedelemnek köszönhetően gyorsan terjedt. A fekete halál a Selyemúton jutott el a Krím-félszigetre, innen vélhetően itáliai hajósok hozták be Európába. Több fajtája létezik a pestisnek, a legismertebb ezek közül a bubópestis, melynek jól látható jelei voltak: az emberi test lágy részein nyirokcsomó-duzzanatok jelentek meg, majd magas láz, hányás, hasmenés következett.

A becslések szerint Európa lakosságának 30-60 % pusztult el a járvány következtében. Európa 150 évvel később érte el összlakosságának azt a szintjét, amellyel a pestis kitörése előtt rendelkezett. A másik járvány, a kolera, a 19. században érkezett Európába. Néhány napos lappangás után hasmenés, láz, égető szomjúság jelentkezett. Mind a pestis, mind a kolera nagyon gyors lefolyású betegség volt, és több hullámban – a pestis évszázadokon keresztül – bukkant fel. 

A spanyolnátha az eddigi legnagyobb influenzajárvány volt az emberiség történelmében

Az influenzáról elmondható, hogy szinte egyidős az emberiséggel, ilyen típusú betegségről már az ókor egyik leghíresebb orvosa, Hippokratész is írt feljegyzést. Az influenza olasz eredetű szó, jelentése befolyás – úgy hitték, a csillagok rossz állása, befolyása okozza a betegséget. Az influenzavírusnak három típusa van: A, B és C. A B és C típus nem jelent nagy veszélyt, mert a gazdaszervezetek száma kicsi (a B csak emberekre, a C emberekre és sertésekre veszélyes), viszont az A típusú az embereken kívül az emlősöket és a madarakat is fertőzi.

A spanyolnátha az A típusú influenzajárvány egyik fajtája, mely 1918–1920 között söpört végig a világon, és az eddigi legnagyobb influenzajárványt okozta. Magas lázzal, száraz köhögéssel, végtagfájdalommal járt, szövődményeként gyakran vérzéses tüdőgyulladás lépett fel. Az emberek legnagyobb része pár nap alatt belehalt a betegségbe. A legnagyobb pusztítást a 20–40 éves korosztály között végezte, ellentétben a korábbi influenzajárványokkal, melyek elsősorban az idősek és a gyerekek közül követeltek maguknak áldozatot. Sok vita folyik arról, miért pont az említett korosztály körében volt ilyen magas a halálozási arány.

Több okot is megfogalmaznak ezzel kapcsolatban a szakemberek: a betegek immunrendszere túlreagálta a vírust a szervezetben, és saját, ép tüdőszöveteit is pusztítani kezdte; ez a korosztály még nem találkozott gyengébb lefolyású influenzával sem, így semmilyen ellenállóképesség nem alakult ki náluk; a háborúban legyengült lakosság immunrendszere hozzájárult a kór pusztításához. Természetesen idősek és gyermekek is áldozatául estek a járványnak, ők rendszerint a szövődményekbe – tüdőgyulladás – haltak bele.

A járvány gyors terjedésében nagy szerepet játszott az 1. világháború, mely 1918-ban még javában zajlott. Az USA-ból érkező katonák hurcolták be a spanyolnáthát az öreg kontinensre (Amerikába valószínűleg az Ázsiából hazaérkező katonákkal jutott el a spanyolnátha). A katonák között pusztító betegséget kezdetben minden háborúban résztvevő ország vezetése eltitkolta, félve a pániktól, ill. attól, nehogy az ellenség tudomást szerezzen róla. Spanyolország semleges államként nem vett részt a nagy háborúban, így ők tudósítottak először erről a betegségről, mely szerencsétlen módon róluk kapta a nevét. A spanyolnátha több hullámban ütötte fel a fejét: 1918 tavaszán kezdődött, és nem okozott nagy pusztítást.

A második hullám őszre eszkalálódott, és nagyon magas halálozási rátát hozott. Hiába rendeltek el karantént, maszkviselést, fertőtlenítést, az intézkedéseket lehetetlen volt betartani, hiszen a frontokról zsúfolt vonatokban érkeztek haza a katonák, és nagy volt az orvos- és ápolóhiány. A spanyolnátha 1918 végére eltűnt, a következő években még fel-felbukkant, de már nem okozott ilyen mértékű pusztítást. A spanyolnáthajárvány a bolygó teljes lakossága körében szedte az áldozatait, nem kímélve még az eszkimókat sem. Pontos adatok nem állnak rendelkezésre a halottak számát illetően, csupán becslések vannak.

Globálisan a járványban 20–100 millió ember halhatott meg, mely ötszöröse vagy akár tízszerese az első világháborúban elesett katonák számának. Továbbá a korábbi járványok pusztítását figyelembe véve, melyek halálozási rátája a lakosság körében 1 % körül mozgott, a spanyolnátha áldozatainak száma hozzávetőleg a teljes lakosság 2-3,5 %-át ölte meg.

Több kísérlet is indult a vírus rekonstruálására, mely végül sikerhez vezetett. 1995-ben egy nagyon jó állapotban megmaradt inuit nő holttestének tüdőszövetéből sikerült kinyerni a kór genetikai anyagát, és 2005-re megtörtént a spanyolnáthavírus rekonstrukciója. Az viszont, hogy ez a vírus hogyan alakult ki pontosan, hogyan került az emberekbe, arról a mai napig megoszlanak a vélemények a szakemberek között.

A vírusok és baktériumok itt élnek közöttünk, a járványok bizonyos időközönként felütik a fejüket…

Édes Enikő

Kálvinista Szemle 12/2020