Virágvasárnap Jézus úton van Jeruzsálembe

2022. április 10., vasárnap

„Virágvasárnap kérdése ez: Ki az, aki jő az Úr nevében … NEKED? Kinek tartod, minek nevezed? Mit vársz tőle? A zsidó ácsfiúban felismered-e az Isten Fiát, a megalázott emberben a megdicsőült Istent, az átokká lett átkozottban az áldást, a halálban az életet? Jézusban a sarokkőben mindennek az alapját?“ – hangzott el a virágvasárnapi üzenet a Világosság református egyházi műsorban Bernáth Holop Krisztina szentpéteri lelkipásztor tolmácsolásában. Igehirdetése az alábbiakban olvasható.

Arra a kérdésre, hogy Jézusnak ez a jeruzsálemi „bevonulása” mennyire volt előre megtervezett, vagy spontán esemény, nem tudunk teljes bizonyossággal válaszolni (van olyan elképzelés is, amely szerint Jézus tudta: meghalni megy Jeruzsálembe, illetve, hogy ekkor fognak beteljesedni azok a próféciák, amelyeket már háromszor is jelentett tanítványainak, és ennek megfelelően tervezte el a „bevonulást”, azonban találkozhatunk olyannal is, amely szerint Jézus egyszerűen csak az ünnepre ment fel Jeruzsálembe, ő maga nem tervezte meg ezt a bevonulást, hanem egyszerűen azért utazott szamárháton, mert jobban kedvelte, mint a gyaloglást, és mindaz, ami azon a bizonyos napon történt igazából spontán módon alakult ki. Az viszont elképzelhető, hogy az ünnepre Jeruzsálembe zarándokló tömegben, a zarándokénekek recitálásának közepette könnyen megszülethetett az alapigében bemutatott hangulat:

„Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak,”

Mivel Peszach előtti időszakról van szó, elképzelhetjük: ez az út egész forgalmas volt. A tömeg valósággal özönlött Jeruzsálembe, nem lehetetett nagyon gyorsan haladni, és ebben a tömegben történik valami. Jézus körül kialakult egy csoport azokból a galileai származású emberekből, akik emlékeztek Jézus tetteire.

 Ezért is mondja az írás, hogy: „a csodákért, amelyeket láttak...” - Sok és sokféle csodát láttak, amelyet Jézus vitt véghez: csodálatos gyógyításokat, ördögűzéseket, halottak feltámasztását, a tizenkettő tanúja volt a vihar lecsendesítésének a háborgó tengeren, néhány hallal és kenyérrel ezrek laktak jól ... János evangéliuma beszámol arról, hogy egyszer már, az 5000 ember megvendégelését követően királlyá akarták tenni (Jn 6,15). Úgy néz ki, a nép kedveli, ha egy uralkodójelöltben a „kenyeret és cirkuszt a népnek” alapelvet véli felfedezni... Jézus azonban akkor nem fogadta el, hogy őt ilyen királynak tekintsék. De most ... Ez a helyzet egészen más... hátha most sikerül... Elkezdték hangos kiáltozásokkal és örvendezéssel kifejezni örömüket, és abbéli reményüket, hogy most talán valóra válnak messiásváró álmaik.

Lukács kihagyja az idézett szövegből a másik három evangéliumban szereplő segítségkérő kiáltást, a hozsánnát, amelynek jelentése: „mentsd meg, hát!”;  „nosza, mentsd meg!“.

Helyette az „Áldott a király, aki az Úr nevében jön!” szövegformulát használja - eszerint a kiáltás szerint áldott az a király, aki az Úr nevében érkezik. Egy király, akit maga az Úr küld és bíz meg az uralkodással. A 118. Zsoltár 26. versét idézi az evangélista a történet felelevenítésekor, kiegészítve azzal a megjegyzéssel, hogy az, aki érkezik: király. Az a hangsúlyos hogy az érkező király az Úr nevében áldott. Hogy Isten maga áldotta meg ezt a királyt, tette áldás hordozójává, és mások számára is áldás forrásává.

Mi ezzel a fogalommal a baj? A baj ott van, hogy a nép a királyról azt mondja: aki az Úr nevében jön…! Ezt pedig a királyra alkalmazni soha nem lehetett. Aki az Úr nevében jön az mindig a Messiás. Nem véletlen, hogy a farizeusok sérelmezik ezt az összekapcsolást. Messiást vártak ugyan, de valahogy úgy voltak vele, mint mi az ítélet napjával. Persze tudjuk, hogy lesz, hogy eljön … de mikor? Nem várjuk, nem számolunk vele, nem építjük bele az életünkbe. A farizeusok rendet akartak teremteni. Ezért szóltak rá Jézusra:

„Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”

A kő az emberi gondolkodásban az Isten jelenlétének bizonysága. Jákób szava viszhangzik, amit az égig érő lajtorja látomása után mondott a feje alá tett kőről: Az Úr van e helyen s nevezte Béthelnek, az Úr házának s lett mindenkorra az Ég kapuja. Az Ószövetség végtelen sokaságban említi fel a követ. Mózesnél, mint a szövetség jelét s a két kőtáblát már meg sem kell említeni. Korunk s az emberiség a mai napig nem dolgozta fel tudatában az Isten jelenlét e furcsaságát. Tapogatózva állunk a magányos kőoszlopok a MENHIREK rejtéje előtt; töprengünk az asztalforma sziklapadok a DOLMENEK vagy a köralakú KROMLECHEK titkán; álmélkodunk a piramisok előtt. Elfelejtettük, hogy a kő beszél s nemcsak régészeti emlékekről, hanem elsősorban az Isten és ember kapcsolatáról. Kiált a kő, ha ebben a kapcsolatban törés mutatkozik. Legyen az most kőmonstrum a Húsvét szigeteken. Stonhange vagy a Kölni dóm. Mindezek egyetlen kiáltás, kozmikus sóhaj a földről az ég felé.

Mit jelent  ma nekünk Jézus szava?

Az első értelmezés szerint a KŐ kiált a nép bűnei ellen. Isten akarata, gondolata beépül a kőbe s ott, mint soha meg nem szűnő energia jelen marad a világ végezetéig. Józsué mondja a zsidók ellen: Ez a kő lesz a tanúbizonyság ellenünk, mert ez hallotta az Úrnak minden mondását, amikor beszélt velünk. Ez lesz a tanúbizonyság ellenetek, ha megtagadjátok Isteneteket!” Józsué 24,27

Az ember kételkedik ebben, pedig a matematikusok, fizikusok azt mondják a hang energia mindig megmarad, amikor az formát változat.

Amikor Jézus elmondj a farizeusok felé ezt a mondatot: a kövek fognak kiáltani. Nyilván nem az ELOGANTIO képletére gondolt, de ismerte a MINDENSÉG HARMÓNIÁJÁT… s amikor a farizeusok hozzá mennek s bepanaszolják tanítványait és az ünneplő sokaságot, mert megbontják az ünnep rendjét, s kérik utasítsa rendre tanítványait. Erre mondja Jézus mire mennétek vele? Ha elhallgatnának, a kövek fognak kiálltani. A kövek, melyek őrzik Isten akaratát.  Habakukk 2,11 Így emlékezik népe bűneire:  a kő is ellened kiált a falból, és a gerenda visszhangoz néki. 

Kétségbe vonhatatlan utalás Jézus szava a negyven év múlva bekövetkező eseményre, amikor a római seregek feldúlják a templomot s nem marad kő kövön.

Jézus szava figyelmezteti a zsidókat: nem a tömegtől kell félni, a tömeg mindig rávehető arra, hogy a hozsannát felcserélje a feszítsed meg re. A hozsannát meg lehet szüntetni kardokkal, hatalmi ígéretekkel, a népet le lehet kenyerezni, el lehet butítani, meg lehet vesztegetni… a követ nem lehet. A kő megőrzi Isten jelenlétének lényegét.

Balga farizeusok, nem láttok tovább az orrotoknál. Ti rendzavarásról, háborgásról beszéltek, félelemről, s nem látjátok a magasságos Istent, aki ebben a sokadalomban érkezik. Ti akarjátok elnémítani a kiáltókat, vakká degradálni a látókat, akik ennek a bevonuló Jézusnak HOZSANNÁT kiáltanak?

Jézus világosan mutatja meg, hogy a zavar, a rendetlenség nem az utcában, nem a  kiáltozó emberek hangoskodásában van, hanem a farizeusok gondolkodásában. Nem látják azt, amit a tanulatlan jeruzsálemiek és az oda érkezők megéreznek, hogy aki az Úr nevében jön az egyszerre király és egyszerre Messiás, aki mint Bárány meghal az övéiért.

Királyt vártak és király érkezett. Messiást vártak, és a Messiás jött is... Ez a Messiás-király azonban más volt, mint amire vártak, mint amire számítottak.

Virágvasárnap kérdése ez: Ki az, aki jő az Úr nevében … NEKED? Kinek tartod, minek nevezed? Mit vársz tőle? A zsidó ácsfiúban felismered-e az Isten Fiát, a megalázott emberben a megdicsőült Istent, az átokká lett átkozottban az áldást, a halálban az életet? Jézusban a sarokkőben mindennek az alapját?

Ez a kő, a szegletkő vagy megtart téged, vagy nekimész, beleütközöl, és összetör téged!

Minek tartod a Golgotát? A gyalázat vagy a megdicsőülés helyének.

A mai kor, ami meddővé változtatta a szívünket, a gondolkodásmódunkat, sivataggá sivárosította az érzéseinket, megüresedett cserépedénnyé a szívedet, s kiölt minden etikai gondolkodást… te minek, kinek tartod őt? Nem keverjük-e megint össze a dolgokat? Tudod-e ki az, aki az Úr nevében jön?

Mert sokan jönnek manapság a saját maguk szőtte glória alatt, népmegváltó köntösben, s tömjénfüstös ígéretekben, és kificamodott gondolatokkal. Nehéz megítélni a szavakat s eldönteni, melyik a jó, az igaz.

Jézus szava ezért aktuális és lényeges ma is. Vigyázz keresztyénség. Meg ne csaljanak a szavak, az ígéretek. Nehogy újra megérjük az elnémítás, az elhallgattatás parancsszavát. Ne mondj Hozsannát annak, akik jönnek az Úr nevében. A szavakat meg lehet mérgezni, megronthatók a gondolatok, el lehet bizonytalanítani Jeruzsálemet. Rá lehet venni őket, hogy ne menjenek ki az utcára, hanem odahaza kuksoljanak, s így helyettük mások döntsenek. Lehet…. sok mindent lehet…, de egyet soha: Isten szavát elnémítani. A kövek fognak kiáltani.

A zsidó imádkozó nép volt, s imádság közben Isten előtt mindig meghajolt. Naponta kétszer is elmondta a 18 áldást … miért annyit? Mennyire nem ismerjük a régi dolgokat. Mert a meghajlásban döntő szerepet játszik a 18. csigolya.

Vigyázz ember, aki ma meghajolsz, fűnek-fának, aki alázatoskodsz és ajkadra veszed az Úr nevét, hogy aztán kicsavarhasd, elnémíthasd, félretehesd, eldobhasd, mint valami színpadi kelléket. Nem lehet! A kövek fognak kiáltani, s nem érted, hanem ellened! A kövek Istent és Istenért kiáltanak. Ámen

Reformata, II

fotó: archív

események továbbiak →