Ezsd 2,36–70 és 1Jn 5,13–17
(ÚSZ) „Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket" (14). Van, hogy görcsösen akarunk valamit, és úgy érezzük, hogy az életünk nem folytatódhat anélkül, hogy meg ne kapnánk azt. Hiába gondoljuk, hogy gyönyörűen passzolna az életünkbe, Isten szerint nem illik oda, nincs benne a rólunk szóló tervében, így nem is fog teljesülni. Tudsz úgy imádkozni, hogy a nemet is elfogadod válaszként? Nem akarod mindenáron felülírni Isten tervét a saját akaratoddal? Még imáinkban is át kell engednünk neki az irányítást, hogy pontosan azt kérjük, ami egyébként is benne van tervében. Számít akkor egyáltalán az imánk? Az imádság nem lehet csupán egy ablak, ahol beadjuk kérvényeinket. Ha csak azért szólunk Hozzá, hogy manipuláljuk és rákényszerítsük kéréseink teljesítésére, hiteltelen a keresztyénségünk. Vegyük komolyabban Isten iránymutatását, kéréseink legyenek bizalommal átszőve és tegyük azt, amit jónak lát az Úr.
Fohász: Látom, Uram, van hova fejlődnöm. Sokszor rágörcsölök arra, ami nélkül – úgy érzem – nem lenne teljes az életem. Vágyálmaim szorongatnak, túlnőnek rajtam, megmérgeznek. Kérlek, erősítsd bizalmamat: bárhogy is alakulnának dolgaim, Te adsz értelmet az életemnek. Ámen.