2Krón 35 és 1Thessz 5,1–11
(ÚSZ) „Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajként lephetne meg titeket" (4). A nagy világvégvárások, amik időről-időre felütik a fejüket, pontosan erről, az emberek sötétben való tapogatózásáról tanúskodnak. Amikor ezek a gondolatok, váradalmak a felszínre kerülnek, általános nyugtalanság, iránytévesztés, zavartság tör rá a bizonytalanságban élőkre. Ezt nevezi az ige sötétségnek. A sötétség pedig a tolvajok menedéke. Azonban mi, akik az Úr szavára hallgatva a világosságban járunk, tudjuk: Jézus nem azért jön majd el, hogy meglopjon, vagy valamitől megfosszon, hanem valójában adni fog. Annak az örök életnek a valóságát, amely már most is a miénk, de amely mégis szétfeszíti ennek a világnak a kereteit. Mi tehát nem nyugtalanul, a kincseinket szorongatva várjuk Krisztust. Mi reménységgel és folyamatos készülésben várjuk őt. A mai napot is éljük meg így!

Fohász: Uram! Köszönöm, hogy amióta megismertelek, és a szívembe fogadtalak, nem kell a sötétségben járnom. Te vagy számomra a világosság (Jn 8,12). Te vagy az út, az igazság, az élet (Jn 14,6). Te vagy számomra a cél. Reménységgel tekintek a jövő felé, mert bízom abban, hogy amikor eljössz, felkészülten találsz. Ámen.