4Móz 20 és Róm 12,3–8 (ÓSZ) „Azzal fölemelte Mózes a kezét, és kétszer ráütött botjával a sziklára. Erre bőséges víz fakadt, és ivott a közösség meg az állatok is" (11). Korszakzáró jelentősége van annak, hogy e fejezetben olvashatunk Mózes két testvérének, előbb Mirjámnak majd Áronnak a haláláról. Egy negyvenéves vándorlás közeledik a végéhez ebben a fejezetben. A kőszik-lából fakasztott víz csodája pedig ismétlése az Exodus könyvében megtörtént csodának. Erre mutat többek közt az azonos bevezető forma: a nép perbe szállt Mózessel, amint Meríbánál (2Móz 17,2.7). Mit mond mindez nekünk pünkösd ünnepén? Mindenekelőtt azt, hogy nem könnyű út vezetett a víz áradásához és a szomjúság kioltásához. Hasonlóan nem könnyű az út, míg megéljük a Lélek áradásának csodáját. Sokszor szállunk szembe vele, de az Úr megengedi, hogy az ő Lelke munkálkodjon bennünk. Ha az élő kőszikla, Jézus előtt éljük az életünket, bizonnyal megtörténik.
Fohász: Jézus Krisztus, köszönöm, hogy életem kősziklája vagy, melyből élő kútnak tiszta vize áradhat rám. Add Szentlelked erejét, hogy puszta életem ebből a forrásból táplálkozzon ma is. Ámen.